Az erdő mélyén, a mogyoróbokrok és vadszederindák között született egy különleges kis róka. Őt Fricinek hívták. Frici nem volt olyan, mint a többi róka: nem az érdekelte, hogyan lehet a legügyesebben elbújni vagy a leggyorsabban elkapni a csalogányt. Frici valami egészen másra vágyott. Ő táncolni szeretett.
Már kicsi korában is egész nap a farkincáját kergette, ugrándozott, pörgött-forgott. Az anyukája néha csak nevetett rajta, amikor Frici két ugrás között a hátsó lábaira állt, és úgy topogott, mint egy balerina.
Egy napon, amikor a madarak csicsergése élesen zengett az ágon, Frici anyukája ezt mondta:
– Frici, miért táncolsz mindig? Nem félsz, hogy kinevetnek a többiek?
– Anyu, én boldog vagyok, amikor táncolok! – válaszolta Frici, s közben egy nagyot ugrott oldalra. – A lábam magától mozog a zenére! Nem bánom, ha furcsának tartanak.
Ettől a naptól kezdve Frici minden reggel kisétált az erdő tisztására, ahol a napfény csillogott a harmatcseppeken, és ahonnan a legszebb madárdal hallatszott. Itt gyakorolta a saját különleges táncát: néha egy mókus szökdécselését utánozta, máskor a szellő hajladozását próbálta leutánozni, ahogy a fák ágai hajlongtak.
Egyre többen figyelték őt. Először csak a sün Balázs dugta ki a fejét egy bokor mögül, aztán a kíváncsi őzike, Kati is ott ácsorgott a tisztás szélén. Néhányan csodálták Frici bátorságát, mások viszont furcsállták a dolgot.
Egy délután a mogorva borz, Oszkár odament Fricihez:
– Miért táncolsz, mikor inkább vadászni kellene tanulnod? Egy róka nem táncol, hanem gyors és óvatos!
Frici egy pillanatra megállt, majd mosolyogva válaszolt:
– Szeretem, amit csinálok, és boldoggá tesz. Talán másnak is örömet szerezhetek a táncommal!
Oszkár csak morgott, és elbandukolt, de a kis sün és az őzike kitartottak Frici mellett. Egyik nap aztán nagy hír terjedt el az erdőben: táncversenyt szerveznek a tisztáson! Minden állat jelentkezhetett, akinek volt bátorsága színpadra állni.
Frici nagyon izgatott lett. Barátai biztatták:
– Mutasd meg nekik, milyen különleges a táncod! – mondta Kati őzike.
– Én drukkolok neked! – csipogta a cinke.
A verseny napján a tisztás tele lett állatokkal. Mindenki kíváncsi volt, vajon ki lesz a legjobb táncos. Először a mókusok pattogtak, aztán a szarvasok hajlongtak, míg végül Frici következett.
A kis róka remegett az izgalomtól. A zene elindult, s Frici táncolni kezdett. Pörgött-forgott, lábujjhegyen szökkent, majd hirtelen úgy mozdult, mint egy faágon egyensúlyozó madár. Az állatok először csöndben figyelték, majd lassan mosolyogni, tapsolni kezdtek.
Ám ekkor váratlan dolog történt. Oszkár borz épp akkor csúszott meg a sárban, amikor Frici mellett ment el, és majdnem fellökte a táncoló rókát. Frici azonban gyorsan elkapta Oszkárt, és segített neki felállni.
Oszkár szeme megtelt hálával.
– Köszönöm, Frici! – mondta halkan. – Tévedtem, igazán kedves vagy, és ügyes táncos is!
A verseny végén a zsűri nem tudott dönteni, ki a legjobb, ezért úgy határoztak, mindenkinek jár egy finom sütemény, aki részt vett. Frici nem nyert külön díjat, de ő volt a legboldogabb, mert megmutatta a bátorságát és segített másokon is.
A nagy táncverseny után már senki sem csúfolta őt. Sőt, egyre többen szerettek volna táncolni tanulni Fricitől. A kis róka megtanította az erdő lakóinak, hogy nem baj, ha valaki más, vagy különleges. A legfontosabb, hogy szeressük azt, amit csinálunk, és legyünk kedvesek egymáshoz.
Bátorságból és szeretetből mutatott példát Frici, a táncoló róka. Azóta is mindenki emlegeti az erdőben, milyen jó együtt táncolni, nevetni, és segíteni egymást.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
