Az erdei tisztáson, ahol a harmatcseppek csillogva ültek a fűszálak hegyén, egy különleges tündér élt. Őt Ciliának hívták, apró szárnyai ezüstösen ragyogtak a napsütésben. Cilia nem volt olyan, mint a többi tündér. Míg barátai legszívesebben virágszirmokon hintáztak, ő mindig valami titokzatos és mesés dolgot keresett. Az erdő lakói szerették Ciliát, mert kedves és segítőkész volt mindenkivel, és mosolya még a morcos sünit is felvidította.
Egy reggel Cilia különösen izgatottan ébredt. „Ma valami egészen új dolog vár rám,” suttogta, miközben lábujjhegyen lépkedett ki a tisztás szélére. Ott, a páfrányok között, egy aprócska kőcsillogott. Amikor Cilia megérintette, melegséget érzett a szívében. „Ez biztosan nem egy hétköznapi kavics,” gondolta magában.
Ezzel kezdődött el Cilia varázskavicsok gyűjtésének meséje. Attól a naptól kezdve bármerre járt az erdőben, mindenféle különleges, színes kövecskét talált. Minden kavics más volt: egyik kék, mint az ég, a másik piros, mint az alkonyat, a harmadik aranyszínű, mintha a nap rejtőzött volna benne.
Egy napon, amikor Cilia éppen egy zölden csillogó kavicsot talált, a mókus, Miri, odaugrott hozzá. „Mit csinálsz ezekkel a kavicsokkal, Cilia?” kérdezte kíváncsian. „Ezek nem hétköznapi kövek,” mesélte Cilia, „mindegyik varázserővel bír. Szeretném megtudni, milyen titkot rejtenek.” Miri elmosolyodott. „Ha szeretnéd, segítek neked keresni még többet!”
A varázskavicsok titka csak lassan tárult fel. Egy este, mikor Cilia fáradtan tért haza, és a kavicsokat rakosgatta, észrevette, hogy amikor megérinti őket, melegség árad szét a szívében, és valahogy minden gondja eltűnik. Elhatározta, hogy elvisz néhányat az erdő más lakóinak is, hátha rajtuk is segíthetnek.
Másnap Cilia a legszebbeket vitte magával. Először a szomorú őzikéhez ment, akit mostanában bántott a magány. „Szia, Lili! Hoztam neked valamit,” szólt kedvesen a tündér, és átnyújtott egy csillogó kavicsot az őzikének. Lili szeme felragyogott, amikor a kavicshoz ért, és rögtön nevetni is kezdett, mintha minden bánata elszállt volna.
Ciliához csatlakoztak más barátai is – Miri, a mókus, Lili, az őz, és még Boti, a kis sün is. Együtt járták az erdőt, közben meséltek egymásnak, és mindig segítettek annak, akinek szüksége volt rá. Az egyik nap például Tóbiás, a borz, elveszítette a kedvenc labdáját a patakban. Cilia és csapata varázskavicsokat helyeztek a partjára, hogy Tóbiás bátrabb legyen a keresésben. És lásd, a borz tényleg megtalálta a labdát!
Egy este, amikor a hold fénye megcsillant a tisztáson, Cilia elgondolkodott. Vajon miért tudnak segíteni ezek a kavicsok? „Talán a varázserejük nem a színükben, hanem a szeretetben és barátságban rejlik, amit közösen élünk át,” suttogta maga elé. Ekkor megjelent előtte egy bölcs baglyot idéző, fénylő alak. „Cilia, igazad van,” szólt a bagoly, „a varázskavicsok igazi ereje a jóságban, a segítőkészségben és a szeretetben van. Amikor jót teszel másokkal, a kavicsok is fényesebben ragyognak.”
Cilia szíve megtelt boldogsággal. Tudta, hogy ezután is gyűjti majd a varázskavicsokat, de már nemcsak a kavicsok szépsége érdekelte, hanem az együtt töltött idő, a nevetés, a közös kalandok és a sok-sok szeretet, amit a barátaival átélhet.
A tisztás lakói mind úgy tartották, hogy soha nem volt még ilyen boldog az erdő. Cilia és barátai megtanulták, hogy a legnagyobb varázserő a szívükben van, és azt bárkivel megoszthatják.
Így volt, igaz volt, ez egy mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
