Az erdő szélén, egy mohos fatönk alatt bújt meg a sündisznócsalád otthona. Együtt élt itt Sünapó, Sünanyó és három apró süncsemete: Tüsi, Bogyó és Csipi. Már november vége felé járt az idő, és a nappalok egyre rövidebbek lettek. Az avarban, ahol játszani szoktak, különös illat terjengett, és a szél is hidegebben cirógatta a tüskéket.
Egy reggel Tüsi izgatottan szimatolt a levegőbe. „Érzitek ezt, testvérek? Valami változik!” – suttogta. Bogyó, aki éppen egy makkot próbált elgurítani, megállt és körbenézett. „Szerintem is, valami furcsa. Talán jön a hó?” – kérdezte halkan.
Sünanyó mosolyogva simogatta meg mindhármuk fejét. „Bizony, hamarosan itt a tél. Ha szerencsések vagyunk, talán már holnap reggel fehérbe öltözik az erdő.” Sünapó pedig hozzátette: „A hó nemcsak szép, de fontos is. Megvédi az otthonunkat a nagy hidegtől.”
A hóra váró sündisznócsalád izgatottan készült a télre. Naphosszat avarba bújtak, puha faleveleket és mohát gyűjtöttek. Tüsi a legnagyobb leveleket kereste, Bogyó inkább puha mohát hordott, Csipi pedig minden apró gallyat összeszedett. Sünanyó ügyelt rá, hogy mindegyikük eleget egyen, mert tudta, a hosszú tél alatt nem lesz mit enniük.
Esténként összebújtak az odúban. Sünapó mesélt nekik régi időkről, mikor még ő is kicsi volt, és először látott havat. „Olyan fehér volt minden, mintha porcukor borította volna az erdőt,” emlékezett vissza álmodozva. „És a hó alatt még puhább volt a föld, nem is fáztunk annyira.”
Ahogy telt az idő, egyre hidegebbek lettek az éjszakák. Egyik este Tüsi dideregve bújt Sünanyó mellé. „Ugye nem fogunk megfázni, ha megérkezik a hó?” Sünanyó gyengéden megsimogatta. „Nem, drágám. Mert együtt vagyunk, és mert előre gondoskodtunk mindenről.” Bogyó hozzátette: „És ha mégis nagyon hideg lesz, csak jobban összebújunk!”
Aznap éjszaka különös csend ereszkedett az erdőre. Még a szél is megpihent egy kicsit, csak a sünök szuszogása hallatszott. Hajnali pírban Csipi ébredt fel először. Álmélkodva nézett ki a bejáraton, majd kiáltott: „Ébredjetek, valami csodálatos történt!” A többi sün is kilesett, és mindannyian elakadt a szavuk.
Az egész erdő hófehér lett. Minden ág, levél, sőt még a fatönk teteje is vastag hótakaróval volt borítva. Tüsi örömében kiszaladt, de aztán gyorsan visszabújt, mert a hó bizony hideg volt a mancsának. „Ez csodaszép!” – lelkendezett Bogyó, miközben kíváncsian nézegette a hópelyheket, ahogy lassan hullottak alá.
Sünapó komótosan kijött, körbenézett, majd így szólt: „Látjátok, milyen szép az első hó? Ez a természet ajándéka. Megvéd minket, és közben gyönyörködtet is.” Sünanyó is csatlakozott: „Most már készen állunk a télre. És tudjátok, mi segített a legtöbbet?” „Az, hogy együtt vagyunk!” – felelték kórusban a kis sünök.
A sünök türelmesen várták a havat, és közben megtanulták, hogy nemcsak a meleg és a biztonság fontos, hanem az is, hogy egymásra figyeljenek, segítsenek és szeressék egymást. A legnagyobb örömöt az jelentette nekik, hogy együtt fedezhették fel a téli erdő szépségeit.
A süncsalád példát adott a türelemből is. Nem siettették a havat, hanem örömmel készültek, összedolgoztak, és amikor végre eljött a nagy nap, együtt örültek neki. Megmutatták, milyen fontos a család, az összetartás, és hogy minden percet meg kell becsülni azokkal, akiket szeretünk.
Így történt, hogy a hóra váró sündisznócsalád nemcsak a télre, hanem a szeretetre és jóságra is felkészült. Mert együtt minden könnyebb, és a csodák akkor a legszebbek, ha megoszthatjuk azokat egymással.
Így volt, így nem volt, ez volt a mese, talán igaz is volt, talán nem is, de ilyen szép mese volt a hóra váró sündisznócsaládról.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
