Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy poros, napsütötte puszta, ahol a szél mindig játszadozott az elszáradt korókkal. A korók egész évben álldogáltak a mezőn, kihajolva a szél simogatásának, s néha-néha arra tévedt egy-egy apró madár is. Ebben a végtelennek tűnő pusztaságban kezdődött el a mi mesénk.
A történet szereplői és első találkozásuk
Volt egyszer egy kicsi, sárga mellényű madárka, akit Mirtillnek hívtak. Mirtill nagyon vidám volt, de ezen a hűvös őszi reggelen elfáradt, mert messziről repült, fáradtság húzta le a szárnyait. A szél is egyre erősebben fújt, s Mirtill menedéket keresett.
Ahogy nézelődött, észrevett egy magányosan álló korót. A koró magas volt és kissé kopottas, de kedvesen hajladozott a szélben. Mirtill odaszállt mellé, és megszólította: – Jó reggelt, kedves koró! Elbújhatnék egy kicsit a leveleid között? Fáradt vagyok, és a szél nagyon csípi a tollaimat.
A koró meghajolt, amennyire csak tudott, és így felelt: – Jó reggelt, kismadár! Nincsenek már leveleim, csak vékony ágaim, de szívesen adok neked helyet nálam. Pihenj csak meg, amíg jól esik!
A kis madár kívánsága és a koró válasza
Mirtill boldogan fészkelte be magát a koró száraz ágvillái közé. – Köszönöm, koró barátom! – csiripelte hálásan. – Tudod, sokan azt mondják, hogy a korók már csak útban vannak, de szerintem csodás dolgokat tudtok adni.
A koró elmosolyodott a szélben. – Kedves vagy, Mirtill. Magam is sokszor érzem, hogy csak felesleges vagyok itt a pusztán, pedig néha még a szél is elmeséli, hogy valakinek pont rám van szüksége.
Ahogy teltek a percek, a szél egyre viharosabb lett. A madárka reszketni kezdett. – Olyan hideg van – mondta halkan. – Bárcsak melegebb lenne!
A koró megremegett együttérzésében. – Kicsi madár, ha lehetne, meleg takarót borítanék rád! De nekem csak ezek a száraz ágaim vannak.
Ekkor a szél meglátta, milyen nagy a barátság közöttük, és úgy gondolta, segít egy picit. Hozott a puszta szélén maroknyi puha pelyhet és néhány lehullott levelet, és óvatosan a madárka köré fújta őket. Mirtill boldogan kuporodott a meleg fészekbe.
– Látod, kedves koró, ha van szív a segítségre, akkor még a szél is barát lesz – csiripelte a madár.
A mese tanulsága: segítőkészség és barátság
Mirtill és a koró egész nap beszélgettek. A madár apró történeteket mesélt a messzi tájakról, a koró pedig figyelmesen hallgatta. Este lett, a szél elcsendesedett, s a madár újult erővel folytatta útját.
Mielőtt elrepült volna, így szólt: – Soha nem felejtem el, amit tőled kaptam, koró barátom. Azt, hogy mindenki tud segíteni, ha jószívű, és hogy a barátság csodákra képes.
A koró visszamosolygott rá: – Te is megtanítottad, Mirtill, hogy az is lehet hasznos, akit mások már elfelejtenek. Köszönöm, hogy megtöltötted a napomat élettel.
Hogyan meséljük tovább a koró és madár történetét?
Azóta, ha a pusztán jársz, s hallod, ahogy a szél játszik a korókkal, gondolj erre a mesére! Hisz minden száraz koró, minden apró madár egy újabb történetet őriz a segítőkészségről, barátságról és szeretetről. Meséld el ezt a mesét te is, hogy sose felejtsük el: egy apró segítség vagy kedves szó mindig nagyot jelenthet ott, ahol nincs sok remény.
Így volt, így volt, igaz mese volt! Vagy talán mégsem, de olyan jó hinni benne, hogy a jóság és szeretet mindenkit megtalál, mint a pusztán a korót és a kis madarat.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
