Volt egyszer egy kicsi faluban egy különleges kisgyerek, akit Julcsinak hívtak. Julcsi nem volt se túl hangos, se túl csendes, éppen olyan volt, mint a reggeli harmat: szelíd és tiszta. Szerette nézni a virágokat a kertben, szeretett a fűben ülni, és néha csak hallgatni a madarakat, ahogy csicseregnek. Julcsi volt az a kisgyerek, aki sosem kért semmit. Nem kért új játékot, nem könyörgött édességért, sőt, még akkor sem szólt, ha valami különlegességet ígértek a boltban.
Egyszer, amikor az anyukája a piacról hazafelé tartott vele, kérdezte tőle:
– Julcsi, mit hozzunk neked a piacról? Talán egy piros almát vagy egy szép szalagot a hajadba?
Julcsi csak mosolygott, és azt mondta:
– Nekem minden jó, ami van, Anya.
Az édesanyja megsimogatta a fejét, és elgondolkodott, vajon miért ilyen szerény ez a kislány.
Julcsi édesapja is észrevette, hogy a lánya soha semmit nem kér. Egyszer, amikor a szomszéd kisfiú, Peti, hangosan mesélte, hogy mennyi mindent szeretne kapni a születésnapjára, az apuka megkérdezte Julcsit:
– És te, kicsi lányom, mit kérsz a szülinapodra?
Julcsi csak vállat vont.
– Én csak szeretnék veletek lenni és játszani a kertben.
Az apuka elmosolyodott, de szívében egy kis aggodalom költözött. Vajon örül-e Julcsi mindannak, amije van? Nem marad le valamiről, ha sosem mondja el, mire vágyik?
A faluban is híre ment Julcsi szerénységének. A nagymama a barátnőivel üldögélt a padon, amikor szóba került a kisunoka.
– Julcsika olyan jólelkű – mondta a nagyi. – Soha nem kér, csak ad. Ha sütök pogácsát, mindig először a testvérének kínálja.
A barátnők bólogattak, de egyikük megjegyezte:
– Talán nem is tudja, hogy szabad kívánni.
Pedig Julcsinak is voltak vágyai. Este, amikor a csillagokat nézte az ablakból, csendben suttogott valamit:
– Bárcsak mindenki boldog lehetne körülöttem. Bárcsak mindenki szeretné egymást.
Nem mondta el senkinek, mert úgy gondolta, a legszebb dolgok a szívben élnek. Volt, hogy megállt a játékbolt előtt, és csendben gyönyörködött a színes labdákban és babákban, de nem lépett be. Nem akarta, hogy másoknak gondot okozzon a kívánságaival.
Egy nap a faluban nagy ünnepséget rendeztek. Minden gyerek kapott egy kis ajándékot, csak Julcsi nem mondta el, mit szeretne. A tanító néni odament hozzá.
– Julcsi, mondd csak, neked mit hozzon a Jóság Tündére?
Julcsi elpirult.
– Talán egy ölelést. Vagy egy mosolyt.
A tanító néni megölelte, és azt mondta:
– A te szíved arannyal van tele, kicsi lány.
Ahogy teltek a napok, a szülők és a falubeliek kezdtek másként nézni Julcsira. Megtanulták, hogy nem csak a nagy kívánságok és ajándékok teszik boldoggá a gyerekeket, hanem a szeretet, a figyelem és az együtt töltött idő is. Egyre többen próbáltak kedvesebbek lenni egymáshoz, többször ölelték meg szeretteiket. És Julcsi szíve minden nap egy kicsit jobban megtelt boldogsággal.
Sokan kérdezték tőle:
– Hogy lehet, hogy te sosem kérsz semmit?
Julcsi mindig mosolyogva felelt:
– Mert amikor adunk, kapunk is. És a szeretet a legszebb ajándék.
Így élt Julcsi, a kisgyerek, aki nem kért semmit, de mindenkinek adott valamit: jóságot, szeretetet és mosolyt. És a falu az ő példáját követve egyre szebb, barátságosabb és boldogabb lett.
Így volt, így nem volt, ilyen volt ez a mese! Talán igaz, talán nem, de a szeretet és a jóság mindig velünk lehet, ha szívből adjuk másoknak.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
