Egy különleges kutya története: Mindig mosolygott
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros szélén egy csinos, sárga házikó, amiben egy különleges kutya lakott. Őt úgy hívták, hogy Bodza, és nem volt hozzá fogható ebben a városban, de talán az egész világon sem. Bodza bundája hófehér volt, a pofácskáján mindig ott ült egy csibészes mosoly, sőt, mintha soha nem tűnt volna el onnan! Akár esett, akár fújt, Bodza mindig csak mosolygott, sőt, néha hangosan nevetgélt magában, mint aki a legvidámabb kutya a föld kerekén.
Az emberek, akik elhaladtak a kert előtt, mindig megálltak, hogy rácsodálkozzanak Bodza jókedvére. “Nézd, anya, ez a kutya mintha nevetne!” – mondta egyszer egy kislány, aki a testvérével sétált az utcán. Az anyukája csak elmosolyodott, és azt válaszolta: “Bodza mindenkinek példát mutat, hogy hogy kell örülni az életnek.”
Honnan ered a kutya folyamatos nevetése?
Bodzának volt egy titka, amit csak a gazdája, a kedves Marika néni tudott. Marika néni úgy mesélte, hogy amikor Bodza még egészen kicsi volt, egy nagy vihar után találta őt a kert végében, dideregve, ázottan. Marika néni a karjába vette, betakargatta, és addig simogatta, amíg Bodza el nem mosolyodott. Azóta, mintha ez a mosoly ott ragadt volna a pofiján.
Egyszer egy kíváncsi kismadár leszállt Bodza mellé a fűbe, és megkérdezte tőle: “Mondd csak, Bodza, miért nevetsz mindig?” Bodza farkcsóválva válaszolt: “Azért, mert tudom, hogy minden nap tartogat valami szépet! Még a borús napokon is akad egy jó falat, egy jó szó, egy ölelés vagy egy kedves simogatás. Ezeken mindig érdemes mosolyogni.”
A gazdi és a nevető kutya kapcsolata
Marika néni és Bodza között különleges, szinte láthatatlan fonál kötötte össze a szeretetet. Amikor Marika néni fáradt volt, Bodza csak odakucorodott mellé, és csendben rámosolygott. Ezután a néni szíve mindig könnyebb lett, mintha a gondjai elpárologtak volna.
Egy reggel Marika néni így szólt Bodzához: “Te vagy a legjobb barátom. A nevetéseddel te is boldoggá teszed a napomat.” Bodza ekkor egy nagyot csóvált a farkán, és vidáman vakkantott. “Én is nagyon szeretlek, Marika néni!” – felelte, hiszen a szeretet nyelvét mindenki megérzi, még ha nem is beszéli ugyanazt a nyelvet.
Hogyan hatott a nevetés a környezetére?
Bodzának a vidámsága nem csak otthon ragadt meg. Az egész környéken elterjedt a híre, hogy itt lakik a kutya, aki mindig nevet. Egy nap a szomszéd kisfiú, Zsolti, szomorúan jött haza az iskolából. Mivel látta Bodzát a kertben, odaült mellé a fűbe. Bodza csak rámosolygott, majd óvatosan az orrával meglökte Zsolti kezét. A kisfiú először csak félénken visszamosolygott, aztán ahogy Bodza viccesen oldalra billentette a fejét, mindketten nevetni kezdtek.
Onnantól kezdve Zsolti minden nap meglátogatta Bodzát, hogy együtt nevessenek. Hamarosan más gyerekek is csatlakoztak, és egyre többen ültek le a kerítés mellé, ahol Bodza boldogan fogadta őket. A városka lakói is észrevették, hogy valahogy mindenki egy kicsit vidámabb lett, mióta Bodza velük él.
Mit tanulhatunk a folyton nevető kutyától?
Bodza története azt tanítja, hogy a nevetés és a szeretet csodákra képes. Aki mosolyog, az nemcsak a saját napját teszi szebbé, hanem másokét is. És ha valaki szomorú, egy kedves szó, egy ölelés, vagy akár egy kutya mosolya is segíthet. Mert a boldogság ragadós, és szebbé varázsolja a világot.
Hát így volt, igaz is volt, mese is volt! Ha tetszett Bodza vidám története, mosolyogj te is sokat, szeress nagyokat, és ne feledd: a mosoly és a szeretet mindig visszatalál hozzád!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
