Egy különleges róka a mesebeli erdő mélyén
Egyszer volt, hol nem volt, a nagy tölgyfák alatt, sűrű zöld lombok között, élt egy különleges kis róka. Ez a róka nem volt sem nagy, sem különösebben gyors, de mindenki ismerte őt az erdőben. Nem azért, mert a bundája csillogott volna vagy hosszabb lett volna a farka, hanem mert folyton, mindenen nevetett. Akár sütött a nap, akár esett az eső, a róka hangos kacagása messzire hallatszott. Az erdei állatok csak így emlegették: „Ő az, a nevetős róka!”
Miért nevetett mindig ez a furcsa kis róka?
Egy reggel a mókus, a bagoly és a sün összegyűltek a nagy bükkfa tövében, hogy megfigyeljék a nevetős rókát. „Mondd csak, Róka, miért nevetsz mindig?” kérdezte a kíváncsi kis mókus. A róka csak elmosolyodott, majd vidáman így szólt: „Azért nevetek, mert minden napban találok valami szép vagy mulatságos dolgot! Például, nézzétek csak a sündisznó hátán azokat a leveleket, mintha kalapot viselne!”
A sün először zavarba jött, de aztán ő is elnevette magát. „Tényleg, még sosem vettem észre, milyen viccesen nézek ki ilyenkor!” A bagoly komolyan ráncolta a homlokát, de aztán halkan hozzátette: „Talán jobb is így, ha nevetünk a dolgokon, mint ha csak szomorkodnánk.”
Az erdő lakóinak reakciói a nevetős rókára
Nem minden állat örült azonban a róka folytonos nevetésének. A borz például morgolódott: „Nem lehet ennyit nevetni, valami bajod van, Róka?” A Róka azonban csak barátságosan válaszolt: „Próbáld ki te is, Borz! A nevetés jobb kedvre derít.” A borz elhatározta, hogy egyszer tényleg kipróbálja majd.
Egy nap a nyúl elesett egy gyökérben, és a róka hangosan nevetett, de nem gúnyosan, hanem vidáman és szeretettel. A nyúl először megsértődött, de a róka odament hozzá, segített felállni, és így szólt: „Nézd, most jól megnevettettél minket, de segítek neked!” A nyúl ekkor rájött, hogy a nevetés nem mindig jelent csúfolódást, és ő is kuncogni kezdett.
A nevetés ereje: hogyan változott meg minden
Ahogy telt-múlt az idő, az erdő lakói egyre többször nevettek a rókával együtt. Ha valaki elesett, vagy valami szokatlan történt, már nem szégyellték, hanem kinevették a gondot, majd segítettek egymásnak. Az erdő élete vidámabb lett, mintha a nevetés színekkel festette volna ki a lombokat és az ösvényeket.
Egy viharos éjszaka után a patak kiöntött, és mindenki aggódott, mi lesz a kis pocok otthonával. A róka elmosolyodott, és így szólt: „Ne búsulj, Pocok, segítünk neked újat építeni! Közben pedig biztosan találunk valami mulatságosat is!” A pocok először nem értette, de amikor együtt dolgoztak, rengeteget nevettek, s a pocok szíve is megkönnyebbült.
Mit tanulhatunk a folyton nevető rókától?
Ettől a naptól kezdve az erdőben mindenki tudta, hogy a nevetés nem csak játék és móka, hanem erő is, amely összeköti a szíveket. A róka megtanította az állatokat, hogy a jókedv és a szeretet sokkal fontosabb, mint az, hogy ki mennyire ügyes vagy okos. Még a mogorva borz is elkezdett néha mosolyogni.
Mert nevetni jó, és ha összefogunk, minden nehézséget könnyebben átvészelünk. A róka pedig továbbra is minden reggel és este nevetett, s vele kacagott az egész erdő.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
