A lovarda udvarán egy tavaszi reggelen megnyílt az istálló ajtaja, és a nap sugarai játékosan kúsztak be a szalmával borított boxokba. A kiscsikó, aki éppen csak néhány napja látta meg a világot, kíváncsian nyújtogatta a nyakát. Nagy, barna szemében csillogott az élet öröme és a felfedezés vágya. Édesanyja szeretettel bökdöste, hogy bátran lépjen ki az ajtón, ismerkedjen meg a világgal.
A kiscsikó bátortalanul lépkedett először a puha földön, majd egyre magabiztosabban vágtatott körbe a karámban. Minden ismeretlen volt: a madarak csiripelése, a nap melege, a virágok illata. Minden új élmény meglepte, és minden apró neszre felkapta a fejét. A kiscsikó még nem tudta, hogy ezen a napon valami igazán különleges fog történni vele.
Az istálló egyik sarka sötétebb volt, ott lapult egy régi vödör. Hirtelen halk zümmögés hallatszott, majd egy apró darázs szállt be az ablakon. Sárga-fekete csíkos teste szinte világított a félhomályban. Fáradtan huppant le a vödör peremére, hiszen egész reggel virágról virágra repült a réten.
A darázs egészen közel repült a kiscsikóhoz, aki kíváncsian nyújtotta felé az orrát. A kiscsikó soha nem látott még ilyen apró és színes lényt. Kicsit hátrébb lépett, aztán újra közelebb ment, mert szeretett volna barátkozni. A darázs is meghökkent a nagy, szuszogó orrtól, de nem menekült el.
– Jó napot! – szólt a kiscsikó bátortalanul. – Ki vagy te?
– Szia, kiscsikó! Én egy darázs vagyok. Pihenek egy kicsit, aztán megyek tovább – válaszolt barátságosan a darázs.
A kiscsikó örült, hogy a darázs nem félelmetes, bár először egy kicsit tartott tőle. Hallotta már a többi lótól, hogy a darazsak tudnak szúrni, de most nem tűnt veszélyesnek ez az apró lény.
– Miért zümmögsz folyton? – kérdezte a kiscsikó.
– Ez a mi énekünk – csapott egyet a szárnyával a darázs. – Így beszélgetünk egymással, és keresgéljük a finom nektárt.
A kiscsikó még egy lépést közelebb ment, és óvatosan megszagolta a darazsat. A darázs kicsit arrébb röppent, de nem repült ki az ablakon.
– Félsz tőlem? – nézett rá ártatlanul a kiscsikó.
– Nem félek, csak óvatos vagyok. Te sokkal nagyobb vagy nálam, de nem tűnsz bántónak – válaszolta a darázs.
A kiscsikó elmosolyodott, és már nem is félt a darázstól. Édesanyja közben oda lépett hozzájuk, és megnyugtatóan megsimogatta az orrát az orrával.
– A világ tele van meglepetésekkel, kiscsikóm – mondta halkan. – Jól teszed, hogy kérdezel, és barátságos vagy.
A darázs közben elmesélte, hogy szereti a virágokat, és hogy a méhekkel össze szokták keverni őket. A kiscsikó csodálkozva hallgatta, mennyi mindent tudnak ezek az apró rovarok. Azt is megtudta, hogy a darazsak csak akkor szúrnak, ha veszélyben érzik magukat.
– Akkor én soha nem bántanálak! – mondta határozottan a kiscsikó.
– És én sem téged – válaszolt a darázs.
A kiscsikó és a darázs beszélgettek még egy kicsit, majd a darázs elbúcsúzott. Megköszönte a pihenőhelyet, és kirepült az ablakon, vissza a napsütéses rétre. A kiscsikó még sokáig nézett utána, majd boldogan futott az anyja mellé.
A kiscsikó aznap este elalvás előtt még sokat gondolkodott az új barátján. Megtanulta, hogy minden lénynek helye van a világban, és hogy a barátságban a kíváncsiság, a kedvesség és az őszinteség a legfontosabb.
Így volt, igaz volt, mese volt! Talán nem is volt igaz, de ilyen szép mese volt!
A kiscsikó és a darázs története megtanít minket arra, hogy ne féljünk az ismeretlentől, legyünk nyitottak és kedvesek másokkal, mert mindenki más, de mindenkinek helye van a világban.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
