Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves, rózsaszín malac, akit Csabikának hívtak. Csabika egy szép kis tanyán élt a családjával, és nagyon szerette a vidám, napsütéses napokat. Imádott a fűben hemperegni, sárban pancsolni, vagy csak lustán heverészni a nap melegében. De volt valami, amitől Csabika nagyon-nagyon félt: ez pedig a sötétség volt.
Ahogy elkezdett esteledni, a nap lement a domb mögé, Csabika szíve gyorsabban kezdett dobogni. Néha már a vacsora közben is aggódva nézett az ablak felé. Amikor aztán az istállóban kialudtak a fények, Csabika bebújt a szalmába, betakarta az orrát is, és remélte, hogy minél hamarabb eljön a reggel. Egyszer meg is súgta az anyukájának: „Anya, mi lesz, ha a sötétben eltévedek? Vagy ha valami ijesztő nesz hangzik?” Az anyukája megölelte, és azt mondta: „Ne félj, drága kicsikém! A sötét csak egy nagy takaró, ami pihenni segít mindenkinek.”
De Csabika hiába próbálta megérteni ezt, a sötétség mindig ijesztő maradt. A baromfiudvarban mindenki tudta, hogy a kis malac fél a sötéttől. Reggelente a kacsa, Kati mindig megkérdezte: „Csabika, álmodtál valami szép világosat?” A kis kecske, Barni barátságosan bökdöste az oldalát, és azt mondta: „Egyszer majd meglátod, a sötétben is lehet csodákat találni.”
Egyik este, mikor a nap utolsó sugarai is eltűntek, és a szél halkan fújt az ablakokon, hirtelen áramszünet lett. Az egész tanya sötétségbe borult. Csabika először nagyon megijedt, még a fülét is a feje alá dugta. De ekkor valami különös történt: hallotta, ahogy a barátai, Kati kacsa és Barni kecske halkan beszélgetnek egymással.
„Nem baj, hogy sötét van – mondta Kati –, együtt biztosan nem lesz félelmetes.” Barni is megszólalt: „Gyere, Csabika, ülj ide mellénk! Kitalálok egy izgalmas mesét, amit csak a sötétben lehet hallani.” Csabika óvatosan odakúszott hozzájuk, és érezte, ahogy a barátai melegen hozzábújnak. Közösen hallgatták Barni meséjét arról, hogyan táncolnak a csillagok a sötét égen, és mindegyiknek van egy titkos kívánsága.
A következő napokban Csabika már nem bújt el annyira a sötétség elől. Amikor eljött az este, gondolt a csillagokra és a barátai történetére. Egy este pedig, amikor az istállóban újra kialudtak a fények, Csabika mély levegőt vett, és így szólt: „Barni, Kati, játsszunk egy sötétben keresős játékot!” Kati boldogan tapsolt a szárnyával: „Ez nagyszerű ötlet, Csabika!” Barni kicsit meglepődött, de aztán ő is csatlakozott hozzájuk.
Így történt, hogy a kis malac, aki addig rettegett a sötéttől, most már nevetve szaladgált az istállóban még akkor is, amikor nem látott mindent. Egyre bátrabb lett minden este, és mindig ott voltak vele a barátai. Ha mégis megijedt egy furcsa hangtól, csak annyit mondott: „Biztos csak egy álmos egér.” A barátai pedig mindig mellette voltak, hogy együtt nevessenek a sötétben elbújt furcsa zajokon.
Egyik este Csabika kiült a tanya udvarára. Felnézett az égre, és látta, mennyi csillag ragyog a sötétségben. Már nem félt, inkább úgy érezte, minden este új kaland lehet. „Nézzétek csak, mennyi fény van a sötétben is!” – mondta boldogan. A barátai mellé ültek, és együtt nézték a csodálatos eget.
A malac megtanulta, hogy a sötétség nem ellenség, hanem lehetőséget ad arra, hogy új dolgokat lásson, érezzen, halljon. Rájött, hogy a barátokkal minden félelem kisebb lesz, és hogy bátorság az, ha félünk, de mégis kipróbáljuk, amitől tartunk. Azóta Csabika soha nem félt igazán a sötétben, mert tudta, hogy minden este új csodákat rejt.
Hát, így volt, igaz is volt, mese is volt – talán nem is volt igaz, de jó volt hallgatni! A történet arra tanít, hogy szeretettel, barátsággal és egy kis bátorsággal minden félelmet le lehet győzni.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
