Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves kis maci, akit Bundinak hívtak. Bundi egy nagy, barna mackó volt, puha bundával és csillogó szemekkel, aki egy szép, zöld erdő szélén lakott egy kicsi, fából készült házikóban. Minden este, amikor leszállt az este, Bundi boldogan készült aludni, de egy nagy gondja volt: sosem fért be az ágyába.
Az ő házikójában egy régi, nyikorgó ágy állt, amit még a nagypapája faragott hosszú évekkel ezelőtt. Bundi nagyon szerette ezt az ágyat, mert tele volt emlékekkel, na meg a meleg takaróval, amit a mamája kötött neki. Ám hiába próbálkozott, mindig túl kicsi volt az ágy, vagy Bundi lett nagyobb, ki tudja már. De a végeredmény mindig ugyanaz lett: Bundi mancsa lelógott, a lába kilógott, a feje pedig csak félig fért el a párnán.
Egyik este, amikor Bundi ismét próbált helyezkedni, észrevette, hogy a párnája leesett az ágy végéről. „Jaj, megint nem férek be! Miért ilyen kicsi ez az ágy?” – morogta magában szomorúan.
Másnap reggel, amikor a nap felkelt, Bundi elhatározta, hogy változtat ezen a furcsa helyzeten. Először megpróbált összegömbölyödni az ágyon, úgy, mint a sünik. De Bundi túl nagy volt ehhez, így a lábujjai kilógtak az ágy végéből. Aztán azt találta ki, hogy keresztbe fekszik az ágyon. Ám így meg a feje és a hátsója is lelógott egyszerre, ráadásul a takaró sem jutott mindenhová.
„Kipróbálom, hátha ha a hasamon fekszem!” – gondolta Bundi, de így is mindig valamilyen testrésze a földre került. Egyik reggel, amikor Bundi a földön ébredt, már csak nevetni tudott saját magán: „Hát ez már igazán vicces, én vagyok a maci, aki sosem fért be az ágyába!”
A próbálkozások sora ezzel azonban nem ért véget. Bundi minden este újabb és újabb ötletet vetett be: kisebb párna, nagyobb takaró, még a szekrény tetejét is kipróbálta egyszer, de ott túl kemény volt, és majdnem lepottyant. Volt, hogy a szőnyegen aludt, de akkor mindig csiklandozta az orrát a por.
Egy reggel, amikor Bundi a háza előtt ült, és bosszankodott az éjszakai rossz alvás miatt, arra sétált hozzá legjobb barátja, Karcsi, a kismadár. „Miért vagy ilyen szomorú, Bundi?” – csiripelte.
Elmesélte neki Bundi az összes mókás próbálkozását. Karcsi hangosan kacagott. „Hát, ez tényleg nagy gond! De talán tudok segíteni. Menjünk el együtt az erdőbe, kérdezzük meg a többieket!”
Így történt, hogy Bundi és Karcsi útnak indultak, és hamarosan csatlakozott hozzájuk Lili, a nyuszi, meg Tódor, a teknős is. Mindannyian együtt gondolkodtak, hogyan segíthetnének Bundinak. Lili azt javasolta, talán kellene több ágyat egymás mellé tolni. Tódor szerint inkább egy nagy, puha fészket kéne építeni. Karcsi pedig azt mondta, ágy helyett aludhatna egy hatalmas fa odvában.
Aznap mindannyian Bundi házában ügyeskedtek. Lili behozta a régi szalmát, Karcsi rengeteg puha tollat gyűjtött, Tódor pedig segített eltolni a régi ágyat, hogy több hely legyen.
„Próbáld ki most, Bundi!” – kiáltotta Lili.
Bundi óvatosan lefeküdt az új, hatalmas, puha fészekbe. Lába, mancsa, füle – mind-mind kényelmesen elfért! A barátai boldogan ugráltak körülötte.
„Ez az, végre neked is van tökéletes ágyad!” – csiripelte Karcsi.
Bundi hálásan nézett a barátaira. „Köszönöm nektek, nélkületek sosem sikerült volna!” És aznap este Bundi először aludta át az éjszakát kényelmesen, álmodva a barátairól, a jókedvről és a szeretetről.
Mert néha az igazi megoldás nem az, hogy mindent egyedül próbálunk megoldani, hanem hogy együtt, szeretetben és segítőkészen megtaláljuk azt, ami mindenkin segíthet.
Így volt, úgy volt, talán igaz sem volt – de ilyen szép mese volt ez!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
