A rét szélén, egy harmatos fűszálon éldegélt egy piros, pettyes katicabogár. A katica nagyon barátságos volt, de egy valami hiányzott neki: egy igaz barát. Bár sok bogár lakott a réten, a katica valahogy mindig egyedül maradt. Egyik reggel, mikor a nap sugarai csillogni kezdtek a harmatcseppeken, a katica elhatározta, hogy elindul, és barátot keres magának.
Először a rét közepére sétált, ahol egy szorgalmas hangya épp eleségeket gyűjtött a bolyba. A katica félénken közeledett hozzá.
– Szia, hangya! – szólt halkan. – Szeretnél velem játszani és barátkozni?
A hangya felnézett, de a puttonyát már tele is pakolta morzsákkal.
– Jaj, katica, nagyon sajnálom, de nincs most időm játszani. Az egész családom várja az ebédet, sietnem kell! – mondta, és már szaladt is tovább.
A katica egy pillanatra elszomorodott, de nem adta fel. Arra gondolt, biztos lesz más, aki szívesen játszik vele. A réten tovább sétálva megpillantott egy gyönyörű pillangót, aki éppen a virágok nektárját kortyolgatta.
– Szia, pillangó! – szólt vidámabban a katica. – Olyan szép vagy, szeretnél a barátom lenni?
A pillangó kedvesen ránézett.
– Szívesen lennék a barátod, de egész nap repülnöm kell, hogy elérjek a messzi virágokhoz. Talán, ha majd lesz pihenőidőm, találkozhatunk – mondta a pillangó, majd széles szárnyait széttárva elröppent.
A katica kicsit csalódott lett, de még mindig reménykedett. A réten továbbhaladva találkozott a tücsökkel, aki épp hegedűjével muzsikált.
– Szia, tücsök! Játszhatok veled? – kérdezte bizakodva.
A tücsök mosolyogva válaszolt:
– Persze, hallgasd meg a zenémet! De én inkább szeretek egyedül zenélni, így tudok igazán jól gyakorolni.
A katica leült mellé, hallgatta a szép dallamot, de érezte, hogy tovább kell mennie, ha valódi barátra vágyik. Közben elhaladt egy csevegő méhecske mellett, aki a virágporral volt elfoglalva, és egy pajkos sáska is elugrált mellette, de egyik sem tudott most játszani vele.
A katica ekkor egy régi fa gyökereinél megpihent, és halkan sóhajtott.
– Vajon miért olyan nehéz barátot találni? – tűnődött magában.
Ekkor egy apró, barna csigaház mozdult meg mellette, és egy kíváncsi szempár bukkant elő.
– Szia, katica! Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte a csiga.
– Barátot keresek, de mindenki elfoglalt vagy mást csinál – felelte a katica.
A csiga kedvesen odakúszott mellé.
– Ne bánkódj! Én szeretek beszélgetni. Néha én is magányos vagyok, mert lassan mozgok, és nehezen érem utol a többieket. De ha szeretnéd, játszhatunk együtt.
A katicának nagyon megörült a szíve.
– Igen! Nagyon örülnék, ha a barátom lennél – mondta lelkesen.
Így a katica és a csiga összebarátkoztak. Együtt felfedezték a rét apró csodáit, megosztották egymással titkaikat, és néha még a többi bogár is csatlakozott hozzájuk egy-egy játék erejéig. A katica megtanulta, hogy a barátság nem mindig jön könnyen, de ha nyitott szívvel keresed, előbb-utóbb rád talál. És ha egyszer megtalálod, igazi kincsre lelsz.
Így volt, igaz volt, aztán talán nem is, de ilyen szép mese volt! A szeretet, a türelem és a nyitottság mindig megmutatja, hogy a legváratlanabb helyeken is rátalálhatunk egy igaz barátra.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
