Egy szép, napos reggelen egy apró, piros pettyes katica ébredt fel egy harmatos fűszál hegyén. Érezte, hogy valami hiányzik az életéből, és szíve mélyén azt kívánta: bárcsak lenne egy igaz barátja, akivel megoszthatná a boldogságot és a kalandokat. Hosszasan nézett a csillogó mezőre, majd elhatározta, hogy elindul kalandos útjára, hogy barátokat találjon.
Ahogy repdesett a zöld fű között, egyszer csak egy hangyabolyhoz ért. A rengeteg szorgos hangya sebesen sürgött-forgott. A katica félénken közelebb lépett, és így szólt:
– Jó reggelt, kedves hangyák! Játszanátok velem?
Az egyik kíváncsi hangya felnézett:
– Sajnos most dolgoznunk kell, katica, sok a dolgunk a bolyban. De ha szeretnéd, elmeséljük, hogyan élünk együtt segítve egymást!
A katica figyelt, és megtanulta, milyen fontos az összefogás, de játszani mégsem maradt ideje a hangyáknak. Így hát tovább indult, remélve, hogy máshol rálel egy barátra.
Kisvártatva egy bokor alján meglátott egy tücsköt, aki épp gyönyörű dallamot zenélt. A katica izgatottan odaszólt:
– Tücsköcske, csodásan zenélsz! Lehetnénk barátok?
A tücsök elmosolyodott:
– Barátok lehetünk, de előbb segítened kell nekem egy fontos dologban. Elveszett a hegedűm húrja, anélkül pedig nem tudok zenélni. Segítenél megkeresni?
A katica azonnal igent mondott. Együtt keresték a vékony, csillogó húrmaradékot, mígnem megtalálták egy fűszál alatt. A tücsök hálás volt, de hamarosan újra elfoglalta magát zenéléssel, és nem volt ideje a játékra. A katica kicsit csalódottan folytatta útját, de kissé boldogabb lett, mert segíthetett.
Amint tovalibbent egy virágos rétre, egy pompás, szivárványszínű pillangó szállt mellé.
– Milyen szépek a szárnyaid! – csodálkozott a katica. – Ugye, barátok lehetünk?
A pillangó vidáman pördült egyet:
– Szívesen játszanék veled, de épp most tanulok repülni a szélben. Gyere, próbáld meg velem!
A katica bátran követte a pillangót, de hamar elfáradt, mert nem volt olyan ügyes a repülésben. A pillangó kedvesen segítette, de utána tovaszállt, hogy új virágokat keressen. A katica újra egyedül maradt.
Az erdő mélyére érve halkan csörgedezett egy patak. Egy öreg bogár ült a parton, aki barátságosan intett.
– Miért vagy ilyen szomorú, katicácska? – kérdezte.
– Nem találok barátot sehol – felelte a katica.
– Ne add fel, mindenki másképp mutatja ki a szeretetét. Néha csak meg kell várni a megfelelő pillanatot – mondta bölcsen a bogár.
A katica megszívlelte a tanácsot, és kicsit reménykedve folytatta útját.
Az egyik virágon egy méhecske zümmögött.
– Méhecske, te tudsz nekem segíteni?
A méhecske mosolygott:
– Ha igazán kedves vagy, és segítesz másokon, a barátság magától megtalál. Gyakran csak nyitott szemmel és szívvel kell járni.
A katica megköszönte a tanácsot, és elhatározta, hogy mindig kedves lesz másokkal, még akkor is, ha néha félreértik.
Így történt, hogy többször is próbára tette a barátságot: volt, hogy félreértették, vagy épp nem volt alkalmas az idő. De a katica minden nap segített valakinek, hozzászólt egy-egy magányos virághoz, vagy bátorította a félénk bogárkát, ha az félt.
A nap végére a katica ráébredt: a kedvesség, amit adott, visszatért hozzá. Észrevette, hogy egyre többen mosolyognak rá, amikor elrepül mellettük, és egyszer csak körülötte gyűlt a tücsök, a hangya, a pillangó, még a méhecske is.
– Katicám, játszunk együtt! – szóltak egyszerre.
A katica boldogan csatlakozott hozzájuk, szíve megtelt örömmel. Megértette, hogy a barátság nem mindig úgy jön el, ahogy várjuk, de ha kitartunk és jószívűek vagyunk, egyszer csak megtalál minket.
Így történt, hogy a kis katica, aki barátot keresett, végül rengeteg barátra lelt a réten, mert megtanulta, hogy a szeretet és a kedvesség mindennél fontosabb.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
