Volt egyszer egy kicsi, puha szőrű cica, akit Misinek hívtak. Misi imádott az udvaron játszani, felfedezni a virágok közötti zegzugokat, vagy csak lustán napozni a teraszon. Egyetlen dolog volt, amitől Misi igazán tartott: a békáktól. Nem is tudta pontosan, miért, de valahányszor meghallotta furcsa brekegésüket, vagy megpillantotta mozdulatlan kis testüket a fűben, elfutott, és reszketve bújt el a bokrok között.
Egy napon, miközben Misi a kertben hancúrozott, hirtelen egy halk brekegés ütötte meg a fülét. Megállt és körbenézett. A kerti tó partján egy zöld, nedves bőrű béka ült. Misi megmerevedett. A lába remegett, a füle hátracsapódott. „Jaj, csak észre ne vegyen!” gondolta. De a béka halkan megszólalt: – Szia, cica! Mit csinálsz ilyen korán a kertben?
Misi meghökkent. Ilyen kedves hangon még sosem beszélt hozzá béka. „Szia,” nyögte ki halkan, „csak játszom egy kicsit.” A béka elmosolyodott. – Ne félj tőlem! Én csak napozni szeretek itt, a tóparton.
Misi azonban nem tudta elrejteni a félelmét. – Olyan furcsa vagy – mondta tétován. – Hideg a bőröd, és olyan halkan mozogsz, hogy megijedek.
A béka, akit Fricinek hívtak, elgondolkodva nézett Misire. – Tudod, én is félek néha a cicáktól. Azt hallottam, hogy könnyen elkapjátok a kisállatokat. De látom, te nem bántasz senkit.
Misi egy pillanatra elfelejtett félni. – Én tényleg nem bántanék soha senkit! Csak a békák olyan… mások, mint én.
– Azért vagyunk mások, mert mindenkinek megvan a maga helye a világban – válaszolta Frici. – Szeretnél közelebbről is megismerkedni velem?
Misi tétovázott, de úgy döntött, hogy közelebb lép a tóhoz. Lassan, óvatosan ment, de Frici nem mozdult. Csak ült a kövön, figyelte Misit, és kedvesen mosolygott rá. Amikor Misi odaért, óvatosan megszaglászta a béka lábát. Nem volt büdös, se ijesztő, sőt, inkább érdekes illata volt. Megdöbbenve nézett Fricire.
– Nem is vagy olyan félelmetes – mondta halkan.
Frici boldogan brekegett egyet. – Látod, én csak egy kicsi béka vagyok. Szeretek úszkálni, énekelni, és néha elbújni a vízinövények között. És te? Mit szeretsz csinálni?
– Szeretek kergetőzni a pillangókkal, játszani az árnyékokkal, és néha elbújni a bokor alatt – felelte Misi.
A két kisállat lassan összebarátkozott. Misi minden nap meglátogatta Fricit a tónál, és Frici mesélt neki a békák világáról. Egyszer együtt keresték meg a legszebb vízililiomot, máskor versenyeztek, ki tud halkabban mozogni a fűben. Misi megtanulta, hogy a békák nem veszélyesek, csak mások. Még azt is megengedte Fricinek, hogy egyszer a hátára ugorjon, amikor túl magas volt a fű.
Egyik délután, amikor az eső elállt, Frici így szólt: – Ugye, már nem félsz tőlem?
Misi elmosolyodott. – Már egyáltalán nem. Sőt, örülök, hogy megismertelek! Most már tudom, hogy a különbségek nem ijesztőek, hanem érdekesek.
Frici boldogan brekegte: – Így már ketten vagyunk, akik nem félnek a másiktól. Ha elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, könnyen barátokra lelhetünk.
Misi végül hazaszaladt, és a teraszon ülve álmodozott tovább a közös kalandjaikról.
Így volt, igaz volt, mese volt! Misi megtanulta, hogy érdemes legyőzni a félelmeit, hiszen a barátság a legváratlanabb helyekről is érkezhet. A szeretet, az elfogadás, és a bátorság mindig segítenek, hogy új barátokat szerezzünk, még akkor is, ha először félünk tőlük.
Így volt, úgy volt, volt egyszer egy bátor cica és egy kedves béka. Ez volt a mese, talán igaz is, talán nem – de szívből szólt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
