Egyszer régen, egy messzi-messzi országban élt egy gyönyörű, fiatal hercegnő, Liliána. Liliána kíváncsi volt a világra, szívesen sétált az erdőben, és minden virágnak, állatnak barátja volt. Egy téli reggelen azonban Liliána különös hírt hallott a palotában: a hegyek mögött egy titokzatos hókirálynő uralkodik, akinek birodalmát örök hó és jég borítja.
Liliána nagyon szeretett volna találkozni a hókirálynővel, mert úgy tartották, hogy csak ő tudja elűzni a sötét, hosszú telet. Egy nap, mikor a szél a legcsendesebb volt, Liliána meleg köpenyt húzott, és elindult a havas erdőkön keresztül, hogy megtalálja a hókirálynőt.
Kicsit félt, de a kíváncsisága erősebb volt. Mikor a fák egészen fehérbe öltöztek, és a jégcsapok csilingeltek a szélben, végül eljutott oda, ahol a hókirálynő palotája állt. A palota jégből készült, úgy csillogott, mint a kristály, és a bejáratánál hópelyhek táncoltak.
Liliána belépett, és a trónon egy magas, karcsú alak ült. Ruhája fehéren ragyogott, szeme kék volt, akárcsak a téli ég. A hókirálynő csendesen köszöntötte.
– Üdvözöllek, Liliána hercegnő. Mi hozott el birodalmamba?
– Szeretnélek megismerni – válaszolta Liliána. – Mindenki csak azt mondja, te vagy a hideg és a tél királynője, de én kíváncsi vagyok, ki vagy valójában.
A hókirálynő elmosolyodott, de szemei szomorúak maradtak.
– Kevesen jönnek el hozzám, mert félnek a hidegtől. De a tél nem csak fagyot hoz, hanem csendet, pihenést és szépséget is.
A hercegnő leült a királynő mellé, és együtt nézték, hogyan hullanak odakint a hópelyhek. Liliána kérdéseket tett fel, a hókirálynő pedig mesélt neki a jégvirágokról, a sarki fényről, a hó alatt alvó kisállatokról.
Egy napon azonban sötét felhők gyülekeztek, és a birodalmat különös veszély fenyegette. Egy gonosz varázsló járt erre, aki meg akarta olvasztani a jeget, hogy mindent mocsárrá változtasson. A hókirálynő egyedül nem tudta megállítani, és Liliána sem volt elég erős hozzá.
– Nem hagyhatjuk, hogy elpusztuljon a birodalmad! – mondta Liliána. – De hogyan segíthetek?
– Csak azok segíthetnek, akiknek szívében szeretet lakik – sóhajtotta a hókirálynő.
Liliána bátor volt, és eszébe jutott, hogy a szeretet minden varázslatnál erősebb. Megölelte a királynőt, és ezt mondta:
– Nem vagy egyedül. Segítek neked. Együtt mindenre képesek leszünk.
A hókirálynő szívét melegség járta át. Kezük összefonódott, és Liliána szeretete átragyogott a jégen. Hirtelen a palotából vakító fény áradt, amely elűzte a gonosz varázsló sötét felhőit. A hó újra fehéren hullott, a birodalom újra békébe borult.
A királynő hálásan nézett Liliánára.
– Régen azt hittem, hogy a jég mindent megvéd, de most látom, hogy a szeretet melege az igazi védelem.
Liliána és a hókirálynő barátok lettek. A hercegnő gyakran ellátogatott a jeges birodalomba, vitt magával egy kis tavaszt, a királynő pedig csendet és békét adott a palotának.
Ahányszor tél lett, Liliána mindig gondolt a hókirálynőre, és tudta, hogy ott, a jégpalota mélyén, barátságuk örökre megmarad. A gyerekek a palotában mesélték egymásnak ezt a történetet, és tudták, hogy a szeretet és a jóság még a leghidegebb télben is meleget tud adni.
Így történt, akár igaz, akár nem, ez volt a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
