Egy különleges cica: hogyan kezdődött a történet
Volt egyszer egy kis faluban egy különleges cica, akit Mirunak hívtak. Miru nem volt nagyobb, mint a többi cica, de mindig mindenbe beleütötte az orrát, kíváncsi volt minden újra, ami csak az útjába került. Szeretett az udvaron szaladgálni, a virágok között hemperegni, és a padláson titkos kincseket keresni. Egy dologban azonban nagyon különbözött a többiektől: mindig arról álmodott, hogy egyszer valami egészen nagy kaland vár rá.
Egy szép tavaszi reggelen Miru a gazdája, Marci néni házában bóklászott. Már mindent jól ismert, de egyszer csak a régi komód alatt valami furcsát pillantott meg. Egy nagy, poros cipő bújt meg ott, amiről senki sem tudta, hogyan került oda.
A felfedezés pillanata: a nagy cipő előkerül
Miru közelebb settenkedett, megbökdöste a cipőt a mancsával, majd óvatosan beleszimatolt. — Vajon kié lehet ez a hatalmas lábbeli? — morfondírozott magában. A cica soha életében nem látott még ekkora cipőt! Nem tudott ellenállni a kíváncsiságának, apró mancsaival addig húzta-vonta, amíg teljesen elő nem bukkant a cipő a komód alól.
Közben Marci néni is észrevette, mit csinál Miru, és mosolyogva megkérdezte: — Mit találtál, kis szimatoló?
— Egy cipőt, de ez túl nagy nekem! — válaszolt Miru.
Marci néni nevetett. — Az a cipő még az én apámé volt, amikor fiatal voltam. Már nagyon régen nem használjuk.
Első lépések a túlméretezett cipőben
Miru úgy döntött, hogy kipróbálja a cipőt. Becsusszant a belsejébe, és ahogy felállt, a cipő majdnem elnyelte a kis testét. Nehezen tudta csak megemelni a mancsát, de mégis megpróbált néhányat lépni. A cipő lötyögött rajta, minden mozdulatra jobbra-balra billent, de Miru nem adta fel. Lassan, lépésről lépésre haladt előre a nappaliban.
Közben a ház többi lakója – egy kutya, egy teknős és két pajkos egér – is észrevették Mirut a túl nagy cipőben. Kerek szemekkel nézték, ahogy Miru igyekszik egyensúlyozni.
— Hát te mit művelsz? — kérdezte Berci, a kutya.
— Most megyek kalandozni, csak ezek a nagy cipők kicsit nehezek — felelte Miru, és közben majdnem elesett.
A teknős, aki mindig lassan és megfontoltan mozog, így szólt: — Miru, vigyázz, nehogy eless, mert akkor nagyon megütheted magad!
Miru azonban nem félt. — Nem baj, ha elesek, újra felállok! — válaszolta bátran.
Barátok és család reakciója a furcsa látványra
A két egér, Csele és Csilla kuncogva nézték a cica küzdelmét a cipővel.
— Olyan vagy, mint egy nagy, billegő hajó! — kacagtak.
Marci néni is figyelte Mirut, és odament hozzá, hogy segítsen. — Tudod, Miru, néha túl nagy cipőt vesz fel az ember… vagy a cica. De nem baj, ha próbálkozol, és ha elesel, mindig lesz, aki felsegít.
Miru újra és újra nekifutott, ügyesen próbálta megtalálni az egyensúlyt. Egy idő után már nem esett el, csak lépegetett a nagy cipőben, boldogan. Az egész ház nevetett, és tapsolt a bátor cicának.
Berci kutya odaszaladt hozzá, és így szólt: — Gyere, próbáljuk együtt! — A kutya orrával megtartotta a cipőt, hogy Miru könnyebben tudjon benne járni.
A teknős is csatlakozott, lassan kúszott a cipő mellett, és a két egér is segített neki. Így már nem is volt olyan nehéz a nagy cipőben lépegetni!
Mit tanulhatunk a cica bátor kalandjából?
Végül Miru rájött, hogy bár a cipő túl nagy volt neki, a barátai és családja segítségével minden akadály legyőzhető. Akkor is érdemes bátran nekivágni az újnak, ha elsőre nem sikerül, és néha igenis jó kicsit elbotlani, mert a barátok mindig ott vannak, hogy felsegítsenek.
A cica aznap este a puha ágyában feküdt, és boldogan dorombolt. Tudta, hogy a szeretet és a barátság mindennél fontosabb, és hogy a legnagyobb cipőben is lehet járni, ha együtt vagyunk.
Így volt, igaz is volt, ez bizony egy szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
