Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pelyhes cica, akit Bodzának hívtak. Bodza egy apró, fehér-fekete szőrgombóc volt, aki egy kicsi házikóban élt a kert végében. Bodza nagyon szerette a meleg tejet, a simogatást, és a puha párnákat, de mindennapjait félelem árnyékolta be. Félt a hangos zajoktól, a nagy kutyáktól, sőt, még a saját árnyékától is megijedt néha-néha.
Reggelente, amikor Bodza felébredt, tágra nyitotta nagy, zöld szemeit, de nem mert messzire menni a háztól. – Mi lesz, ha valami ijesztő vár rám a fűben? – gondolta magában. Így hát legtöbbször inkább csak az ablakból nézte, ahogy a madarak csiripelnek, és a többi cica játszadozik a kertben. Egyik nap mégis valami különös dolog történt.
Egy nagy szélvihar után csodálkozva vette észre, hogy a kert végében egy ismeretlen, piros labda gurult megállás nélkül. Bodza sosem látott még ilyen labdát, és egyszerre érezte magát kíváncsinak és rémültnek. – Talán veszélyes? – suttogta félénken, miközben nagyokat pislogott.
A házikó mögül előbújt Bodza legjobb barátja, Mogyoró, a bátor kiscica. – Gyere, Bodza! Gyerünk együtt megnézni, mi az! – bátorította vidáman. Bodza remegett a lábán, de Mogyoró kedves szavainak hála mégis tett egy óvatos lépést a labda felé. – De mi van, ha valami baj történik? – kérdezte Bodza.
– Nem leszel egyedül! – nyávogta Mogyoró mosolyogva. – Én veled megyek, és együtt mindent könnyebb lesz legyőzni.
Bodza nagy levegőt vett, és először csak egy mancsnyit lépett előre. Megállt, visszanézett Mogyoróra, aki bátorítóan hunyorgott rá. – Jól megy, csak így tovább! – mondta a barátja. Bodza szíve hevesen vert, de egyre közelebb merészkedett a piros labdához.
Útközben találkoztak Boróka nénivel, a kedves sünivel, aki mindig megvédte a kicsiket. – Csak kis bátorság kell, Bodza! – szólt mosolyogva. – Ha egyszer kipróbálod, meglátod, nem is olyan félelmetes az ismeretlen.
Bodza egyre bátrabb lett. Először csak megszagolta a labdát, majd egy kicsit meg is pöckölte az orrával. – Nézd, ez csak egy játék! – kiáltott fel csodálkozva. Mogyoró és Boróka néni tapsoltak örömükben.
Ettől a naptól kezdve Bodza minden nap egy apró lépést tett előre. Hol egy új bokorhoz ment, hol egy hangosabb zajhoz közeledett. Ha valami megijesztette, mindig eszébe jutott, amit Mogyoró mondott: – Nem vagy egyedül, és minden kis lépés számít!
Egy délután Bodza hallotta, hogy egy kismadár csapdába esett a kerítés alatt. Régen ilyenkor elbújt volna, de most már elindult, hogy megmentse. – Meg tudom csinálni! – suttogta magának. Odakúszott, és óvatosan segített a kismadárnak kijutni a szorult helyzetből.
A madár hálásan csipogott, Bodza pedig büszkén nézett körül. – Lám, már mennyi mindent tudok! – gondolta elégedetten. Attól a naptól kezdve Bodza sokkal bátrabban játszott a kertben, és mindig segített annak, aki bajba került.
A többi cica is észrevette, mennyit változott Bodza. – Olyan bátor lettél! – mondogatták neki. Bodza csak mosolygott, és megosztotta velük a titkot: – Nem baj, ha félünk, de a szeretet és a barátok segítenek, hogy bátrabbak legyünk.
Így élt tovább Bodza a kertben, boldogan és bátran. Már nem félt az ismeretlentől, hanem kíváncsian várta, milyen új kalandok várnak rá. Tudta, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy sosem félünk, hanem azt, hogy a jóság és szeretet segít legyőzni a félelmeket.
Így volt, úgy volt, az biztos, hogy ez egy igazán szép mese lett. Ki tudja, talán igaz is volt, talán nem, de Bodza története örökre megmarad a szívekben, hogy emlékeztessen minket: szeretettel és barátsággal minden félelmet le lehet győzni.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
