Volt egyszer egy aprócska faluban egy derék csizmadia, akit Márton bácsinak hívtak. Márton bácsi híres volt a környéken, mert olyan cipőket tudott készíteni, hogy még a király is tőle rendelte a csizmát. De Márton bácsi nem volt gazdag ember, inkább csak dolgos és szerény. Egyedül éldegélt, amíg egy őszi estén sorsát meg nem változtatta egy malac.
Egy nap, amikor már hűvösödött a levegő, Márton bácsi hazafelé tartott a piacról, ahol csak kevéske pénzt keresett. Útközben egy szegény asszonysággal találkozott, aki egy kicsi malacot cipelt a karjában.
– Jó ember, elcserélnéd a maradék kenyeredet erre a szegény malacra? – kérdezte az asszony.
Márton bácsi megsajnálta a fáradt asszonyt és a dideregve pislogó malacot. Hát mégiscsak odanyújtotta a kenyeret, s hazavitte a kismalacot.
Hétköznapi élet egy csizmadia műhelyében
A csizmadia műhelye illatozott a friss bőrtől és a ragasztótól. Márton bácsi a sarkában tartotta a malacot, akit Rózsafülnek nevezett el, mert olyan rózsaszínűek voltak a fülei, mint a friss hajnal. Rózsafül vidáman röfögött, amikor Márton bácsi kalapálta a cipők talpát, és gyakran odasündörgött az öreghez.
– No, te kis huncut, segítesz nekem ma is? – kérdezte Márton bácsi.
– Röf-röf, bizony segítek, csak adj egy kis héjat – válaszolta volna a malac, ha tudott volna beszélni, de csak vidáman csapta a farkát.
Márton bácsi egyedül élt, de Rózsafül minden napját derűsebbé tette. A falu gyermekei is gyakran be-benéztek hozzá, hogy megsimogassák Rózsafült, vagy megnézzék, hogyan készül a csizma.
Hogyan lett a malac a csizmadia társa?
Történt egyszer, hogy nagy baj tört a falura: ellopták a templom harangját. Az emberek szomorúak voltak, Márton bácsi is szomorkodott. Esténként Rózsafül mellé ült, és morfondírozott.
– Bárcsak segíthetnék a falunak! – sóhajtott fel.
Aznap éjjel különös álmot látott: a malaca vezeti el őt az erdőbe, ahol a harang rejtőzik. Másnap hajnalban Márton bácsi elindult Rózsafüllel az erdőbe. A malac kitartóan szimatolt, és addig mentek, míg egy bokor aljában meg nem találták az elrejtett harangot.
Hazavitték a harangot, és a falu lakói nagy örömmel fogadták őket.
– Nézzétek csak, Márton bácsi malaca mentette meg a harangunkat! – kiáltották.
Innentől kezdve mindenki úgy tekintett Rózsafülre, mint a falu hősére, Márton bácsi pedig soha többé nem volt egyedül.
A csizmadia malaca a magyar népmesékben
Azóta mondják a faluban, hogy a csizmadia malaca különleges malac volt. Híre messzire eljutott, sőt a szomszédos falvakban is mesélték a történetet. Eltelt egy-két esztendő, és a gyerekek már úgy nőttek fel, hogy ismerték Rózsafül kalandjait.
Egyszer egy kisfiú kérdezte:
– Márton bácsi, igaz, hogy a malacod tud beszélni?
Márton bácsi csak mosolygott.
– Nem beszél, de a szíve nagyon is ért minket.
Rózsafül mindig segített, ha valaki bajba jutott, sosem bántott senkit, és mindenki szerette őt a faluban.
Tanulságok és üzenetek a történetből
Így lett hát Márton bácsi malaca, Rózsafül, a falu kedvence és segítője. Megtanította mindenkinek, hogy egy kis jóság, szeretet és összefogás csodákra képes. Sosem tudhatjuk, mikor válik a legkisebb, leggyengébb barátunk hőssé.
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán mégsem, de ilyen szép mese volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
