Zsömi egy kedves, kíváncsi kiskutya volt, aki egy csendes kis faluban élt gazdájával, Annamarival. Minden reggel, amikor felkelt a nap, Zsömi már izgatottan várta a sétát. Füleit hegyezte, farkát csóválta, és mindig volt egy kedves puszi a gazdijának. Szeretett barátkozni a többi kutyával, és sosem hagyta ki, hogy megszimatolja a friss reggeli harmatot a fűben. De Zsömi nemcsak játszani imádott: rettenetesen kíváncsi volt minden új dologra.
Egy régi padlás volt Zsömi kedvenc helye a házban. Itt talált egyszer egy furcsa, régi tárgyat – egy kutyaformájú órát, ami sosem mutatta a pontos időt. Az óra mutatói inkább táncoltak, mint mentek, és a számlapján apró mancsnyomok pörögtek körbe-körbe. Annamari mesélte, hogy az órát még a dédnagymamája hozta valahonnan messzeföldről, és azt mondta: „Ez egy különleges óra, Zsömi. Ki tudja, mire képes?”
Egy napon, amikor Annamari a kertben dolgozott, Zsömi véletlenül hozzáért a kutyaóra egyik gombjához. Az óra halkan csilingelt, majd váratlanul egy fényes villanás jelent meg. Zsömi megijedt, de a kíváncsisága erősebb volt a félelemnél. „Mi történik velem?” – kérdezte magában, miközben a szeme előtt minden elhomályosodott.
Hirtelen egy középkori faluban találta magát, ahol minden egészen más volt, mint otthon. A házak fából voltak, az emberek furcsa ruhákat viseltek, és mindenhol lovak sétáltak. Egy kisfiú odaszaladt hozzá. „Szia, te okos kutya! Hogy hívnak?” – kérdezte barátságosan. „Zsömi vagyok!” – vakkantotta vissza. A fiú, akit Márknak hívtak, megsimogatta Zsömit, és bemutatta őt a falusi gyerekeknek és kutyáknak. Mindannyian együtt játszottak, labdáztak, és Zsömi sok új barátra lelt.
Ám Zsöminek eszébe jutott a gazdija, Annamari. Vajon hiányzom neki? – töprengett. Elővette a kutyaórát, és finoman megpöccintette a mutatókat. Egy szemvillanás alatt visszakerült az otthoni padlásra. Annamari a lépcsőn hívta: „Zsömi, hol vagy? Gyere elő, kis kíváncsi!” Zsömi örömében ugrált, mégis furcsa érzése támadt: mintha a középkorban szerzett barátai most is vele lennének a szívében.
Aznap este, amikor Annamari elaludt, Zsömi újra elővette a kutyaórát. Most egy apró fényes gombot nyomott meg, és ezzel a jövőbe repült. Egy különös, csillogó városban találta magát, ahol kutyák beszélgettek robotkutyákkal, és mindenki kedves és segítőkész volt. Egy robotkutya, Zizi, barátkozni kezdett vele. „Nálunk minden kutya boldog, mert segítünk egymásnak” – mondta Zizi. Zsöminek megtetszett a jövő világa, de valami mégis hiányzott: Annamari ölelése.
Miközben visszatért a jelenbe, Zsömi észrevette, hogy minden időutazás után kicsit más érzése van. Többet gondolt a barátságra, a szeretetre, és arra, hogy milyen jó, ha segítünk másoknak. Néha, amikor egyedül maradt a padláson, elgondolkodott: „Mi lenne, ha örökre a múltban, vagy a jövőben maradnék?” De minden alkalommal, amikor hazatért, rájött, hogy a legjobb hely a gazdija mellett van.
Egy este, amikor a csillagok ragyogtak az égen, Zsömi nagy döntés előtt állt. A kutyaóra csendben pihent a tappancsa alatt. „Maradjak, vagy újra utazzak?” – tűnődött. Végül Annamari mellé bújt az ágyban, és úgy érezte, nincs is szüksége új kalandokra. Mert a szeretet, amit nap mint nap kap, felülmúl minden varázslatot és időutazást.
Zsömi megtanulta, hogy a világ tele van csodákkal, barátokkal és kalandokkal, de a legnagyobb kincs a szeretet és a jóság mások iránt. Mindegy, hogy a múltban, a jelenben vagy a jövőben járunk, csak az számít, hogyan bánunk egymással, és hogy odafigyelünk a szeretteinkre.
Így volt, így nem volt, ez egy ilyen mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
