Volt egyszer egy kedves kis liba, akit úgy hívtak, hogy Lili. Lili egy csöndes tó partján éldegélt a szüleivel, de sokszor érezte magát magányosnak. A testvérei mindig mással játszottak, a nagyobb libák pedig nem törődtek vele. Egyik reggel, mikor a harmat még csillogott a fűszálakon, Lili elhatározta: elindul, és keres magának egy barátot.
Ahogy sétált a tóparton, megállt egy bokor előtt, ahol egy mókus éppen makkokat gyűjtött. Lili odalépett, és így szólt:
– Szia, mókus! Játszanál velem egy kicsit?
A mókus ránézett, majd udvariasan így válaszolt:
– Most sajnos sietnem kell, mert a tél közeleg, és sok a dolgom! De legközelebb szívesen beszélgetek veled!
Lili elmosolyodott, de kicsit csalódott volt. Tovább ment, hátha talál valakit, aki ráér játszani.
Nem sokkal később meglátott egy vidám békát a nádas szélén. A béka hangosan brekegett, és nagyokat ugrott a levegőbe. Lili bátorságot gyűjtött, és megszólította:
– Szia, béka! Szeretnél velem kergetőzni?
A béka nevetve azt mondta:
– Sajnos éppen békaversenyt szervezek a barátaimmal, de tarts velünk, ha kedved van nézni!
Lili leült a partra, és nézte, ahogy a békák versenyeznek. Bár szívesen játszott volna, örült, hogy legalább együtt lehetett másokkal.
A délután közeledett, és Lili úgy érezte, hogy nem is lesz neki soha igazi barátja. Ekkor hirtelen neszt hallott a bokrok felől. Egy ravasz róka osont elő, vörös bundája csak úgy világított az erdő árnyékában.
– Hová, hová, kis liba? – kérdezte a róka, és sunyin elmosolyodott.
Lili egy pillanatra megijedt, de bátor maradt.
– Barátot keresek. Játszanál velem?
A róka közelebb lépett, és azt mondta:
– Ó, én nagyon szeretek játszani! Gyere velem az erdőbe, ott sok izgalmas játékot ismerünk.
Lili azonban eszébe jutott, amit anyukája tanított: ne menjen egyedül az erdőbe, főleg ne idegenekkel.
– Köszönöm, róka, de inkább a tóparton maradok – felelte bátran.
A róka csalódottan legyintett, és eltűnt a bokrok között.
Ahogy Lili ott állt egyedül, halk csobbanást hallott a tó felől. Egy kis sárga kiskacsa úszott oda hozzá, kíváncsian nézett rá nagy barna szemével.
– Szia! – köszönt a kacsa vidáman. – Miért vagy ilyen szomorú?
Lili fújt egy nagyot, és elmesélte a napját: hogy mennyien elfoglaltak voltak, hogy a róka ravasz volt, és hogy egyedül érzi magát.
A kiskacsa megölelte Lilit uszonyával.
– Tudod mit? Játszunk együtt! Én is pont egy barátot kerestem ma!
Lili szeme felcsillant, és boldogan beleegyezett. Úszkáltak a tóban, labdáztak a víz gyöngyeivel, és versenyt futottak a parton. Hamarosan csatlakozott hozzájuk néhány kíváncsi béka is, még a mókus is leült a partra pihenni.
A nap már elbújt a fák mögött, amikor a tóparti réten kis ünnepséget rendeztek. A kiskacsa, Lili, a békák, sőt, még a mókus és néhány más állat is együtt táncoltak és énekeltek.
Lili odafordult a kiskacsához, és azt mondta:
– Nagyon örülök, hogy találkoztunk.
A kiskacsa elmosolyodott:
– Én is, Lili. Hiszen az igazi barátság a legnagyobb kincs a világon!
És attól a naptól kezdve Lili már soha többé nem érezte magát magányosnak. Minden nap újabb kalandok és játékok várták őt, barátai körében.
Így volt, így nem volt, ez bizony egy ilyen mese volt! A kis liba megtanulta, hogy sosem szabad feladni a reményt, és hogy a szeretet, jóság, bátorság elvezeti az igazi barátsághoz. Talán igaz, talán nem, de minden gyerek szívében ott lapul egy kis liba, aki barátot keres.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
