A kacagó vakond titokzatos története
Messze-messze, egy zöldellő réten, ahol a pitypangok sárgán virítottak és a szöcskék vidáman hegedültek, élt egy aprócska vakond. Nem volt ő más, mint Matyi, a vakond, aki mindig kacagott. Nem számított, hogy sütött-e a nap, vagy esett az eső, Matyi vidám kacagása mindig visszhangzott a föld alatt és a föld felett is.
Egy reggel, amikor a harmatcseppek még gyöngyökként ültek a fűszálakon, Matyi kimászott a föld alól, hogy üdvözölje a napot. Ahogy kiemelte kis fejét, egy csiga csusszant el mellette.
– Jó reggelt, Matyi! – szólt a csiga álmosan. – Miért vagy ma is ilyen vidám?
– Olyan szép a reggel! – nevetett Matyi. – Csiklandozta az orromat egy fűszál, és ettől megint csak kacagnom kellett.
A csiga is elmosolyodott, és már ő is vidámabb lett a vakond nevetésétől.
Hogyan vált a vakond a rét leghangosabbjává
Matyi nem mindig volt ilyen vidám. Régen sokat félt a sötétségtől, és attól, hogy egyedül van a föld alatt. Egy napon azonban furcsa dolog történt. Alagútásás közben egy nagy, sima kavicsot talált, amiben meglátta a saját arcát. Ahogy nézte, hirtelen csiklandozni kezdte valami az orrát, majd tüsszentett egy hatalmasat.
– Hapci! – kiáltotta, és visszhangzott az egész föld alatti járatban a hangja. Ettől annyira megijedt, hogy nevetni kezdett. Az első igazi, szívből jövő kacagás volt ez, amit valaha hallatott. Ettől a pillanattól kezdve Matyi megtanulta, hogy a nevetés elűzi a félelmet, és bármilyen sötét is a járat, vidámsággal minden világosabbá válik.
Azóta Matyi mindenkivel megosztotta a kacagását. Ha valaki szomorú volt, elég volt, hogy Matyi a közelben legyen, és az ő nevetése is mosolyt csalt a többiek arcára.
Barátok és kalandok a föld alatt és felett
Egy nap Matyi új barátra lelt. Sári, a kis egér, pont egy elhagyatott vakondjáratban tévedt el, s nagyon félt. Matyi meghallotta a sírását, és gyorsan odaért.
– Ne félj, Sári! – szólt barátságosan. – Tudod, én mindig nevetek. Ha velem jössz, talán te is nevetni fogsz!
Sári szipogva nézett Matyira, majd halkan megkérdezte:
– Nem baj, ha most még nem tudok nevetni?
– Dehogy baj – felelte Matyi meleg mosollyal. – Van, amikor sírni is kell, de ha szeretnéd, mesélek neked egy vicces történetet!
Matyi elmesélte, hogyan tüsszentett rá egyszer egy hernyóra, aki azóta is “hapcizós hernyónak” hívja magát. Sári először csak mosolygott, aztán egyre hangosabban nevetett, végül együtt gurultak a földalatti járatban, úgy kacagtak. Később Matyi bemutatta Sárinak a rét más lakóit: a bölcs öreg békát, a kedves szöcskét, és a félénk nyuszit. Mindenki szerette Matyit, mert mindig vidámságot vitt magával.
Miért nevetett mindig a kis vakond?
Matyi egyik nap elgondolkodott, vajon miért jó nevetni. Megkérdezte a rét legidősebb lakóját, a teknőst.
– Teknős bácsi, miért jó, ha valaki sokat nevet?
A teknős komótosan válaszolt:
– Tudod, Matyi, a kacagás olyan, mint a napsugár. Mindenkit megsimogat, és felmelegíti a szívet. Ha nevetsz, a szomorúság is könnyebb lesz, a barátság meg erősebb.
Matyi elgondolkodva bólintott, és eldöntötte, hogy továbbra is mindenkinek megpróbál egy kis vidámságot adni, mert a jókedv a legszebb ajándék, amit csak adhatunk egymásnak.
A kacagás ereje: tanulságok a vakond meséjéből
Azóta is, ha valaki elhalad a rét mellett, hallhatja Matyi vidám kacagását. Vidámsága átragad minden kisállatra és minden virágra. Matyi megtanította barátainak, hogy a nevetés és a szeretet segít a nehézségeken átjutni, s hogy mindig érdemes jókedvvel, nyitott szívvel élni.
Így volt, úgy volt, igaz is volt, mese is volt! Talán igaz se volt, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
