Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy régi, napfényes réten egy hatalmas kaptár, ahol száz meg száz szorgos méhecske dolgozott reggeltől estig. Ebben a kaptárban élt egy aprócska, sárga-fekete csíkos méhecske, akit mindenki csak Picurnak hívott. Picur azonban egyáltalán nem volt olyan, mint a többi méhecske: ő bizony lusta volt. Inkább heverészett a virágok közt, elnézegette a lepke színes szárnyait, vagy álmodozott a kék ég alatt, miközben társai szorgalmasan gyűjtötték a virágport.
Amikor reggel felébredt a kaptár, mindenki izgatottan készült a napi munkára. Picur azonban csak ásított egy nagyot, és így szólt:
– Ma inkább még pihenek egy kicsit, olyan szép ez a reggel!
A többiek összenéztek. Mézi, a legszorgalmasabb méhecske, közelebb repült hozzá.
– Picur, gyere velünk! Ma is rengeteg a munka, a méhkirálynő is számít ránk! – mondta kedvesen.
– Oh, majd később! – legyintett Picur, és visszagubózott a kis viaszágyába.
De vajon miért lett Picur ilyen lusta? Nem volt mindig ilyen. Régebben ő is repkedett boldogan, gyűjtötte a nektárt, és segített a többieknek. Egy napon azonban Picur eltévedt a virágos mezőn, és egy nagy eső eláztatta. Ezután félt egyedül messzire repülni. Egyre többször inkább a kaptárban maradt, míg végül már a munka is eltávolodott tőle. Nem is annyira lusta volt ő, inkább bátortalan lett, és nem merte megmondani a többieknek, mi bántja.
A kaptárban minden nap szorgalmasan zümmögtek a többiek. Mézi és Barni, a vidám méhfiú, nevetve gyűjtötték a virágport, míg Pöttyös, a kis lila szárnyú méhecske, dalolva röpködött a réten. Picur mindent látott a kaptár ablakán keresztül, de nem volt kedve csatlakozni hozzájuk.
– Milyen jó lehet nekik! – sóhajtotta. – De mi van, ha megint eltévedek?
Egy nap azonban valami különös történt. Nagy vihar közeledett, és a szél elfordította a kaptár ajtaját. A királynő, aki nagyon szerette Picurt, odarepült hozzá.
– Picur, most mindenkire szükség van – mondta halkan. – Segítenél becsukni az ajtót, hogy biztonságban legyünk?
Picur összeszedte minden bátorságát, és Mézi segítségével odarepült. Együtt, némi ügyetlenkedéssel, de sikerült becsukniuk az ajtót.
A többiek hatalmas örömmel fogadták, hogy Picur segített.
– Látod, erre is képes vagy! – mondta Barni. – Nem baj, ha néha pihensz, de együtt minden könnyebb!
Picur boldogan mosolygott, és úgy érezte, hogy talán mégis jó dolog segíteni a többieknek.
A vihar elvonulta után Picur egyre többet segített. Eleinte csak kisebb dolgokban, mint a viaszsejtek javítása vagy a fiatal méhek vigyázása, de idővel újra megtanulta, hogyan kell nektárt gyűjteni.
– Nézd, Picur is velünk dolgozik! – kiáltott fel Pöttyös, amikor együtt repültek a pipacsok fölött.
– Igen, és most már nem is félek – válaszolta mosolyogva Picur.
A kis méhecske rájött, hogy a lustaság mögött néha félelem vagy szomorúság bújik meg, és hogy a barátok segítenek újra bátorrá válni.
A kaptárban így újra béke és derű költözött. Picur már nem a lustaságáról volt híres, hanem arról, hogy mindig segít annak, akinek szüksége van rá. Társai megszerették, és ő is újra boldog volt a kis méhek között.
Így történt, hogy a lusta méhecske megtanulta: jó dolog kipihenni magunkat, de az igazi boldogság akkor jön, amikor segítünk egymásnak és bátrak vagyunk a nehézségekben is.
Így volt, igaz volt, talán nem is volt, de ilyen szép mese lett belőle!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
