Egyszer réges-régen, amikor a harmatcseppek még aranyszínben ragyogtak a reggeli napfényben, egy kicsi, kíváncsi tündér élt az erdő szélén. A neve Lili volt, és mindenki arról ismerte, hogy csillogó szárnyával a leggyönyörűbb virágokat találta meg a mezőn. Lili imádta a virágokat, a színes szirmokat, az illatukat, és azt, ahogy a szélben hajladoztak.
Egy nap Lili a szokásosnál is vidámabb volt. „Ma különleges nap lesz!” – mondta nevetve, miközben elindult a virágmező felé. Amint odaért, elámult az előtte elterülő színes, illatos virágszőnyegen. Pipacsok, harangvirágok, margaréták és ibolyák integettek felé.
Lili szaladt, szökdécselt és táncolt a virágok között. „Milyen csodás mindegyik! El is viszek belőlük, hogy a tündérlakásom is ilyen szép legyen” – gondolta hangosan. Először csak egy csokornyi virágot szedett, de ahogy nézte, mennyi szép virág van még, nem tudott megállni. „Talán még ezt a sárga virágot is elviszem… meg azt a kéket is… ó, de ez a rózsaszín is milyen szép!” – mondogatta magának.
Lili annyira belefeledkezett a virágszedésbe, hogy már alig bírta tartani a szárnyával a sok virágot. „Jaj, talán egy kicsit túlzásba estem” – suttogta, de úgy érezte, nem bánthat meg egyetlen virágot sem azzal, hogy otthagyja. Amikor hazafelé indult, a mező csendesebb lett. A pillangók nem röpködtek vidáman, a méhek sem zümmögtek a virágok felett.
Miközben Lili hazafelé repült, meghallotta a mező szomorú sóhaját. „Mi történt veletek, kedves virágok?” – kérdezte halkan. A virágok között egy bölcs, öreg harangvirág felemelte fejét. „Kedves Lili, te vagy a legkedvesebb tündér, akit ismerünk. De ma túl sok virágot szedtél. Nélkülünk a méhek nem találnak nektárt, a pillangók nem találnak pihenőhelyet, és a mező is szomorú lesz.”
Lilinek könnybe lábadt a szeme. „Nagyon sajnálom! Nem gondoltam erre. Csak annyira szépek vagytok, hogy minél több virágot akartam magammal vinni.” A harangvirág így válaszolt: „A természetben minden egyensúlyban van. Ha túl sokat veszünk el, mások szomorúak lesznek. De ha vigyázunk egymásra, mindenkinek jut belőle öröm.”
Lili letette a virágokat, amiket leszedett, és visszavitte őket a mezőre. Óvatosan visszaültette a gyökereiket a földbe, és közben suttogott: „Bocsássatok meg! Megtanultam, hogy nem az a fontos, hány virágom van, hanem hogy mindenki boldog legyen.”
A mező lassan újra életre kelt. A méhek visszatértek, a pillangók újra táncoltak, és a virágok boldogan mosolyogtak Lili felé. „Köszönjük, hogy vigyázol ránk!” – mondták a virágok. Lili szíve megtelt örömmel és szeretettel. „Ígérem, ezentúl soha nem szedek el több virágot, mint amennyi igazán szükséges. Megtanultam, hogy a szépség akkor a legnagyobb, ha megosztjuk mindenkivel.”
Innentől kezdve Lili lett az erdő legbölcsebb tündére. Segített a kicsi állatoknak, megmutatta a gyerekeknek, hogyan vigyázzanak a virágokra, és mindenki tudta, hogy a természetet szeretettel és odafigyeléssel kell óvni.
Így esett, hogy a kicsi tündér, aki egyszer túl sok virágot szedett, megtanulta, milyen fontos a természet egyensúlya, a szeretet és a jóság. Attól a naptól kezdve mindig csak annyi virágot vitt el, amennyi igazán szükséges volt, és inkább gyönyörködött a mező szépségében a barátaival együtt.
Így volt, igaz volt, tündérmese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
