Egyik szép, havas decemberi reggelen a kis Lili óvatosan kilépett a kertbe. Minden fehér volt, még a fák is hókabátot öltöttek magukra. A kerti hinta alatt pedig ott állt a család hóembere, akit előző nap nagy örömmel építettek. Lili úgy érezte, mintha a hóember rá mosolyogna a répaorrával, szénszemeivel és a nagy régi kendővel a nyakában.
Lili odalépett hozzá, megsimogatta a hóember pocakját, és halkan megsúgta:
– Jó reggelt, Hóember! Ugye, ma sem vagy egyedül?
A hóember persze nem válaszolt, de Lili mégis érezte, hogy valami különös történik a kertben. Aznap délelőtt, amikor visszanézett az ablakból, mintha apró lábnyomok vezettek volna a hóemberhez – de nem gyerekcipő, sem kutya, hanem valami egészen más.
– Anya, ki járt a hóembernél? – kérdezte kíváncsian.
– Biztosan egy madár vagy egy nyuszi – mosolygott rá anya. – A hóember jó barát mindenkinek télen.
Lili este is sokáig nézte a hóembert a meleg szobából. Aztán elaludt, és álmában a hóember mesélt neki arról, hogy minden éjjel találkozik valakivel, aki csak télen jön el hozzá.
Másnap Lili elhatározta, hogy kideríti, ki lehet a hóember titkos barátja. Korán kelt, és már alig várta, hogy kimenjen a kertbe. Meglepve látta, hogy a hóember sálja kicsit félrebillent, mintha valaki megigazította volna. A répa orra is egy hajszállal lejjebb csúszott, a hóban pedig ott voltak az apró, szokatlan lábnyomok újra.
– Vajon ki lehet az? – suttogta Lili. – Talán egy tündér? Vagy egy kis manó?
Ekkor halk neszt hallott a fenyőfa mögül. Egy szürke, bolyhos kis mókus ugrott elő, a pofazacskójában makkot cipelt. Megállt a hóember mellett, és barátságosan hozzábújt.
Lili egészen elcsodálkozott. Óvatosan odalépett, hogy ne ijessze meg a mókust.
– Szia, te vagy a hóember titkos barátja? – kérdezte barátságosan.
A mókus felnézett rá, mintha bólintana, aztán fürgén felugrott a hóember vállára. Ott üldögélt egy kicsit, majd leugrott és eltűnt a fák között.
Lili boldogan futott be a házba, és mindent elmesélt anyának.
– Képzeld, anya, a hóember barátja egy mókus! – nevetett.
– Látod, Lili, a barátság bárhol születhet – ölelte meg anya. – Nem számít, hogy valaki hóember vagy mókus, a szeretet és a törődés mindenkinek jól esik.
Ezután Lili minden reggel etetőt tett ki a hóember mellé, hogy a mókus mindig találjon finom falatokat. Néha egy-egy cinege is odarepült, vagy egy csiga bújt el a hóember árnyékában. A kertben igazi kis téli közösség alakult ki.
Egy napon azonban megenyhült az idő, és a hóember lassan olvadni kezdett. Lili szomorúan nézte, ahogy a kedves barát napról napra kisebb lesz. De a mókus, a madarak és a többi apró állat nem tűntek el a kertből, sőt, még többször is előjöttek, hogy játszanak Lili közelében.
– Nem baj, hogy eltűnik a hóember – mondta Lili egy napon a mókusnak. – Hiszen a barátságunk itt marad, veletek.
A mókus közelebb ugrándozott hozzá, mintha egyetértene vele. Lili megértette, hogy a barátság nem múlik el, ha valaki nincs is mindig szem előtt. Az emlékek és a szeretet a szívünkben tovább élnek.
Ahogy eljött a tavasz, Lili már örömmel várta, hogy újra találkozhasson a barátaival, és új kalandokat éljen át velük, akár lesz hóember, akár nem. Tudta, hogy a szeretet és a barátság mindig megtalálják az utat egymáshoz, akár egy havas kertben, akár a virágzó fák alatt.
Így volt, vagy talán nem is volt, ilyen szép mesét csak a szívünk talál ki. De a szeretet, a jóság és a barátság igazi csodák, bármikor ránk találnak.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
