Valahol messze, egy sűrű erdő mélyén, ahol a madarak reggelente dalolnak, s az apró patak csilingelve fut a kövek között, élt egy kis manó. Nem volt különösebben nagy, sőt, épp ellenkezőleg: a legkisebb manó volt egész Erdőországban. A neve Márkó volt, s csillogó szemében mindig ott bujkált a kíváncsiság.
Márkó manó egy különös reggelen született, amikor a nap első sugara különösen aranylón csillant meg a harmatgyöngyökön. Az erdei állatok mind összegyűltek, hogy köszöntsék őt. Az öreg Bagoly, aki mindent tudott a világról, így szólt: „Ez a manó nem mindennapi! Valami nagy dolog vár rá!”
Márkó hamar megtanulta, hogy a világ tele van meglepetésekkel és csodákkal. Szerette nézni a szitakötők táncát a tó felett, s meghallgatni a tücskök esti muzsikáját. Egyik nap, mikor a nagy tölgyfa alatt ücsörgött, valami furcsára lett figyelmes. Egy csillogó, színes hintót látott a bokrok között, amelynek kerekei fénnyel voltak átszőve.
A kis manó kíváncsian közelebb ment. A hintó mellett egy mosolygós, fehér szakállú tündér állt. „Jó napot, kis barátom!” – köszöntötte a tündér. „Ez itt a Fényhintó. Csak azok utazhatnak vele, akiknek tiszta a szívük.”
Márkó izgatottan kérdezte: „Beleszállhatok én is?”
A tündér bólintott. „Csupán annyit kell tenned, hogy hiszel a szeretet erejében, és segítesz másokon, amikor csak tudsz. A Fényhintó ezzel halad, nem ló húzza, hanem a jóság és a szeretet fénye hajtja.”
A manó boldogan ugrott be a hintóba. Ahogy leült, a hintó kerekei felragyogtak, s Márkó úgy érezte, mintha a felhők között siklana. A tündér mellé ült, s így szólt: „Most elviszlek a csillagok közé, hogy meglásd, milyen nagy a világ!”
A hintó elindult, s Márkó sóhajtva nézte, ahogy Erdőország aprónak tűnik a magasból. Először félt egy kicsit, de a tündér rámosolygott. „Ne félj, minden úton van valami csoda, csak meg kell találni.”
Ahogy a hintó a csillagok között suhant, Márkó megpillantott egy szomorú, kék színű Holdnyuszit, aki a sötétben üldögélt. „Miért vagy ilyen bánatos?” – kérdezte Márkó.
„Elvesztettem a csillagporomat, így nem tudok ragyogni” – sóhajtotta a nyuszi.
Márkó gondolkodott egy kicsit, majd elővette a zsebéből a kedvenc kavicsát, amit mindig magánál hordott. „Tessék, ez ugyan nem csillagpor, de ha hiszel benne, alkalmas lesz, hogy újra ragyogj.”
A Holdnyuszi szemében könny csillant, de amikor a kavicsot megérintette, az hirtelen világítani kezdett. A kis manó szíve megtelt örömmel, és a Fényhintó kerekei még fényesebben ragyogtak.
Ahogy tovább utaztak, találkoztak egy csillagsárkánnyal, aki fázott. Márkó levette a kendőjét, és átnyújtotta a sárkánynak. „Tessék, ez melegen tart majd!” A sárkány boldogan tekerte magára, s cserébe egy aranyló csillagot adott Márkónak, hogy emlékezzen a jóság erejére.
Végül, mikor a Fényhintó visszatért a tölgyfa alá, Márkó újra a földön találta magát. De a szíve már tele volt világgal, szeretettel és csodákkal. A hintó a tündérrel együtt eltűnt, de az aranyló csillag és a ragyogó kavics megmaradt emlékül.
Az erdei állatok mind összegyűltek, hogy meghallgassák Márkó kalandjait. A kis manó így szólt: „A szeretet és a jóság fénynél is gyorsabban visz el bárhová. Ha jót cselekszünk, olyan, mintha fényhintón utaznánk.”
Azóta Márkó minden nap figyelt, hogy segíthessen másokon, s újabb és újabb álmokat szőtt. Tudta, hogy a világ tele van fényhintóval – csak meg kell találni a szívünkben.
Így volt, úgy volt, igaz is volt, talán nem is. Ez bizony egy tündéri mese volt, ami megtanít bennünket szeretni, segíteni és hinni a csodákban!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
