Mikulás titokzatos utazása a varázspalotába
Egyszer réges-régen, egy havas decemberi estén Mikulás épp a szánján utazott az Északi-sarkon, mikor hirtelen titokzatos levél pottyant az ölébe. A levélben csillámló betűkkel ez állt: „Mikulás, segítségre van szükségünk a Varázspalotában, mert a karácsony szelleme veszélybe került! Kérlek, jöjj el hozzánk még ma éjjel!” Mikulás elgondolkodott, majd a rénszarvasaihoz fordult.
– Rudi, mit gondolsz, elinduljunk a Varázspalotába? – kérdezte.
Rudi halkan bólintott, csengői vidáman csilingeltek.
A Mikulás tehát útra kelt, átsuhant havas erdőkön, csillagos mezőkön, míg meg nem látta a messzeségben a hatalmas, ragyogó palotát, amelynek ablakai szivárványszínben fénylettek.
A varázspalota különleges szobáinak felfedezése
A bejáratnál egy aprócska ajtó várta, amely csak akkor nyílt ki, amikor Mikulás kedvesen megsimogatta a kilincset.
Odabent a palota minden szobája más-más csodát rejtett. Az első szobában ezernyi kacagás hallatszott, ott a boldogság lakott. Mikulás mosolygott, és továbbhaladt.
A második szobában játékok és könyvek röpködtek a levegőben. Egy kis könyv odarepült hozzá, megszólalt:
– Itt minden tudást megtalálsz, ami a szívednek kedves!
Mikulás elcsodálkozott, majd továbbment. A harmadik szoba ajtaja résnyire nyílt, és meleg fény sugárzott ki rajta. Bent a szeretet szelleme világított, de valami hiányzott. A fény halvány volt.
Mesebeli segítők: manók, tündérek és varázslók
– Hahó, Mikulás! – szaladt elé három huncut manó. – Már vártunk rád!
Az egyik manó, Pötyi, ugrándozva mutatott egy kicsiny tündért, aki a palota kertjében repkedett.
– Nekünk most együtt kell megoldanunk a titkot! – szólt a tündér, akit Csillagnak hívtak.
Nem sokkal később egy nagy szakállú varázsló is előbukkant a könyvtárból.
– Én vagyok Holdfény mester – mutatkozott be –, és segítek megfejteni, miért halványult el a szeretet szelleme.
Mikulás mosolygott a segítőkön, s együtt indultak, hogy feltárják a palota titkait.
Mikulás próbái és a palota rejtett titkai
A palota közepén egy rejtett ajtó állt. Csak akkor nyílt ki, ha valaki kedves szavakat mondott.
– Próbáld meg, Mikulás! – biztatták a manók.
– Kérem, nyílj ki, szeretettel jöttem! – szólt Mikulás.
Az ajtó sietve kitárult, s mögötte egy szomorú kisfiú ülte. Ő volt a palota őrzője.
– Mi bajod, kis barátom? – kérdezte Mikulás.
– Senki sem figyel rám, elfelejtettek szeretni – suttogta a kisfiú.
Mikulás megsimogatta a fejét.
– Nem vagy egyedül. Mindig van, aki szeret – mondta szelíden.
A manók, tündérek és a varázsló mind odamentek, körülölelték a kisfiút. A szeretet szelleme ettől újra fényesen ragyogni kezdett, s a palota minden szegletét beragyogta a melegség.
A karácsony szellemének megmentése a palotában
Ekkor a palota főtermében hirtelen megjelent egy nagy karácsonyfa, amelyen ezer színű fény gyúlt. A kisfiú arca felderült, s a szeretet szelleme most már mindenkit átölelt.
– Köszönöm, hogy segítettetek – mondta a kisfiú. – Most már tudom, hogy sosem vagyok magányos.
Mikulás elmosolyodott, s így szólt:
– A karácsony igazi varázsa az, ha szeretettel fordulunk egymás felé.
Pötyi manó ugrándozni kezdett örömében.
– Mikulás, most már mindenki boldog lehet!
Csillag tündér körbeperdült, szikrázó port szórva a levegőbe, Holdfény mester varázspálcájával csilingelt.
A palotában újra hallatszott a nevetés, s az egész világon minden gyermek érezte, hogy a szeretet és a jóság mindig ott bujkál a szívekben.
Mikulás elbúcsúzott új barátaitól, felpattant a szánjára, és boldogan suhant tovább az éjszakában, tudva, hogy a karácsony szelleme ismét él.
Így volt, így nem volt, talán igaz se volt – de a szeretet, a barátság és a jóság minden nap csodákat rejt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
