A kacagó tündér legendájának eredete és háttere
Valahol, messze, a Szivárványerdő mélyén élt egy aprócska tündér, akit mindenki csak úgy hívott: Kacagó Tündér. Nevét onnan kapta, hogy soha, de soha senki sem látta komornak, szomorúnak vagy dühösnek. Mindig kacagott, olyan vidáman, hogy az még a mogorva fenyőfákat is mosolyra fakasztotta. A rétek virágai reggelente az ő kacagására nyitották ki szirmaikat, s a madarak is vele daloltak.
A legenda szerint Kacagó Tündér egy különösen derűs napon született, amikor az ég alján nyolc színű szivárvány volt, és a harmatcseppek apró prizmák módjára szikráztak. A tündérkirálynő, Liliána, így szólt ekkor: „Ez a gyermek a boldogságot hozza majd a világra, ahol csak megfordul.” És bizony, azóta a Szivárványerdő minden lakója hálás volt neki, hiszen Kacagó Tündér mindig örömet csempészett az életükbe.
Miért nevetett mindig a titokzatos tündér?
Sok kis manó és egérfiú töprengett azon, vajon miért is kacag mindig Kacagó Tündér. Volt, aki szerint azért, mert egy aranyos pillangó csiklandozza a talpát, mások úgy hitték, a nevetés különleges varázserőt ad neki. Egy nap a kis Gombóc manó odament hozzá, és megkérdezte:
– Mondd, Kacagó Tündér, miért nevetel mindig olyan boldogan?
A tündér szeme huncutul csillogott, és így felelt:
– Tudod, Gombóc, a nevetés olyan, mint a napsugár. Ha én kacagok, a szívem örömét adom tovább a világnak. És ha valaki meghallja, talán ő is mosolyogni kezd. Így lesz egyre több a boldogság körülöttünk.
Gombóc manó elgondolkodott, majd odabújt Kacagó Tündérhez, és együtt nevettek tovább a virágok között.
Az erdő lakói és a tündér csodálatos kacaja
Az egész erdő szerette Kacagó Tündért. A sünik, ha megszúrták magukat a tüskéikkel, csak a kacajára gondoltak, és máris jobban érezték magukat. A baglyok éjszakánként Kacagó Tündér történeteit mesélték a fák között, a nyuszik pedig versenyt ugráltak, hogy ki tudja megnevettetni a tündért.
Egyik reggel a róka csalafintán odalopózott hozzá, és így szólt:
– Tündérkém, kacagtass meg ma engem is!
Kacagó Tündér csak csettintett egyet, s a róka farkán pillangók kezdtek táncolni. A róka nagyot ugrott, s az egész erdő hangos nevetésben tört ki. De nem csak a tréfák miatt volt mindenki boldog. Kacagó Tündér mindig észrevette, ha valaki szomorú volt, és odament hozzá, hogy megvigasztalja.
Egy nap, amikor a kacagás elhalványult
Egy szeles este, amikor a felhők eltakarták a holdat, az erdő lakói valami furcsát vettek észre. Aznap Kacagó Tündér nem nevetett. A virágok lehajtották fejüket, a madarak sem daloltak. Mindenki aggódni kezdett. Gombóc manó, a róka meg a kis őzike elindultak, hogy megtalálják Kacagó Tündért.
A tündér egy nagy tölgyfa alatt ült, szomorúan. Gombóc manó megsimogatta a kezét.
– Mi bánt, kedves tündérkém?
Kacagó Tündér halkan válaszolt:
– Ma azt hallottam, hogy néhány erdei lakó civakodott egymással. Ez nagyon elszomorított. Hogyan tudjak én nevetni, ha ti egymást bántjátok?
Az állatok megszégyellték magukat. A róka lassan odadugta a fejét.
– Sajnáljuk, hogy így történt. Nem akartuk elrontani a jókedvedet… Megígérjük, hogy ezentúl jobban figyelünk egymásra, és kedvesek leszünk.
Kacagó Tündér szemei felragyogtak, és nevetni kezdett. Olyan hangosan, hogy a felhők is odébb vonultak, s az erdő ismét élettel teli lett.
Mit tanulhatunk a kacagó tündér történetéből?
Az erdő lakói azóta is emlékeznek arra a napra, amikor megtanulták: a jókedv, a szeretet és a kedvesség mindenkinek örömet szerez. És ha valaki kacag, a világ is jobb hely lesz tőle.
Hát, így volt, úgy volt, igaz volt, mese volt, talán nem is létezett. De egy biztos: a kacagás és a szeretet mindig ott lapul mindenki szívében.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
