Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska vakond, akit Morzsinak hívtak. Morzsi a föld alatt élt, sötét járataiban bujkált, ásott, és gyűjtögette apró kincseit: egy lapos kavicsot, egy csillogó üveggyöngyöt, meg egy régi falevelet, amit egy vihar sodort le a felszínről. Bár nagyon ügyesen ásta a járatait, gyakran érezte magát egyedül lent a föld mélyén. Néha hallotta a madarak énekét, vagy a gyerekek kacagását, de ő csak magában beszélgetett. Szerette volna, ha lenne egy barátja, akivel megoszthatná felfedezéseit és titkait.
Egyik nap, amikor Morzsi éppen egy új járatot ásott a nedves földben, hirtelen valami furcsa, fényes dolog jelent meg előtte. Olyan volt, mintha egy ragyogó csillag pottyant volna le a sötétségbe. Morzsi pislogott, és közelebb ment. A fényből lassan egy kedves arc rajzolódott ki: egy angyal állt előtte, hófehér ruhában, csillogó szárnyakkal.
„Szia, Morzsi!” szólalt meg barátságosan az angyal. „Ne félj tőlem, nem bántalak. Azért jöttem, hogy segítsek neked.”
A vakond ámulva nézett rá, és motyogta: „De hát én csak egy vakond vagyok! Egy vakondhoz soha nem jönnek angyalok…”
Az angyal elmosolyodott, és leült Morzsi mellé a földre. „Mindenkihez eljutok egyszer, Morzsi. Azért jöttem, mert hallottam, hogy gyakran vagy szomorú és magányos. Szeretném, ha tudnád, hogy van remény, és soha nem vagy egyedül. Még akkor sem, ha néha úgy érzed.”
Morzsi kíváncsian nézett az angyalra. „De hát hogyan lehetne reményem? Fent a föld felett mindenki boldognak tűnik, én meg itt lent mindig csak ások, és senki sem jön el hozzám.”
Az angyal elgondolkodott, majd megszólalt: „A szeretet, Morzsi, olyan, mint a napfény. Még akkor is eljut hozzád, ha nem látod. És a jóság is ott van benned, csak elő kell csalogatni. Ha segítesz másokon, ha kedves vagy és nyitott, akkor talán új barátokra lelsz. Megpróbálnád?”
A vakond egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott. „De hogyan kezdjem el?”
Az angyal felemelte a kezét, és egy apró, csillogó magot adott Morzsinak. „Ültesd el ezt a magot a járatod bejáratánál. Nap mint nap gondozd, öntözd, és várj türelemmel. A szeretet és a gondoskodás csodákat művel.”
Morzsi óvatosan elvette a magot, és elültette a járata bejáratánál. Minden nap meglocsolta, beszélt hozzá, és reménykedett, hogy egyszer majd kinő. Teltek a napok, hetek, és egyszer csak egy apró zöld hajtás kandikált ki a földből. Morzsi nagyon boldog lett.
A hajtásból gyönyörű virág lett, amely fényesen világított a napfényben. Egy napon egy kíváncsi egérke vette észre a virágot, majd egy csiga is odatévedt. Mindannyian megálltak csodálni a különleges növényt. Morzsi örömmel üdvözölte őket, megkínálta őket a legszebb kavicsával, és mesélt nekik a föld alatti kalandjairól.
Azóta Morzsi sosem volt magányos. A föld alatti járat bejáratánál mindig ott ültek a barátai, és együtt nevettek, beszélgettek. Morzsi rájött, hogy a kedvesség, a gondoskodás és a szeretet tényleg csodákra képes. Minden nap hálásan gondolt vissza az angyalra, aki segített neki hinni a reményben és a szeretet erejében.
És így történt, hogy a vakond, aki egykor magányos és szomorú volt, végül boldog és szeretett lett, mert mert nyitni mások felé, és mert odafigyelt a jóság apró jeleire.
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán mégsem? De egy biztos: a szeretet és a jóság mindenkinek ott lapul a szívében, csak elő kell csalogatni.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
