Folti, a kíváncsi kiscica egy napsütéses reggelen ébredt fel a puha párnák között. Ahogy kinyújtózott, orrát megcsapta a friss, harmatos fű illata, és a kiskapu résein át hallotta a madarak csicsergését. Szeretett barangolni a kertben, hiszen mindig akadt ott valami izgalmas felfedeznivaló. Egyik nap, ahogy a színes virágok között lépdelt, valami különöset pillantott meg egy nagyobb bokor alatt.
A bokor alól egy apró, tarka egérke kandikált ki. Szőre nem volt egyszerűen barna vagy szürke, mint az egereknek szokott, hanem mindenféle színben játszott: volt benne piros, kék, zöld, sárga – épp, mint egy szivárvány. Folti ámulva közeledett.
– Szia! – dorombolta halkan, nehogy megijessze az ismeretlent. – Ki vagy te?
Az egér bátortalanul megszólalt, hangja vékonyan csengett: – Szivárványos vagyok. Sosem találkoztam még kiscicával. Te nem bántasz?
– Dehogy bántalak! – válaszolta Folti. – Olyan szép vagy, mint egy mese.
Az egér elmosolyodott, és előbújt a bokor alól. Így kezdődött Folti és a szivárványos egér barátsága.
Másnap újra találkoztak, és együtt indultak kalandozni a kertben. Az egér csodálta Folti játékosságát, a kiscica pedig sosem látott még ilyen különleges egeret. Egyszer csak Szivárványos bánatosan sóhajtott.
– Miért vagy szomorú? – kérdezte Folti.
– Mindenki csúfol a színeim miatt – felelte az egér. – A többi egér azt mondja, furcsa vagyok.
Folti megsimogatta az egér fejecskéjét, és azt mondta: – Szerintem pont attól vagy különleges, hogy ilyen szép színes vagy! Barátom lehetsz, ha szeretnéd.
Az egér örömmel bólogatott, és a két kis barát új kalandokat keresett. Elhatározták, hogy felkutatják a kert összes titkát.
Egyik délután, mikor egy nagy, öreg fa gyökerénél játszottak, különös, fénylő pöttyöket vettek észre a fűben. Szivárványos kíváncsian szimatolt, Folti pedig ugrándozott a fények után.
– Nézd csak, mintha aranypor lenne! – rikkantotta lelkesen az egér.
Folti a mancsával óvatosan megérintette a csillogó pöttyöt. Hirtelen a fények hosszú, színes csíkokká álltak össze, és egy szivárvány kúszott fel az ég felé.
– Menjünk a végére! Vajon mi lehet ott? – kérdezte Folti izgatottan.
Elindultak a szivárvány nyomában, végig a kert zegzugos ösvényein, át a rózsabokrok között és a veteményes mellett. Útközben találkoztak a többi egérrel, akik először csak furcsán nézték Szivárványost, de Folti bátran megszólalt.
– Ismerjétek meg az én barátomat! Ő a legszínesebb, legkedvesebb egér, akit valaha láttam.
Az egerek először haboztak, de aztán meglátták, mennyire segítőkész és vidám Szivárványos. Együtt folytatták az utat, és egyre többen csatlakoztak hozzájuk.
A szivárvány végénél, a nagy diófa alatt, egy különös kincset találtak: egy tarka kavicsokkal teli csuprot, amely csilingelt, ha megmozdították. A kavicsok mindegyike más színben csillogott, pont mint Szivárványos bundája.
– Ez a barátság kincse! – kiáltotta Folti. – Olyan sokfélék vagyunk, mégis együtt vagyunk a legboldogabbak.
A kis csapat körbeült a csupor körül, és mindenki kiválasztotta a kavicsot, ami hozzá leginkább illett. Folti a fehéret vette el, Szivárványos a szivárványszínűt, a többiek pedig a saját kedvencüket.
Attól a naptól kezdve Szivárványost soha többé nem csúfolták. És nemcsak Folti, hanem az összes egér barátja lett. Rájöttek, hogy a különbözőség teszi széppé a világot.
Folti este, amikor visszabújt a párnái közé, még sokáig gondolkodott a nap történésein. Tudta, hogy a barátságban nem az számít, hogy ki milyen, hanem az, hogy mennyire tudunk szeretni, segíteni és elfogadni egymást.
Így történt hát, hogy Folti, a kíváncsi kiscica és Szivárványos, a színes egér megtalálták a valódi kincset: a szeretet és elfogadás erejét.
Így volt, igaz volt, tán mese is volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
