Az erdő mélyén, ahol a fák lombja között aprócska fények táncolnak, lépkedett egy kisfiú, Marci. Egyik délután, amikor a nap már búcsúzkodott a faágak között, Marci egy furcsa neszt hallott. Megállt, fülelt, és csodálkozva vette észre, hogy egy apró, szárnyacskás lény ült egy padon a tisztáson. Vékony hangocskája épp akkor csendült fel:
– Szervusz, kisfiú! Eltévedtél?
Marci csak tágra nyílt szemmel nézte a tündért. A haja aranyosan csillogott, ruhája olyan volt, mintha virágszirmokból szőtték volna.
– Nem, csak sétálok – válaszolta Marci. – Te ki vagy?
– Én Tücsike vagyok, a tündér – mosolygott rá a lény.
Marci még sosem találkozott tündérrel, de hamarosan úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna Tücsikét. A tündér lehuppant mellé a fűbe, és egy titkos sóhajjal mondta:
– Olyan különös vágyam van, Marci.
– Miféle vágy? – kérdezte Marci kíváncsian.
– Mindig is szerettem volna megkóstolni valamit, amit ti, emberek szoktatok enni. Egy szelet pizzára vágyom – pirult el Tücsike. – Olyan illatos és színes, ahogy a mesékben hallottam róla.
Marci nevetett.
– Pizzát enni? Tündérek szoktak ilyet?
– Nem igazán – mosolygott Tücsike. – De ki tudja, talán most először!
Marci gyorsan eszébe jutott, hogy anyukája aznap éppen pizzát sütött vacsorára, és nála is van egy szelet a hátizsákjában. Kicsit aggódva, de boldogan vette elő.
– Nézd, van nálam egy szelet. Szeretnéd?
Tücsike szeme felcsillant, de óvatosan vette kezébe.
– Ó, de illatos! Köszönöm szépen, Marci!
Az este lassan ráborult a tisztásra. A csillagok úgy ragyogtak, mintha kíváncsiak lennének, vajon mi történik ott lenn a fűben. Marci leült Tücsike mellé, és nézték, ahogy a tündér először kóstolja meg a pizzát.
– Milyen érdekes! – kiáltott fel Tücsike. – A sajt nyúlik, a paradicsom édes, és a tészta puha.
Marci mosolygott, mert neki is ez volt a kedvence.
– Szeretnél inni is valamit? – kérdezte.
– Ó, van nálad tündérvíz?
Marci vizet adott neki, amit Tücsike örömmel kortyolt el. A pillanat varázslatos volt. Tücsike szárnyai lágyan fénylettek a holdfényben, és a fák levelei halk éneket dúdoltak.
– Köszönöm, Marci – mondta halkan a tündér. – Ez a legfinomabb étel, amit valaha kóstoltam.
Ahogy Tücsike megette az utolsó falatot, valami megváltozott benne. Arca kipirult, szemei még fényesebben ragyogtak, mint azelőtt.
– Olyan melegséget érzek a szívemben – suttogta. – Mintha most már tudnám, milyen az emberek öröme.
Marci elgondolkodott, majd megsimogatta a tündér kezét.
– Szerintem ilyenkor boldogság költözik a szívünkbe.
– Lehet – bólogatott Tücsike. – És azt hiszem, most már még jobban szeretem az embereket.
A kisfiú nevetett.
– Mi is szeretünk titeket, tündéreket.
Tücsike ekkor egy aprócska csillagot varázsolt Marci tenyerébe.
– Emlékül adom neked, hogy mindig eszedbe jusson: a kedvesség és a megosztás teszi a világot szebbé.
Marci boldogan nézte a csillagot, és tudta, hogy ezt a napot sosem felejti el.
Lassan elbúcsúzott Tücsikétől, aki visszaintegetett a fák közül.
– Viszlát, Marci! Soha ne feledd: a legszebb varázslat a szeretet és a jóság!
Marci hazasétált, szívében melegséggel gondolt vissza a pizzát evő tündérre. Tudta, hogy bár a tündéreket ritkán látjuk, a kedvesség mindannyiunkban ott rejtőzik.
Ez így volt, így nem volt, ilyen tündérmese volt! A történetből megtanulhatjuk, hogy a megosztás és a szeretet varázslatos dolgokra képes. Ha nyitott szívvel fordulunk egymáshoz, a világ csodákkal teli lesz – akár egy szelet pizza is megtöltheti a szívünket boldogsággal!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
