Az őszi lombhullás varázsa egy hajnali napon kezdődött, amikor a nap első sugarai óvatosan simogatták végig az erdő szélén álló nagy, öreg tölgyfa ágait. Az őszi fuvallat halkan susogott, mintha titkos meséket suttogna a fák lombjai közé. Minden levél izgatottan várta a reggelt, mert tudták, hogy eljött az idő a búcsútáncra.
A színesedő levelek között ott volt Zizi, a kis sárga levél, barátaival: Pöttyös, a vörös levelű, és Mázli, a barna árnyalatú juharlevél. Zizi csöndesen nézett körbe, majd megszólalt:
– Ti is érzitek ezt a bizsergető érzést? Mintha valami csodás dolog készülődne!
– Igen! – nevetett Pöttyös. – Szerintem ma lesz a nagy nap! Hallottam a szél susogását. Hív minket, hogy járjuk el a búcsútáncot.
A levelek színesedése mindig lenyűgözte a fák lakóit. Minden ősszel más és más színekben ragyognak: piros, arany, narancs és barna. Zizi meg is kérdezte a legidősebb levelet, Vén Tölgyet:
– Miért változik meg a színünk minden ősszel?
Vén Tölgy lassan felelt:
– Amikor az idő hidegebbre fordul, kevesebb napfényt kapunk. A zöld színünk, amit a nap sugaraiból nyerünk, lassan eltűnik, és előbújnak a bennünk rejtőző színek. Ez az ősz varázslata.
Ahogy telt a nap, egyre erősebb lett a szél, és eljött a búcsútánc ideje. A levelek kicsit féltek, hiszen ez volt az első ilyen táncuk, de kíváncsiságuk mindennél erősebb volt. Pöttyös épp egy nagyot sóhajtott:
– Mi lesz velünk, ha elhagyjuk az ágat?
– Ne félj! – bátorította Mázli. – A szél óvatosan ringat majd minket, és mi táncolunk, pörgünk, forogva szállunk majd le a földre!
Egy hirtelen fuvallat vidáman felkapta Zizit, majd Pöttyöst és Mázlit is. Repültek, forogtak, lebegtek a levegőben, egyik ágról a másikra, majd lassan, kecsesen ereszkedtek le a puha avar közé. Az erdei állatok – sünik, mókusok, madarak – csodálattal figyelték a levelek táncát, sőt, néhány kismadár még tapsolt is nekik.
A tánc végeztével Zizi körbenézett, és észrevette, hogy mennyi más levél csatlakozott hozzájuk a földön.
– Nézzétek, mennyien vagyunk! – lelkendezett. – Most már nem félek, mert együtt vagyunk, és ez az új kalandunk kezdete.
Pöttyös bólogatott:
– A mai nap tényleg különleges! Az ősz minden évben megmutatja, hogy a búcsú is lehet csodaszép.
Az emberek is megálltak az erdő szélén, és gyönyörködtek a lehulló, táncoló levelekben. Egy kislány, Anna, leszedett néhány színes levelet, hazavitte, és gondosan préselte őket egy nagy könyv lapjai közé.
– Anya, nézd meg, milyen szépek! – mutatta büszkén.
– Igen, kincsem, ezek a természet ajándékai. Ha vigyázol rájuk, sokáig megőrizheted az ősz varázsát otthonunkban – mosolygott az anyukája.
Így hát a levelek nemcsak az erdő talaján, hanem az emberek otthonában is örömet, szépséget és emléket hagytak maguk után. Az őszi lombhullás idején mind a természet, mind az ember örülhetett a színek játékának, a búcsú táncának, hiszen minden egyes levél egy új kezdetet, egy új történetet jelentett.
S hogy mit tanulhatunk ebből a meséből? A búcsúzás sem mindig szomorú, hiszen ha szeretetből, összetartozásból fakad, új kalandokat, örömteli pillanatokat hoz. A levelek tánca pedig örökre megőrzi az ősz szépségét szívünkben.
Így volt, igaz is volt, mese is volt, talán még igaz se volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
