Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves kis malac, akit mindenki csak Picurnak hívott a faluban. Picur nem volt se különösen nagy, se különösen rózsaszínű, de a szíve óriási volt, tele szeretettel és jósággal. A tanyán, ahol Picur lakott, sok állat élt együtt: libák, tyúkok, kecskék, sőt egy öreg ló is, Borka néni. Picur minden reggel vidáman ébredt, és először mindig azt nézte meg, segíthet-e valakinek valamit. A malacnak esze ágában sem volt lustálkodni, inkább segített a barátainak, és ezzel mindenki szívébe belopta magát.
Egyik reggel, ahogy Picur a napfelkeltét nézte, meghallotta, hogy valaki sír. Odagurult a hang irányába, és mit látott? A kiscsibe, Fickó, belegabalyodott egy hosszú fűszálba, és nem tudott kiszabadulni. „Ne sírj, Fickó!” – mondta barátságosan Picur. „Mindjárt segítek neked!” Óvatosan megrágcsálta a fűszálat, és Fickó pillanatok alatt kiszabadult. „Köszönöm, Picur, te vagy a legjobb barátom!” – csipogta boldogan a csibe.
Egy másik napon az istállóból furcsa hangokat hallott Picur. Benézett, és látta, hogy Borka néni, az öreg ló, nem tudja elérni a vizesvödröt. Picur habozás nélkül odatolta neki a vödröt. „Jaj de jó, Picur, nélküled bizony szomjan maradtam volna!” – hálálkodott Borka néni, és barátságosan bólintott. Picur szíve megtelt örömmel. Milyen jó érzés másoknak segíteni!
Egy délután nagy vihar kerekedett a tanyán. A libák ijedten hápogtak, mert a szél elfújta a kis gallyakat, amelyekből fészket fészkeltek. Picur a vihar ellenére is a segítségükre sietett. Szorgalmasan összeszedte a gallyakat, és visszavitte a libákhoz. Azok boldogan fogadták: „Picur, te vagy a legbátrabb malac a világon!”
Persze, nem mindig volt könnyű Picurnak. Egyszer a kerítésnél ragadt egy sündisznó, mert az egyik drótba akadt a tüskéje. Picur odament, és óvatosan, nehogy megszúrja magát, kioldotta a sündisznót. „Nagyon féltem, de te nem ijedtél meg, Picur!” – szólt hálásan a kis sündisznó. Picur csak mosolygott: „Mindig szívesen segítek a bajba jutottakon!”
A faluban is híre ment Picur jóságának. Az emberek is, akik a tanyán éltek, megszerették őt, és gyakran megdicsérték. „Ez a malac mindig a jóban jár!” – mondogatták. Karácsony napján a gazda külön meglepetéssel készült: egy nagy adag friss kukoricát és egy piros masnit kötött Picur nyakába. Az állatok együtt ünnepeltek, és mindannyian megtanulták, hogy segíteni nem csak jó dolog, hanem boldoggá is teszi az embert – vagyis a malacot – aki segít.
Picur sosem panaszkodott, és sosem várta el, hogy viszonozzák a segítségét. Egyszerűen örült annak, ha valaki mosolygott rá, vagy egy baráti ölelést kapott. Egy nap a legkisebb tyúkocska megkérdezte tőle: „Miért segítesz mindig mindenkinek, Picur?” Picur pedig így felelt: „Mert jó érzés, ha örömet szerezhetek másoknak. Ha segítünk egymásnak, minden nap szebb és boldogabb lesz!”
A tanya minden lakója megtanulta Picurtól, hogy nem kell különlegesnek lenni ahhoz, hogy jó dolgokat tegyünk. Mindannyiunkban ott lakik a jóság, csak néha elő kell csalogatni, egy kis bátorsággal és szeretettel.
Így élt hát tovább Picur, a mindig segítőkész malac, és minden nap tett valami jót. A falu lakói pedig mindig mosolyogtak, ha rágondoltak, mert tudták, hogy a szeretet és a segítőkészség mindenkiben ott lakik.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
