Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a nap minden reggel frissen mosott aranyhaját fésülgeti a hegyek mögött, élt négy testvér: Föld, Víz, Tűz és a legkisebb, Levegő. Mindegyikük más-más képességgel rendelkezett, ám egymás nélkül csak magányos bolygók lehetnének.
Egy nap Föld így szólt: – Olyan sűrű és hallgatag vagyok, mégis csak akkor érzem magam teljesnek, ha valaki simogatja a hátam.
Víz csilingelve kacagott: – Én szeretek folyni, táncolni, de nélküled, Föld, elvesznék.
Tűz pattogva nevetett: – Én mindannyiótokat megmelegítelek, de nélkületek csak lobbanás vagyok.
A legkisebb, Levegő, halkabb volt, mint a többiek. Csak suttogott: – Én vagyok a láthatatlan, mégis mindannyiótokat összekötlek. Ha akarjátok, egyesítelek benneteket.
A testvérek elgondolkodtak. Hosszan beszélgettek, míg végül úgy döntöttek, hogy mindannyian segítenek Levegőnek megszületni, hogy mindenkihez eljuthasson. Együtt alkották meg a világot, ahol Föld szilárdan tartotta a talajt, Víz hullámokat vetett rajta, Tűz melegítette, és Levegő, mint egy óriási, láthatatlan sál, mindent körülölelt.
Levegő boldogan táncolt a fák lombjai között, megcsiklandozta a gyerekek orrát, és elvitte a virágok illatát a világ minden tájára. Ő hozta a felhőket is, hogy esőt adjanak a szomjas mezőknek, és fuvallatával segítette a madarakat, hogy szárnyalni tudjanak az égen.
Egy napon, amikor Levegő a réteken játszott, találkozott egy kisfiúval, Ákossal, aki a fűben feküdt. Ákos felsóhajtott:
– Bárcsak mindig ilyen tiszta maradna a levegő! Olyan jó érzés nagyokat szippantani belőle!
Levegő odasuhant mellé, és lágyan megsimította az arcát.
– Én mindig itt vagyok, – suttogta. – De néha az emberek elfelejtik, mennyire fontos vagyok.
Ákos felült, és körbenézett. A távolban füst szállt fel egy gyárkéményből.
– Miért csinálják ezt veled? – kérdezte.
Levegő sóhajtott.
– Az emberek sok mindent építenek, és néha megfeledkeznek arról, hogy vigyázzanak rám. Pedig ha tiszta vagyok, mindenki jobban érzi magát. Az állatok, a fák, a folyók, sőt még a ti szívetek is.
Ákos gondolkodóba esett. – Mit tehetnék én, hogy segítsenek neked?
Levegő mosolygott, és egy pillanatra megpörgette Ákos haját.
– Már azzal is sokat segítesz, ha vigyázol a természetre: nem szemetelsz, elültetsz egy fát, biciklivel jársz, ahol tudsz. És ha másokat is megkérsz, hogy legyenek figyelmesek, akkor együtt még erősebbek vagyunk.
Ettől a naptól kezdve Ákos minden barátjának elmesélte, milyen fontos a tiszta levegő. Együtt ültettek kis facsemetéket a parkban, sőt, még az iskolában is szerveztek egy „Levegő-napot”, ahol meséltek a többieknek a láthatatlan utazóról, aki mindenhová eljut a világban.
Miközben az évszakok váltakoztak, Levegő újabb kalandokat élt át. Elvitte a méhek zümmögését messzi mezőkre, segített a hajóknak vitorlát bontani, sőt a szélmalmok lapátjait is megforgatta. Sokszor volt szelíd és lágy, máskor játékos és huncut, de néha haragos is, amikor villámokat és esőt hozott.
Az emberek, mint Ákos, rájöttek, hogy Levegő nélkül nincs élet. Szeretetben, jóságban kezdtek élni, hogy közösen vigyázzanak rá. Tanultak a régi időkből, amikor még nem volt annyi füst, és tiszta volt a világ. Megértették, hogy a jövőben is csak úgy lehet boldog mindenki, ha megóvják a Levegőt.
Így történt, hogy a kisfiú, Ákos és a Levegő barátsága örökre megmaradt, és a világ minden sarkában újabb és újabb gyerekek hallották meg a Levegő meséjét. Hiszen a Levegő mindig ott van, csak figyelni kell rá, szeretni, és óvni mindannyian.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy mese, ki tudja már? A levegő története minden nap folytatódik, és csak rajtunk múlik, mennyire lesz szép a jövője.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
