Amikor még a városokat sűrű erdők vették körül, és esténként a sötétség óvatosan telepedett a háztetőkre, az emberek különleges fényt használtak: a lámpásokat. Ezek a kis, táncoló lánggal világító lámpások nem csupán fényt hoztak, hanem valami sokkal mélyebbet is rejtettek magukban. Az öreg nagymama mindig azt mesélte, hogy a lámpások fénye a szeretetből és a jóságból született. Egyszer régen, amikor az első lámpás elkészült, az emberek nem tudták, hogy minden egyes lámpásban egy apró dallam is szunnyad, amely csak a legkedvesebb szívek számára hallható.
Egy napon, mikor Emma és Zalán, a testvérpár a nagypapájuk padlásán játszottak, egy régi, poros lámpásra bukkantak. Emma kiváncsian nézegette. „Mit gondolsz, Zalán, mit tud ez a lámpás?” Zalán megvonta a vállát, de a nagypapa, aki épp a lépcsőn jött fel, meghallotta őket. „Ez bizony nem akármilyen lámpás,” mosolygott, „ez a lámpások titkos énekét rejti.” Emma nagy szemekkel nézett fel. „Énekelnek a lámpások?” A nagypapa bólintott. „Bizony, de ezt csak azok hallják meg, akik igazán szeretettel néznek a fényébe.”
A gyerekek izgatottan könyörögtek, meséljen még. A nagypapa leült melléjük és elkezdte a mesét a lámpások világáról. A fények világában minden egyes lámpás titkos dallamot őrzött szívében. Ezek az énekek akkor csendültek fel, ha valaki kedves szívvel nézett rájuk, vagy tiszta gondolatokkal gyújtotta meg őket. Az egyik legenda szerint, valahol a messzi hegyekben létezik egy város, ahol minden este ezer lámpás ragyog, s ha csendben hallgatózol, meghallhatod, ahogy együtt éneklik a jóság és a szeretet dallamát.
Egy másik mese arról szól, hogy amikor valaki magányos volt és szomorú, a lámpás titkos éneke halkan megszólalt és szívet melengető dallamot zengett, amelytől az ember újra mosolyogni kezdett. Emma álmodozva hallgatta a nagypapát. „Szeretném meghallani a lámpás dalát!” mondta halkan. „Akkor gyújtsd meg kedvesen, és gondolj valakire, akit nagyon szeretsz,” tanácsolta a nagypapa.
Emma óvatosan meggyújtotta a régi lámpást, és közben Zalánra gondolt. A fény pillanatok alatt betöltötte a szobát, s bár Emma először csak a láng sercegését hallotta, hirtelen egy halk dallam kezdett szólni. Apró, csilingelő hang, mint a távoli csengettyűk. Zalán is odahajolt, és mindketten csendben hallgatták. „Hallod te is?” suttogta Emma. Zalán bólintott. „Ez varázslatos!” mosolygott.
A nagypapa elmagyarázta nekik, hogy a lámpások titkos hangját bárki meghallhatja, aki nyitott szívvel és jósággal közeledik hozzájuk. „Nem kell mást tenni, csak szeretetteljesen meggyújtani, és arra gondolni, mit szeretnél kívánni valakinek – egy jó szót, egy ölelést vagy egy mosolyt.” Ez a titkos ének nemcsak füllel, hanem szívvel is hallható, és aki egyszer meghallja, örökké emlékezik rá.
Azóta, minden este, mikor Emma és Zalán lefekvés előtt meggyújtották a lámpást, hallgatták a titkos éneket. Érezték, ahogy a fény és a dallam megtölti őket szeretettel és boldogsággal. Ha valaki szomorú volt a családban, csak leültek a lámpás mellé, és együtt hallgatták a varázslatos zenét. A dallam segített rájönni, hogy a szeretet, a jóság és az odafigyelés minden akadályt legyőz.
Így volt, igaz is, mese is, így mesélték a lámpások titkos énekéről. Aki hisz a jóságban és szeretettel néz a fénybe, talán maga is meghallhatja egyszer a lámpás dallamát. Ez volt hát „A lámpások titkos éneke” története.
A mese tanulsága, hogy a szeretet és a jóság mindig fényt és dallamot hoz az életünkbe. Ha szívből szeretünk, a világ is szebbé válik, és a boldogság dallama csendül fel bennünk. Ez így volt, így nem volt, ilyen mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
