Egy napsütéses reggelen, amikor a harmat még csillogott a fűszálakon, egy kis malac született a nagy, piros tetejű tanyán. A gazda és a gazdasszony nagyon örültek neki, hiszen már régóta vártak egy új kismalacra. Ahogy a többi malac körbeugrálta, feltűnt mindenkinek, hogy ez a kismalac más. Nem csak, hogy rózsaszín bőre alig piszkos, és farka különlegesen göndörödik, de a szemében mindig kíváncsi csillogás látszik.
– Hogy hívjuk őt? – kérdezte a gazdasszony a férjétől.
– Legyen a neve Bátor! – mondta a gazda.
Bátor malacka nem félt semmitől. Nem ijedt meg a hangos kakaskukorékolástól, nem szaladt el, amikor a traktor bődült el a közelben, sőt még a nagy, morcos libákkal is játszani próbált.
Egy nap Bátor elhatározta, hogy felfedezi az erdőt, amely a tanya végében állt. A többi malac óvta tőle, de ő csak mosolygott.
– Ne féljetek, én csak körülnézek, és hozok nektek érdekes leveleket! – mondta, majd huncutul megforgatta göndör farkát.
Ahogy mélyebbre ment az erdőben, hirtelen neszezést hallott a bokorból. Nem ijedt meg, inkább odament és bekukucskált. Egy apró nyuszi reszketett a levelek alatt.
– Szia, én vagyok Bátor! Miért bújsz el? – kérdezte kedvesen.
A nyuszi előbújt.
– Féltem, hogy valami nagy állat vagy, aki bántani akar – felelte.
– Én sosem bántanék senkit! Gyere, játszunk inkább! – mondta Bátor.
Így a nyuszi és Bátor hamar barátok lettek. Együtt ugrándoztak, néha még a fák között bujkáló őzet is meglesték. Csakhamar más állatok is csatlakoztak hozzájuk: egy kismadár, egy sün, és még egy félénk mókus is.
De nem mindenki örült Bátor bátorságának. Az erdő sarkában lakott egy öreg róka, Vörös, aki szerette riogatni a kisebbeket. Egyik nap, amikor Bátor és barátai épp makkot gyűjtöttek, Vörös odalopódzott.
– Mit csináltok itt? – morogta. – Az erdő az enyém, senki ne játsszon az orrom előtt!
A nyuszi és a madár ijedten elszaladtak, de Bátor csak állt, és a szemébe nézett.
– Az erdő mindenkié, Vörös. Mi nem ártunk senkinek. Ha szeretnéd, te is játszhatsz velünk! – mondta kedvesen.
Vörös először csodálkozott, aztán nevetni kezdett.
– Még sosem láttam ilyet! Egy malac, aki nem fél a rókától! – vihogta.
De Bátor mosolya annyira őszinte volt, hogy a róka szíve is meglágyult.
– Hát jól van, legyen, játszom veletek – mondta végül.
Így lett a rettegett rókából játszótárs, aki onnantól kezdve megvédte a többi kisállatot is.
Egy másik nap, amikor nagy vihar közeledett, a kis madár nem tudta, hol húzódjon meg. Bátor rögtön odasietett.
– Gyere, bújj ide mellém a bokor alá! – mondta, és szárnyaival takarta be a remegő madarat.
A vihar elvonult, és a kis madár hálásan csiripelte:
– Köszönöm, Bátor, igazi barát vagy!
Az erdőben mindenki tudta, hogy ha baj van, Bátor segít: megsimogatja a félős sünit, megkeresi az eltűnt mókust, vagy csak egy kedves szóval bátorítja a szomorkodókat. Soha nem volt haragos vagy önző, mindig csak segíteni akart mindenkinek.
A tavasz végén az állatok összegyűltek a tisztáson, hogy megünnepeljék barátságukat.
– Bátor, te vagy a legjobb barát, akit kívánhatunk! – mondta a nyuszi.
– Azért vagyok bátor, mert mindig szeretet van a szívemben! – válaszolta Bátor, és mindenki megölelte őt.
Így éltek boldogan, és a tanya, az erdő, sőt még az öreg róka is békében volt. Bátor megtanította mindenkinek, hogy a szeretet és a jóság a legnagyobb erő, és hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk, hanem hogy segítünk másokon, akkor is, ha néha picit aggódunk.
Így volt, úgy volt, lehet, hogy nem is volt, ez egy ilyen mesebeli történet volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
