Béka Hanna kalandjának kezdete a varázslufival
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kíváncsi kis békalány, akit Hannának hívtak. Hanna egy hűvös, harmatos reggelen, amikor a Réti Tó partján ugrándozott, hirtelen valami furcsára lett figyelmes. A fák lombjai között egy ragyogó, piros lufi lebegett, mintha csak rá várna.
– Nahát, ez meg honnan került ide? – csodálkozott Hanna, és közelebb ugrált.
A lufi csodálatosan fényes volt, szinte szikrázott a naptól. Hanna lábujjhegyére állt, és óvatosan megfogta a zsinórját. Ahogy hozzáért, a lufi halkan megszólalt:
– Köszönöm, hogy megtaláltál, Hanna! Én egy varázslufi vagyok.
Hanna tátott szájjal bámult.
– Te tudsz beszélni?
– Bizony ám! – nevetett a lufi. – És ha elindulsz velem, különleges kalandban lesz részed.
A varázslufi csodás ereje és titka
Hanna kíváncsisága nem ismert határokat, így elhatározta, hogy követi a varázslufit. A lufi könnyedén lebegett előtte a part mentén, és közben mesélni kezdett:
– Mindenkinek, aki segít másokon, teljesítem egy kívánságát. De előbb próbára kell tennem a szívét!
– Segíteni nagyon jó dolog – bólogatott Hanna. – Én mindig segítek a kisebb békáknak átugrani a nagy köveken.
– Ez nagyon szép tőled! – dicsérte meg a lufi.
Ahogy haladtak, a tópart csodás virágai bólogattak rájuk, mintha mind tudnák, hogy Hanna most valami fontosat tanul az úton.
Találkozás furcsa lényekkel az úton
Nem kellett sokat ugrálnia Hannának, amikor hirtelen egy kis csiga sírását hallotta.
– Jaj, jaj, elvesztettem az otthonomat! – zokogott a csiga.
Hanna rögtön lehajolt hozzá.
– Ne sírj, megkeressük együtt! – mondta kedvesen.
Segítségével hamarosan megtalálták a csiga házát egy puha fűcsomó alatt. A csiga hálásan mosolygott, és egy pici aranykavicsot adott Hannának emlékbe.
– Köszönöm, Hanna! – mondta boldogan.
Hanna zsebre tette a kavicsot, és továbbindult a varázslufival.
Később egy szomorú egérrel találkozott, aki elvesztette az útját a nagy nádasban.
– Ne félj, segítek hazatalálni! – mondta Hanna, és a lufi fényével utat mutatott az egérkén.
Az egér örömében ugrálva intett búcsút, Hanna pedig egyre bátrabb lett.
Hanna bátorsága próbára téve
Ahogy közeledtek az erdő széléhez, hirtelen egy nagy, morcos varangyos béka állta útjukat.
– Mit keresel itt, kis Hanna? – kérdezte barátságtalanul.
Hanna kicsit megijedt, de összeszedte a bátorságát.
– A barátaimat segítem, hogy boldogok legyenek – válaszolta határozottan.
A varázslufi ekkor halkan szólt:
– Most mutasd meg, mennyire szeretsz másokat, még akkor is, ha félni kell!
Hanna gondolkodás nélkül odaugrott a nagy varangyhoz.
– Szeretnék segíteni neked is, ha tudok. Van valamiben szükséged barátra?
A varangy először csak morgott, aztán megszólalt:
– Egyedül érzem magam, nincs senki, aki meghallgatna.
Hanna leült mellé, és türelmesen hallgatta a varangyos béka minden gondját-baját. A varangy szemében könny csillant, és így szólt:
– Köszönöm, Hanna! Még sosem volt ilyen kedves barátom.
A varázslufi végső titka és a hazatérés
A nap már lemenőben volt, amikor Hanna visszaért a tó partjára. A varázslufi boldogan mosolygott rá.
– Hanna, te igazi jó szívű vagy. Teljesítem a kívánságod. Mit szeretnél?
Hanna elgondolkodott, majd így szólt:
– Azt kívánom, hogy mindenki legyen boldog itt a tó körül, és sose legyen egyedül senki.
A varázslufi színesen felragyogott, és egy szivárványt rajzolt az égre. Attól kezdve a tó partján minden nap nevetés és barátság hangja szólt.
Hanna büszkén, boldogan tért haza, tudta, hogy a szeretet és a segítőkészség mindennél fontosabb.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt, talán nem is volt! De aki hisz a jószívűségben, annak a varázslufik is megjelennek néha az útján.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
