A kis postakocsi különös útjára indul
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska postakocsi, akit Postinak hívtak. Posti nem volt nagy, de annál lelkesebb: minden nap boldogan gurult végig a falu utcáin, hogy leveleket, csomagokat vigyen az embereknek. Egyik szép tavaszi reggelen épp indulni készült, mikor a postamester bácsi megsimogatta a kerekét.
– Ma különleges küldeményt viszel, Posti! – mondta mosolyogva. – Egy fontos levelet kell eljuttatnod a nagyerdő túlsó végében lakó Zöld Fülű Nyuszinak.
Posti izgatottan csengetett a kis csengőjével, és elindult, ahogy mindig, vidáman és bátran. Csak azt nem tudta, hogy ezen a napon nem a megszokott úton kell majd mennie.
Az első akadály: ismeretlen ösvényen
Ahogy Posti gurult a mező szélén, észrevette, hogy a nagy tölgyfa mellett most egy új ösvény nyílik. Gondolta, talán rövidebb lesz az út, ha erre megy, hiszen a nap is szépen sütött, a madarak is ezen az úton csicseregtek.
– Milyen érdekes, erre még sosem jártam! – szólt Posti magához.
Be is fordult az ismeretlen ösvényre, de ahogy haladt előre, az út egyre kanyargósabbá vált, a bokrok is összeborultak, s hirtelen Posti már nem is tudta, merre jár.
– Hűha, azt hiszem, eltévedtem… – sóhajtotta, és kissé megijedt.
Segítők a bajban: barátok nyomában
Posti azonban nem volt egyedül az erdőben. Egyszer csak előugrott a bokrok mögül egy fürge kis mókus.
– Szervusz, Posti! Mi járatban vagy erre? – kérdezte kíváncsian.
– Eltévedtem, Mókuska. Zöld Fülű Nyuszinak viszek egy fontos levelet, de nem találom az utat – mondta szomorúan Posti.
– Ne búsulj, segítek! Kövess engem! – biztatta a mókuska, és fürgén szaladt az ágak között.
Posti a kis kerekével igyekezett utána, de néha elakadt egy-egy gyökérben, vagy lehullott toboz akadályozta. Akkor a mókuska visszaszaladt, és segített neki átbillenni a nehézségeken.
Útközben találkoztak egy kis sünnel is, aki szintén csatlakozott segíteni.
– Együtt biztos hazatalálsz, Posti! – biztatta a süni, aki ügyesen megmutatta, hogyan lehet kikerülni a sűrű bokrokat.
Meglepő fordulat a sűrű erdő közepén
Ahogy haladtak előre, hirtelen egy nagy pocsolya állta útjukat. Posti megállt, mert félt, hogy elakad a sárban. A mókuska azonban gyorsan átszaladt egy vastag ágon, a süni pedig ügyesen megkerülte a pocsolyát.
– Ne félj, Posti, mi segítünk! – kiáltotta a mókuska.
A süni és a mókus együtt keresgéltek, végül találtak néhány nagyobb követ, amiket a pocsolya szélére gurítottak. Így Posti óvatosan átgurulhatott a köveken, és épségben átjutott a túloldalra.
A túlsó parton egy ismerős hang üdvözölte őket. Zöld Fülű Nyuszi volt az.
– Posti, már nagyon vártalak! – ugrándozott örömében. – Hogy találtál ide ilyen nehéz úton?
– Barátaim segítettek – mondta Posti boldogan. – Egyedül bizony bajban lettem volna, de együtt mindent megoldottunk!
Hazatalálás és a levélkézbesítés öröme
Zöld Fülű Nyuszi átvette a levelet, nagyot mosolygott, és meghívta Postit, a sünit és a mókuskát egy finom répás uzsonnára. Sokáig beszélgettek, nevettek, s amikor elérkezett az indulás ideje, a barátok együtt indultak vissza a faluba.
Most már Posti ismerte az utat, és egy pillanatig sem félt. Tudta, hogy ha eltévedne is, mindig lesz, aki segít neki. Az út végén a postamester bácsi várta.
– Ügyes voltál, Posti! – dicsérte meg. – Nagyon örülök, hogy ilyen jó barátaid vannak.
Így aztán Posti sosem felejtette el ezt a különleges napot, és mindig segített másoknak ő is, ha csak tudott.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
