Egy napsütéses reggelen a virágos réten csodálatos dolog történt. Egy apró, pelyhes kis méhecske bújt elő a kaptár puha viaszából. Ő volt Bori, a méhecske, akit mindenki csodált a kis családban. Bori szemei kíváncsian csillogtak, és már az első pillanattól kezdve úgy tűnt, semmitől sem fél.
A rét szélén színes virágok ringatták fejeiket a szélben, és a méhek zümmögése betöltötte a levegőt. Bori kíváncsian nézte, ahogy a nagyobb méhek repülnek a virágok között. Édesanyja, Mézi néni kedvesen szólt hozzá:
– Bori, készen állsz, hogy felfedezd a kaptárt és a rétet?
Bori vidáman bólogatott, szárnyait próbálgatta, és már indult is.
A kaptár belseje tele volt izgalommal. Az idősebb méhecskék épp mézet készítettek, a fiatalabbak nevetgéltek és gyakorolták a repülést. Bori odaszállt hozzájuk, és barátságosan köszönt:
– Sziasztok, játszhatok veletek?
A többiek meglepődtek, mert Bori volt a legkisebb, de őt ez nem zavarta.
– Persze, Bori, gyere csak! – mondta Zümi, a legvidámabb méhecske.
A játék közben valami furcsa dolog történt. Egy hangos zörgés hallatszott a kaptár közeléből, és mindenki megijedt. Kivéve Borit. Ő bátran odarepült, és meglátta, hogy egy kis bogárka akadt bele a pókhálóba.
– Segítsünk neki! – kiáltotta Bori.
A többiek tétováztak, de végül együtt segítettek kiszabadítani a bogarat, aki hálásan zümmögött, majd elrepült.
Bori sosem félt. Nem félt a sötétben, ha egyedül kellett aludnia, és nem félt, ha nagyobb méhek között kellett repülnie. Egyszer Zümi megkérdezte tőle:
– Bori, te tényleg sosem félsz?
– Dehogy félek – mondta Bori –, mert tudom, hogy a barátaim mindig mellettem vannak, és együtt mindent meg tudunk oldani.
Ez a válasz mindenkit elgondolkodtatott. Rájöttek, hogy Bori bátorsága abból fakad, hogy hisz a szeretetben és az összetartásban.
Ahogy teltek a napok, Bori egyre több barátot szerzett. Mindig segített, ha valaki eltévedt, vagy ha valaki nem tudott nektárt gyűjteni. Egyik nap egy nagy eső közeledett, és a méhek megijedtek, hogy elvesztik a virágokat.
Bori így szólt:
– Gyorsan, hozzunk be annyi virágport, amennyit tudunk, és védjük meg a virágokat, amíg elvonul az eső!
A méhecskék összefogtak, és Bori vezetésével sikerült minden virágport biztonságba helyezni. Az eső után a rét ismét vidám lett, a méhecskék pedig nagyon büszkék voltak Borira.
Egy este, amikor a nap már lebukott a domb mögött, Bori anyukája megsimogatta kicsi fejét.
– Nagyon büszke vagyok rád, Bori. Megmutattad, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy sosem félsz, hanem hogy tudod, együtt erősebbek vagyunk, és segítünk egymásnak.
Bori elmosolyodott, és boldogan szenderült álomba.
Azóta mindenki úgy emlegette Borit, mint a méhecskét, aki sosem félt. De aki igazán figyelt, az tudta, hogy Bori szíve tele volt szeretettel, barátsággal és összetartással.
Ezért szerették őt annyian, és ezért lehetett mindig olyan bátor.
Így történt, hogy Bori, a kis méhecske példát mutatott bátorságból és jóságból mindenki számára. Mert aki szeretettel segít a barátainak, az sosem lesz egyedül, és a nehézségeket is könnyebb együtt legyőzni.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy talán mégsem – ez már csak egy mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
