Egyszer, egy messzi-messzi faluban, ahol a házak piros tetejűek, a kertekben százféle virág illatozik, különleges dolog történt. Ott született egy barna, bolyhos kiskutya, akit Bercinek neveztek el. Már egészen pici korától kezdve más volt, mint a többi kölyök. Amíg a testvérei csak szaladgáltak és játszottak, Berci mindig kérdezett. Alig tudott járni, már a mamáját faggatta: „Miért van két fülem, mama?” „Miért zöld a fű?” „Miért dalol a rigó hajnalban?”
A mamája csak mosolygott és megsimogatta Berci fejét. Azt mondta neki: „Azért, kisfiam, hogy a világot még jobban megismerd.” De Berci nem hagyta abba a kérdezősködést. Minden, ami csak elé került, kíváncsivá tette, és minden nap újabb és újabb kérdésekkel árasztotta el a családját.
Lassan eljött az idő, amikor Berci gazdához került. Gazdája, Marika néni, nagyon szerette a kutyákat. Vidáman vette ölbe a kiskutyát, de hamarosan észrevette, hogy Berci nem olyan, mint a többi kutya. Egy nap, amikor éppen lekváros kenyeret evett, Berci odakucorodott mellé, és azt kérdezte: „Mi az a lekvár, gazdi? Hogyan lesz belőle kenyérre való finomság?” Marika néni nagyot nevetett.
Jaj, te kutya, mennyi kérdést tudsz feltenni! – csodálkozott. De Bercit nem lehetett leállítani. Amikor Marika néni a kertben dolgozott, a kutya megkérdezte: „Miért kell a virágokat locsolni? Ők is szomjasak, mint én?” Marika néni mindent elmagyarázott neki, sőt, néha még a szomszédok is átjöttek, hogy együtt találgassanak Berci kérdéseire választ. Hiszen olyan kérdéseket tett fel, amikre néha még a felnőttek sem tudták a választ.
A falu lakói először furcsán néztek Bercire. Volt, aki azt mondta: „Soha nem hallottam még ilyen kutyáról, aki kérdéseket tesz fel!” Mások kicsit bosszankodtak, amikor Berci a piacon rájuk köszönt, és azt kérdezte: „Néni, miért piros az alma, és miért sárga a körte?” A gyerekek viszont nagyon megszerették. Mindig várták, mikor jön a kíváncsi kutya, mert játék közben is mókásabb volt vele az élet.
Egy szép nyári reggelen a faluban hirtelen nagy zaj támadt. Valaki elvesztette a kulcsát, és mindenki nagyon ideges lett. Berci odasétált, és azt kérdezte: „Miért vagytok ilyen szomorúak ma?” Amikor meghallotta, mi történt, azt mondta: „Mi lenne, ha együtt keresnénk? Hol láttad utoljára a kulcsot? Milyen színű volt? Kicsi vagy nagy?” A sok kérdés segített mindenkinek jobban emlékezni, és végül megtalálták a kulcsot a virágágyás alatt. Mindenki boldog volt, és már nem bosszankodtak Berci kíváncsiságán.
Ettől a naptól kezdve a falu lakói mindig meghallgatták Berci kérdéseit. Sőt, maguk is elkezdtek többet kérdezni, jobban figyeltek egymásra és a körülöttük lévő világra. Ha valaki szomorú volt, Berci odament, és megkérdezte, miben segíthet. Ha valami újat láttak, együtt gondolkodtak a válaszokon. A gyerekek megtanulták, hogy nem baj, ha valaki sokat kérdez, sőt, így lehet igazán okosnak lenni.
Egy este Marika néni leült Berci mellé a tornácra, és megsimogatta a fejét. „Tudod, Berci, sokat tanultunk tőled. Megmutattad nekünk, hogy a kérdések közelebb hoznak minket egymáshoz, és segítenek megérteni egymást. Olyan jó, hogy itt vagy velünk!” Berci csak somolygott, aztán halkan megkérdezte: „Gazdi, szerinted hány csillag van az égen?” Marika néni elnevette magát, és azt mondta: „Tudod mit, kutyám? Ezt talán sosem tudjuk meg, de együtt mindig keresni fogjuk a választ!”
Így történt, hogy a kutya, aki túl sokat kérdezett, végül az egész falu barátja lett. Mindenki szerette őt, mert nem félt kérdezni, és mert a szíve tele volt szeretettel és kíváncsisággal. Aki csak hallott róla, mosolyogva gondolt vissza a csodálatos kutyára, aki megtanította őket: kérdezni jó, segíteni egymásnak pedig még jobb.
Hát így volt, igaz volt, ez volt a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
