Cirmos kalandjai a kacagó manóval az erdőben
Cirmos, a kíváncsi kis cirmos cica, minden nap újabb kalandokra ébredt a szél susogásában. Egy reggel, amikor a harmat még gyöngyökként csillogott a fűszálakon, Cirmos úgy döntött, hogy elindul az erdő mélyébe, hátha talál valami igazán különlegeset. Az erdőben mindig akadt valami izgalmas: egy ugrándozó veréb, egy álmos sün, vagy egy kíváncsi mókus. De ez a nap egészen más volt, mint a többi.
Ahogy Cirmos a sűrű lombok között settenkedett, hirtelen különös kacagás ütötte meg a fülét. Olyan hang volt ez, mintha a szél csiklandozná a leveleket, mégis egészen emberi volt. Cirmos megállt, hegyezte a fülét, majd óvatosan közelebb lopakodott a hang forrásához.
Hogyan találkozott Cirmos a különös manóval?
Az egyik vastag fa tövében, egy mohapárnán apró manó üldögélt. Színes ruhában nevetgélt, s közben egy aprócska pálcával csillogó buborékokat fújt a levegőbe.
– Szervusz, kis cica! – köszönt rá barátságosan a manó, amikor észrevette Cirmost.
– Szervusz, te ki vagy? – kérdezte kíváncsian Cirmos, miközben közelebb lépett.
– Én vagyok a kacagó manó, az erdő legvidámabb lakója! Mindig mosolyt csalogatok a fákra, virágokra és persze a vendégekre is – felelte a manó, s közben egy hatalmasat nevetett.
Cirmos csodálkozva figyelte, ahogy a manó pálcájából újabb és újabb színes buborékok szállnak fel az égbe. Mindegyik buborékban egy-egy apró képet látott: egy ugráló nyuszit, egy repülő pillangót, vagy egy szundikáló rókát.
A kacagó manó tréfái és varázslatai Cirmosnak
– Szeretnél velem játszani, Cirmos? – kérdezte a manó.
– Nagyon is! – felelte a kiscica lelkesen.
A kacagó manó csettintett, és Cirmos hirtelen egy virágokkal teli réten találta magát. Minden virág táncolni kezdett, s a réten zene szólalt meg. Cirmos boldogan kergette a színes lepkéket, a manó pedig vele nevetett. Egy pillanat alatt egy hatalmas gombához vezette Cirmost, s ráültette.
– Nézd csak, milyen messzire repülsz most! – mondta nevetve a manó.
A gomba óvatosan felemelkedett a levegőbe, s Cirmos a fák lombjai fölött láthatta az egész erdőt. Félt egy kicsit, de a manó megfogta a mancsát.
– Ne aggódj, én vigyázok rád! – mondta kedvesen.
Amikor leérkeztek, a manó még egy trükköt mutatott. Egy pillanat alatt minden faágon csillogó csengők jelentek meg, s amikor Cirmos odaugrott, csilingelő dallamot játszottak.
Cirmos és a manó barátsága próbák elé kerül
A nap közben azonban beborult, s a szél hirtelen erősen fújni kezdett. A manó is elkomorult.
– Most nagy bajban vagyok, Cirmos – sóhajtott szomorúan. – A szél ellopta a nevetésemet, nélküle nem tudok többé varázsolni!
Cirmos azonnal segíteni akart barátján.
– Ne búsulj, kacagó manó, majd én visszahozom! – mondta bátran, és elindult a vadul kergetőző szél után.
Hosszú volt az út, néha meg is ijedt, de mindig eszébe jutott, milyen sokat játszottak a manóval, és mennyire szeretné, ha újra vidám lehetne. Végül egy magas fán megtalálta a nevetést egy csillogó buborékba zárva.
– Engedd el, kérlek! – szólt a szélhez Cirmos. – A barátom nagyon szomorú nélküle.
A szél egy pillanatra elcsendesedett, majd gyengéden elengedte a buborékot. Cirmos boldogan vitte vissza a manónak.
A kacagó manó csillogó szemmel vette vissza a nevetést.
– Hálás vagyok, Cirmos, igazi barát vagy! – mondta, s újra kacagni kezdett.
Mit tanult Cirmos a kacagó manóval töltött napon?
A nap végére Cirmos megtanulta, milyen fontos segíteni annak, aki bajban van, és hogy a barátságban az a legszebb, ha egymásra mindig lehet számítani.
A kacagó manó is megtanulta, hogy igaz barátra lelni a legnagyobb varázslat a világon.
Így telt el Cirmos csodálatos napja a kacagó manóval az erdőben. Azóta is gyakran találkoznak, hiszen egy igaz barátság sosem múlik el.
Így volt, igaz is volt, még ha tán mese is volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
