A föld mélyén, a gyökerek között, egy kedves kis vakond lakott, akit Misinek hívtak. Misi nem volt egyszerű vakond: amíg testvérei egész nap csak aludtak vagy föld alatti járatokat ástak, Misi folyton kíváncsiskodott. Egy nap, amikor véletlenül túl közel ásta magát a felszínhez, valami egészen különleges dolog történt vele.
Ahogy kidugta orrocskáját a földből, aranyszínű fény öntötte el az egész világot. Az ég alján a nap egyre lejjebb bukott, narancssárga, rózsaszín és lila színekbe öltöztetve az eget. Misi tátott szájjal nézte ezt a csodát, amit úgy hívnak: naplemente. Attól a pillanattól fogva minden vágya az volt, hogy újra lássa ezt a varázslatos fényjátékot. Így kezdődött Misi nagy kalandja, a naplementék iránti rajongása.
A föld alatt élő állatok ritkán látnak naplementét. Misi elmesélte az élményt Rozinak, a pocoknak, aki csak nevetett rajta. – Ugyan már, Misi, mit lehet azon a napon annyit nézni? – kérdezte csipkelődve. – Föld alatt sokkal izgalmasabb dolgok vannak!
De Misinek nem ment ki a fejéből a látvány. Éjszaka is arról álmodott, ahogyan a nap lassan eltűnik a domb mögött, és az egész világ halk, meleg színekben ragyog. Másnap megpróbálta megmutatni a naplementét Döméknek, a vakond testvéreinek, de ők lustán csak a föld alatti alvókamrájukban maradtak. – Minket nem érdekelnek az ilyen fényes dolgok! – morogták elégedetlenül.
A naplemente-nézés azonban nem volt egyszerű egy kíváncsi vakond életében. Misi tudta, hogy a felszínen sok veszély leselkedik rá, például a róka vagy a bagoly. Ráadásul a fény is szokatlan volt neki, hiszen a vakondok szeme gyenge, és inkább a sötét járatokban érzik jól magukat. Misi mégis újra és újra nekivágott, minden este kicsit közelebb ásott a domb tetejéhez.
Egyik nap Misi váratlanul találkozott egy szomorú kis tücsökkel, akit Cirkónak hívtak. Cirkó panaszkodott: – Minden este játszanék a barátaimmal, de egyedül maradok. Senki nem kíváncsi a zenémre.
Misi mosolygott: – Ha szeretnéd, csatlakozz hozzám! Én minden este megnézem a naplementét. Lehet, hogy a zenéd még varázslatosabbá teszi!
Így hát Misi és Cirkó együtt lesték az eget. A tücsök halkan hegedült a szárnyával, míg a nap lassan lebukott a domb mögött. Egyszer csak megjelent Rozi is, kíváncsian: – Még mindig csak nézitek azt az eget? – kérdezte. Misi bátorította: – Gyere velünk, Rozi, hidd el, szép dolog együtt lenni, és csodálni a világot!
Egyre többen csatlakoztak hozzájuk: a sün, a mezei egerek, még a félénk cinke is. Esténként mind együtt ültek a kis dombon, hallgatták Cirkó muzsikáját, és csendben figyelték, ahogy a nap elbúcsúzik a világtól.
Ahogy teltek-múltak a napok, Misi rájött, hogy a naplementék nemcsak színes fényt és szépséget adnak, hanem valami sokkal fontosabbat is: barátokat és közös élményeket. Megtanulta, hogy néha érdemes bátornak lenni, és kilépni a megszokott világunkból, mert akkor csodás dolgok történhetnek.
Egy este, amikor már az egész rét együtt nézte a naplementét, Rozi odasúgta neki: – Köszönöm, Misi, hogy megmutattad, mennyi szépség van odakint, és hogy milyen jó együtt lenni! Cirkó pedig így szólt: – Soha nem volt még ilyen jó zenét játszani, mint most, amikor mind együtt vagyunk!
Misi boldogan mosolygott, és tudta, hogy a legcsodálatosabb naplemente az, amit a barátaival együtt nézhet.
Így hát, aki a föld alatt él, az is felfedezheti a világ szépségeit, ha nyitott szívvel és barátsággal közelít másokhoz. És talán az is megtörténhet, hogy az álmok és a valóság egyszer csak találkoznak a naplemente színeiben.
Így igaz, így volt, vagy talán mégsem, mert ez bizony egy mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
