Mit jelent valójában a barátság kertje fogalma? Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi faluban, a zöldellő hegyek alján, volt egy különös kert. Nem volt az a kert sem nagy, sem kicsi, de mindenki csak úgy emlegette: a barátság kertje. Ebben a kertben mindenki szívesen időzött, mert ott mindig nevetés, jó szó és szeretet várta a látogatót.
Panni és Marci, két aprócska gyermek, minden nap elmentek a barátság kertjébe. Egyik nap Panni megkérdezte: „Marci, szerinted miért hívják ezt a kertet a barátság kertjének?” Marci elgondolkodott, majd így felelt: „Talán mert itt sosem vagyunk egyedül, mindig akad egy barát, akivel játszhatunk, beszélgethetünk vagy segíthetünk egymásnak.” Panni elmosolyodott, és azt mondta: „A barátság olyan, mint egy virág. Gondozni kell, hogy szépen nőjön.”
A barátság kertje kialakításának alapelvei egyszerűek voltak. Mindenki, aki a kertbe lépett, valami olyat hozott magával, amit megoszthatott másokkal. Egyesek egy-egy virágot ültettek, mások egy kedves mesét mondtak, vagy éppen egy nagy ölelést adtak. Így lett a kert tele színes virágokkal, vidám történetekkel és boldog nevetéssel.
Egy nap a gyerekek elhatározták, hogy együtt ültetnek egy fát, amit a barátság fájának neveztek el. Marci hozott egy kis lapátot, Panni pedig vizet. „Segítsünk egymásnak!” – kiáltotta Marci, miközben ásni kezdtek. Panni is szorgalmasan öntözte a földet. Mire elkészültek, a fa épp úgy állt, mintha mindig is ott lett volna. „Most már örökre emlékezni fogunk erre a napra” – mondta Panni boldogan.
Növények, amelyek erősítik a barátság üzenetét, is helyet kaptak a kertben. Volt ott barátság-rózsa, amelynek minden szirma olyan volt, mint egy kis mosoly. Akácfa, amely árnyékot adott a fáradt barátoknak, édes illatú levendula, amely megnyugtatta a szíveket, és napraforgó, amely mindig a fény felé fordult, akárcsak a barátok egymás felé. Együtt ültették, öntözték őket, s közben megtanulták, hogy mindenki más-más növényt szeret, de mindenki ugyanúgy örül a kert szépségének.
Közös tevékenységek a barátság kertjében mindig izgalmasak voltak. Néha virágkoszorút fontak, máskor közösen gereblyéztek, vagy csak üldögéltek a fűben, és hallgatták a madarakat. Egyszer Marci szomorú volt, mert eltörött a kedvenc kisautója. Panni rögtön odaült mellé, és azt mondta: „Ne bánkódj, Marci! Nézd, mennyi szép virág nőtt azóta, hogy idejárunk. A kisautódat együtt meg tudjuk javítani.” Marci arca felragyogott, és együtt nevetve folytatták a napot. Sokszor az is elég volt, ha csak egymás mellett voltak csendben.
A barátság kertje, mint közösségépítő tér, mindenkinek otthont adott. Nemcsak Panni és Marci, hanem a falu apraja-nagyja is járt oda. Volt, aki csak egy jó szóra vágyott, más valakivel megosztotta a gondját, vagy épp segített egy új virág elültetésében. Az idősek elmesélték, milyen volt régen a kert, a kicsik pedig ámulva hallgatták a történeteket. Mindenki, aki belépett a kertbe, valami szépet vitt magával.
Így telt az idő a barátság kertjében: barátsággal, szeretettel, segítőkészséggel. A kert minden egyes növénye, minden kis kavicsa, minden nevetése arról mesélt, hogy a szeretet és a jóság csodákra képes, és hogy a barátság olyan, mint a kert: akkor szép, ha gondozzuk, ha együtt vagyunk benne, ha vigyázunk egymásra.
Így volt, úgy volt, igaz is volt, ez egy mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
