Egy sötét, hűvös estén, amikor a házak ablakai már mind sárgán világítottak, egy kis kutya szomorúan sétált végig a poros utcán. Bodri volt a neve, bundája kicsit szürke és kopott, de a szíve hatalmas és kíváncsi. Kicsit félős volt, főleg éjszaka, amikor a fák is halkan suttogtak, de ma este valahogyan mégis olyan érzése volt, hogy valami különleges fog történni vele.
Ahogy Bodri az utca végére ért, észrevette, hogy a sarkon túl valami furcsa, halvány fény pislákol. Olyan volt, mint amikor a csillagok közelebb jönnek az éjszakához. Lassan, óvatosan közelebb ment, és ekkor meglátta a titokzatos csillagőrzőt. A csillagőrző egy magas, karcsú alak volt, köpenye sötétkék, mintha maga is egy darab égboltot hozott volna magával. Kezében egy aranyló lámpást tartott, benne egy ragyogó csillaggal.
"Szia, kis kutya! Hogy hívnak téged, és miért vagy ilyen egyedül az éjszakában?" kérdezte kedvesen a csillagőrző.
"Bodri vagyok," válaszolta a kutya bátortalanul, "és csak egy kis sétára indultam, de most már nem találom az utat haza. És egy kicsit félek is."
A csillagőrző elmosolyodott, és meglengette a lámpást. "Ne félj, Bodri. Az éjszaka tele van csodákkal, ha tudod, hol kell keresni őket. Szeretnél elkísérni engem a csillagfényes ösvényen?"
Bodri bólintott, és így hát együtt elindultak a csillagokkal megvilágított ösvényen. Ahogy lépdeltek, a sötétség már nem tűnt olyan félelmetesnek. Minden egyes csillag, amit láttak, egy-egy apró álmot őrzött, mesélte a csillagőrző. Bodri ámulva figyelte a fényeket, s közben az éjszakai zajok már nem is ijesztették meg annyira.
"Figyelj csak, Bodri," szólt a csillagőrző, "látod ott azt a különösen fényes csillagot? Az vezeti az utunkat egy titkos helyre, a Csillagszigetre."
Bodri szemei kikerekedtek. "Mi az a Csillagsziget?"
"Az egy varázslatos sziget az égen, ahol a csillagok pihennek napközben, és új erőre kapnak. Szeretnéd megnézni velem?"
"Nagyon!" ugrott fel lelkesedve Bodri.
Így hát tovább sétáltak, amíg egy csillagfényes kapuhoz nem értek. A kapun át egy csodálatos rétre léptek, ahol a csillagok, mint pici labdák, gurultak a fűben, játszottak és nevetgéltek. Bodri boldogan futott utánuk, s a csillagok nevetve pattantak fel az égig, majd vissza a földre, körbe a pajkos kutya körül.
Egyszer csak a csillagőrző arca aggodalmassá vált. "Egy csillag hiányzik! Az Esticsillag, amely a legrövidebb utat mutatja haza mindenki számára, elveszett!"
Bodri nem habozott: "Segítek megkeresni! Együtt biztosan megtaláljuk!"
Elindultak hát a sűrű, sötét erdő felé, ahol az ágak között sárga fény pislákolt. Az erdőben Bodri félt, de tudta, hogy most bátornak kell lennie. Egyszer csak halk sírást hallottak. A fák tövében egy kicsike, szomorú csillag üldögélt.
"Ne sírj, Esticsillag," mondta Bodri, és leült mellé. "Nem vagy egyedül, hazaviszünk!"
A csillag boldogan mosolygott, s Bodri orrán ülve, fényesen világított vissza az ösvényen. A csillagőrző büszkén nézett Bodrira. "Látod, bátorsággal és szeretettel mindig hazatalálunk!"
Mire visszaértek a Csillagszigetre, minden csillag Bodri köré gyűlt, és fényükbe burkolták a kis kutyát. A csillagőrző mesélni kezdett az univerzum titkairól: hogy mindannyian különlegesek vagyunk, és hogy a szeretet fényénél nincs erősebb dolog a világon.
Ahogy Bodri elbúcsúzott a csillagőrzőtől, a csillagfény elkísérte egészen hazáig. Azóta, ha este felnéz az égre, mindig látja az Esticsillagot, és tudja, hogy soha nincs egyedül.
Így lett örök barátság Bodri, a kis kutya és az éjszakai csillagőrző között. Mert egy kis bátorsággal, szeretettel és segítőkészséggel csodák történhetnek minden éjszakán.
Így volt, igaz volt, talán mese volt, talán nem – de jó, ha a szívünkben megőrizzük a szeretet és barátság fényét!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
