Egy kisváros szélén, ahol a házak piros cserepei összeborulnak, s a kertekben orgonaillat száll a langyos esti széllel, élt egy különleges tűzoltó. Őt mindenki csak Zolinak hívta, s már messziről fel lehetett ismerni, mert mindig mosolygott. Zoli nemcsak azért volt rendhagyó tűzoltó, mert mindig előre köszönt az embereknek és szerette a csokoládéfagyit, hanem mert színes álmokat szőtt minden éjjel.
Zoli nappal tűzoltó volt, éjjel azonban igazi álomutazó. Mikor elfáradt egy-egy izzasztó nap végén, és a csizmáját lerúgva bebújt az ágyába, mindig valami különös történt vele. Az álmaiban szivárványok jártak; nemcsak az égen, hanem a szívében is. Egyik éjjel például, mikor a legmélyebben aludt, különös hangokat hallott. A lángok ropogtak, de nem volt félelem, csak játékosság.
„Szia, Zoli!” – szólt egy vékonyka hang az álombéli tűz helyén. „Én vagyok a Tűzmanó, és szeretném, ha segítenél! Eltűntek a színek a városból, minden szürke lett. Tudsz nekem segíteni visszahozni őket?”
Zoli megvakarta álombéli fejét, és így szólt: „Hogy tudnék segíteni? Mit tehetek?”
A Tűzmanó így válaszolt: „A te szíved olyan színes, mint a szivárvány! Ha bátor vagy, és segítesz a barátaidnak, a színek újra felragyognak az emberek arcán és a világban is.”
Zoli elgondolkozott. Másnap, amikor felébredt, egész nap a színekre figyelt. Segített Marci néninek átkelni az úton, és egy kisfiúnak fagyit venni, mert a zsebpénze kiesett a zsebéből. Minden apró jótett után úgy érezte, mintha valami színes fény sugározna belőle.
Pár nap múlva valódi tűzhöz riasztották. Egy házikó tetején kapott lángra az eresz. Zoli gyorsan felkapta a tűzoltó sisakját, és a többi tűzoltóval együtt szaladt a helyszínre. Amikor odaértek, Zoli észrevette, hogy a ház előtt egy kislány sír. „Ne félj, segítünk! Mindannyian együtt vagyunk!” – mondta neki.
A tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet, de a kislány szomorú maradt, mert a kedvenc szivárványos labdája bent égett a szobában. Zoli megsimogatta a fejét, és így szólt: „A szivárvány ott lakik a szívedben is. Nézd csak meg!” A kislány lassan elmosolyodott, és a könnyei mögül apró szivárvány jelent meg a szemében.
Ahogy telt az idő, Zoli egyre többször álmodott szivárványokról, melyek mindenhol ott voltak, ahol jóság, szeretet és bátorság ragyogott. Egyik este, mikor a tűzoltóautó ablakából nézte a lemenő napot, a társai odaléptek hozzá.
„Mondd, Zoli, miért vagy mindig ilyen vidám? Még akkor is, ha nehéz napod volt?” – kérdezte Gergő, a legfiatalabb tűzoltó.
Zoli elgondolkozott, majd így felelt: „Tudjátok, én minden este szivárványt álmodom. Minden egyes szín valami jót jelent: piros a bátorság, narancs a vidámság, sárga a barátság, zöld a remény, kék a nyugalom, lila a szeretet. Ha napközben valami jót teszek, úgy érzem, ezek a színek bennem ragyognak.”
A társai csodálkozva nézték, majd együtt nevettek. Attól a naptól kezdve a városban egyre többen mosolyogtak egymásra, segítettek, ahol csak kellett. Minden apró kedvességgel egy-egy színes sugár jelent meg az emberek szívében.
A gyerekek is megtanulták, hogy a legnagyobb bátorság az, ha segítünk egymásnak, és a legszebb szivárványok néha nem is az égen, hanem a szívünkben születnek meg.
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán mégsem, mert a jóság és szeretet mindannyiunkban ott ragyog – csak álmodni kell hozzá egy szivárványt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
