Luna egy színes, napsütéses reggelen ébredt fel. Az ablakon át besütött a fény, a madarak csiviteltek, és Luna már alig várta, hogy ma valami különleges kaland várja őt. Kint a kertben valami furcsát pillantott meg: egy csillogó, piros csizma hevert a padon, mintha csak rá várna. Luna közelebb lépett, körbenézett, senki sem volt a közelben. Felvette a csizmát. – Vajon kié lehet? – suttogta magában.
Luna nem tudott ellenállni a kíváncsiságának. Felpróbálta a csizmát, és csodák csodája, éppen ráillett. Ahogy belebújt a lábával, halkan kacarászó hangot hallott. – Hihihihi! – kacagott a csizma. Luna hátraugrott meglepetten. – Ki az? – kérdezte. – Én vagyok, a Nevetős Csizma! – válaszolta a csizma vidáman.
Luna nevetni kezdett, hiszen ilyen csodát még sosem látott. – Honnan jöttél? – kérdezte. A csizma csak annyit mondott: – Azokhoz megyek, akiknek a legnagyobb szükségük van egy kis nevetésre!
Luna tétován lépett egyet, mire a csizma újra nevetett: – Hihihi! Ez csiklandoz! – Luna hangosan kacagott vele együtt. Elindult az utcán, és minden egyes lépésnél a csizma nevetett, Luna pedig csak nevetett és nevetett.
Az emberek az utcán kíváncsian néztek rá. Egy idős néni, aki mindig komoran ballagott, most megállt, és rámosolygott Lunára. – Milyen vidám vagy ma, kislány! – mondta. – Ez a csizmám miatt van! – kiáltotta Luna, és ugrándozni kezdett. A néni is elmosolyodott, és egy pillanatra mintha fiatalabbnak tűnt volna.
Luna a parkba ért, ahol egy kisfiú szomorúan ült a padon. – Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte tőle Luna. – Senki sem akar velem játszani – felelte a fiú. Luna odalépett hozzá, és táncolni kezdett a csizmájában. A csizma megint kacagott: – Hihihi! Ez csudajó! – A kisfiú először csak mosolygott, aztán nevetni kezdett, végül ő is táncolt Lunával. Olyan jókedv kerekedett, hogy egyre több gyerek csatlakozott hozzájuk, és már együtt nevettek mindannyian.
Luna kíváncsi lett, vajon mi lehet a csizma titka. – Mondd, csizma, miért vagy ilyen nevetős? – kérdezte halkan. A csizma suttogva válaszolt: – Azért vagyok nevetős, mert minden nevetés jóságot visz a világba. Minél többet nevetsz, annál több szeretetet adsz másoknak.
Ezután Luna megfigyelte, hogy a csizma nevetése mindig akkor volt a leghangosabb, amikor valakit megnevettetett, vagy segített. Egyszer például egy kiscicát is megmentett egy fáról, és a csizma akkora kacagásban tört ki, hogy mindenki a környéken hallotta. Mindenki boldog lett, és a városban egyre több mosolygós arcot lehetett látni.
Egy délután Luna új barátokra lelt a játszótéren. – Játszunk együtt! – mondták a gyerekek. Luna vidáman ugrándozott a csizmájában, és mindenki kacagott. A csizma halkan súgta: – Látod, a nevetés összeköt minket, és új barátokat ad.
Attól a naptól fogva Luna soha nem felejtette el, hogy egy kedves mosoly, egy vidám kacagás milyen sokat jelenthet. Ahányszor csak valaki szomorú volt, Luna és a nevetős csizma ott termett, és hamarosan mindenki vidáman nevetett.
A csizma titka nem volt más, mint a szeretet és a jóság, amit minden nap adhatunk egymásnak. Luna megtanulta, hogy a legnagyobb ajándék, ha örömet szerzünk másoknak, mert akkor mi is boldogabbak leszünk.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! Talán igaz is volt, talán nem, de egy biztos: a szeretet és a nevetés mindenkit boldoggá tesz.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
