Egy különleges cica története: az örökös csuklás
Egyszer volt, hol nem volt, egy zöldellő kisváros szélén, ahol a méhek zümmögtek, és a napfény aranylóan sütött a fák leveleire, élt egy különleges cica. Őt mindenki csak így hívta: Picurka. Nem volt nagyobb, mint egy cipős doboz, de a szíve annál nagyobbra nőtt. Picurka szőre puha volt, mint a vatta, szeme csillogott, mint két kis smaragd, de ami a legkülönlegesebb volt benne, az az, hogy szinte mindig csuklott.
Az első csuklás: hogyan kezdődött minden
Egy verőfényes reggelen történt, amikor Picurka még csak pár hetes volt. Játszott az udvaron, kergette a pillangókat, mikor hirtelen: „Hupp!” – csuklott egyet. Először azt hitte, csak megijedt valamitől, de a csuklás nem múlt el. – Jaj, mi volt ez? – nézett körbe rémülten. Anyukája, a bölcs és gondoskodó Mamacica, odament hozzá. – Semmi baj, Picurka, biztos csak túl gyorsan ettél a reggeliből – mondta, és megsimogatta a buksiját.
De a csuklás csak nem akart elmúlni. Teltek a napok, Picurka minden játék közben, minden alvás után, sőt még dorombolás közben is „Hupp-hupp!” hangokat adott ki. Testvérei hol nevetve, hol kíváncsian nézték. – Miért csinálod ezt, Picurka? – kérdezte Tarka, a legnagyobb testvér. – Nem tudom, egyszerűen nem tudom abbahagyni! – felelte szomorúan Picurka.
Az állatorvos tanácsai és a család aggodalma
Picurkát végül elvitték a kedves dr. Zöldfül állatorvoshoz, aki alaposan megvizsgálta. – Csuklás? Hm, ilyet csak ritkán láttam cicánál – mormogta, miközben Picurka mancsát figyelte. – Lehet, hogy érzékeny a pocakja, vagy egyszerűen csak különleges kiscica – mondta mosolyogva. – De ne aggódjanak! Egy kis odafigyeléssel, szeretettel minden rendben lesz. Adott néhány tanácsot: ne igyon túl gyorsan vizet, egyen kisebb adagokat, és ha lehet, kerüljék az ijedtséget.
A család mégis nagyon aggódott. – Mi lesz, ha Picurka mindig csuklani fog? Nem fogják őt zavarni a többiek? – kérdezte Mamacica. – Ugyan, Mamacica! – kacagott dr. Zöldfül. – Picurka olyan kedves, hogy mindenki szeretni fogja őt, csuklással vagy anélkül.
Mindennapok egy folyton csukló cicával
Az élet ment tovább, Picurka pedig megtanult együtt élni a csuklással. A barátai, a kutya Morcos, a madárka Csőrike és a nyuszi Füles mind megszokták a „huppogást”. Egyik délután, amikor Picurka épp próbált egy nagyot ugrani, megint csuklott egyet, és ezzel pont egy faágra pottyant. – Ez aztán a különleges ugrás volt! – nevette Csőrike. – Talán a csuklásod szupererő! – mondta Morcos. Onnantól kezdve Picurka már nem szégyellte a csuklását, hanem inkább vidámsággal fogadta.
A testvérei is megpróbáltak segíteni. – Tartsd vissza a levegőt! – tanácsolta Tarka. – Igyál gyorsan vizet! – mondta Foltos. De a csuklás néha elmúlt, néha visszajött, és Picurka rájött, hogy inkább élvezi az életet, nem aggódik annyit.
Megoldások és remények: lehet-e segíteni?
Egy nap a falu iskolájában nagy előadást tartottak az állatok szeretetéről, elfogadásáról. Picurkát is meghívták. Eleinte félt, hogy kinevetik majd, ha csuklani fog. De amikor kiállt a többiek elé, és éppen mondott volna valamit, megint jött a csuklás: „Hupp!” Az egész terem elcsendesedett, aztán mindenki nevetni kezdett. De nem gúnyosan, hanem kedvesen, barátságosan.
– Nézzétek, Picurka mindig vidám, pedig csuklik! – mondta a tanító néni. – És mégis bátor, kedves és segítőkész! Ez a legfontosabb a világon!
Picurka arca kipirult, de nagyon boldog lett. Megértette, hogy attól, hogy valaki különleges vagy más, még szerethető és értékes. A barátai megölelték, és együtt játszottak tovább, csuklással, nevetéssel, örömmel.
Így lett Picurka a kisváros legkedvesebb cicája, aki csuklott ugyan, de mindenkit megtanított arra, hogy a szeretet és az elfogadás a legfontosabb.
Így volt, igaz volt, ez egy mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
