A messzi Északon, hol az erdők sűrűek, a hó pedig puha, mint a vatta, ott élnek a rénszarvasok. Ezek az állatok nemcsak hogy nagyon barátságosak, hanem különleges titkot is őriznek: minden évben, amikor a tél leghidegebb éjszakái elérkeznek, összegyűlnek egy tisztáson, hogy bemutassák a híres rénszarvastáncot. A rénszarvasok táncának eredete egészen régi időkre nyúlik vissza, amikor a Hold még közelebb ragyogott a Földhöz, és a csillagok is messzebbről figyelték a földi élet csodáit.
Úgy tartja a rénszarvasok népe, hogy az első táncot a legöregebb rénszarvas, Szilánk vezette, aki szeretett volna egy jelet adni a társainak, hogy a hosszú, sötét télben is összetartoznak. Ez a tánc a szeretet és az egymásra figyelés ünnepe lett, ahol kicsik és nagyok, fiúk és lányok együtt mozognak a hóban, mintha egyetlen nagy család lennének. A tánc minden mozdulata valami különlegeset jelent: a páros lábon szökellés az öröm és barátság jele, a kecses körök a békét mutatják, és amikor mindenki egyszerre dobbant a hóban, az a közös álmaikat testesíti meg.
Egy hideg estén, mikor az égbolt olyan kék volt, mint a jég, egy kis rénszarvas, akit Tücsöknek hívtak, izgatottan ugrándozott anyukája mellett. – Anya, mikor kezdődik a tánc? – kérdezte csillogó szemekkel. – Türelem, kicsim, előbb meg kell várnunk, hogy mindenki megérkezzen – válaszolta mosolyogva az anyukája. Ahogy lassan besötétedett, a rénszarvasok gyülekezni kezdtek a tisztáson. Voltak köztük öreg, okos rénszarvasok, és fiatal, huncut borjak is. Mindannyian izgatottak voltak, hiszen a tánc nem csupán játék, hanem lehetőség arra, hogy megmutassák egymásnak, mennyire szeretik és tisztelik egymást.
Amikor leereszkedett az első csillagfény, a táncvezető, egy nagy agancsú rénszarvas, megfújta a hópelyhekből készült kürtöt. – Kezdődjék a rénszarvasok tánca! – kiáltotta. A rénszarvasok sorba álltak, és elkezdődött a varázslatos mozgás. Lassan, kecsesen emelték a lábukat, majd párosával forgolódtak, mintha egy láthatatlan zene szólna csak nekik. Tücsök néha elbotlott, de mindig volt egy barátságos rénszarvas, aki felsegítette. – Ne aggódj, Tücsök, a táncban nem az számít, hogy mennyire tökéletes a lépés, hanem hogy szívből jön – mondta neki egyszer a nagypapája.
A rénszarvasok táncát nem csak a saját örömükért járják. Azt mondják, hogy amikor egyszerre dobbantanak, a Föld is örül, a hópelyhek nagyobbak lesznek, és a fák is meghajolnak előttük. A természet minden élőlénye érzi a szeretetet, amit a tánc közvetít. Az éjszaka csendjében néha egy-egy bagoly is letelepszik egy ágra, hogy figyelje a táncot, és még a félénk rókakölykök is kijönnek a rejtekhelyükről, hogy lássák ezt a csodát.
A rénszarvasok tudják, hogy a táncuknak különleges hatása van az emberekre is. Régen, amikor a kis falvak lakói messze, az erdő szélén éltek, gyakran hallották a tánc ritmusát a távolból. Egy kicsi fiú, Peti, egyszer meg is figyelte a táncot, és amikor hazament, azt mondta anyukájának: – Olyan boldogság van ott az erdőben, hogy még a szívem is melegségben fürdik. Az emberek azóta hiszik, hogy a rénszarvasok tánca képes elűzni a szomorúságot, és segít emlékezni arra, hogy a szeretet és a jóság mindig ott rejtőzik bennünk.
A tánc végén a rénszarvasok letelepednek a hóba, és összebújnak, hogy melegítsék egymást. Tücsök boldogan szuszog anyukája oldalán, és álmodik egy újabb, csodás táncról. Mire felkel a nap, a tisztás üres, de a hóban ott maradnak a tánclépések nyomai, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a szeretet, a jóság és az összetartozás mindennél fontosabbak.
Így volt, igaz volt, mese volt! Így volt, úgy volt, ilyen mese volt! Így volt, mese volt, talán nem is volt igaz.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
