Egy szép tavaszi reggelen a rét közepén, ott, ahol a vadvirágok színes takarót szőnek a fű fölé, állt egy magányos, öreg koró. A koró egykor zöld és hajlékony volt, de most már száraz és barna, ahogy teltek az évek, elfelejtették a szélben hajladozó társai. Egyszer csak arra repült egy kíváncsi kismadár, aki éppen új otthont keresett a nagyvilágban.
A kismadár megállt a koró tetején, és vidáman csipogni kezdett. „Jó reggelt, öreg koró! Milyen szép innen a kilátás!” – mondta. „Jó reggelt, kismadár. Nem zavarlak, ha megpihensz rajtam?” – kérdezte a koró meglepetten, hiszen ritkán fordult elő, hogy valaki társaságát kereste. „Dehogy zavarsz! Olyan jó, hogy itt lehetek veled egy kicsit, messziről jöttem, és elfáradtam a repülésben” – válaszolta a kismadár.
A koró örömmel hallgatta a kismadár történeteit. Megtudta, hogy a kismadár már sok rétet, erdőt, sőt egy nagy folyót is látott, de ilyen barátságos helyet még nem talált. A kismadár pedig kíváncsian hallgatta, hogyan meséli el a koró a régi szép időket, amikor még zölden hajladozott a szélben, és a rét többi lakójával játszott.
Így kezdődött a furcsa, de annál őszintébb barátság a koró és a kismadár között. Minden reggel együtt köszöntötték a napot, a kismadár tréfás dalokat énekelt, a koró pedig mesélt régi kalandokról. Egyik nap a nagy szél belekapott a kismadár tollába, és majdnem elsodorta, de a koró erős ága megfogta, így a kismadár nem esett le a földre.
A következő napon a koró bajba került: egy vihar közeledett, és attól félt, hogy teljesen kidől majd a földből. A kismadár észrevette, hogy barátja ijedt, ezért gyorsan elrepült, és hívott néhány mezei egeret. „Segítsetek nekem, a koró nagyon fél a vihartól!” – kérlelte őket a kismadár. Az egerek összegyűjtöttek sok puha füvet, és körbetekerték a koró tövét, hogy jobban tartson. A vihar végül elvonult, és a koró hála könnycseppet hullatott a fűre.
Az éjszakákon a kismadár biztonságban aludt a koró védelmében, nappal pedig együtt csodálták a rét lüktető életét: a lepkék táncát, a méhek zümmögését, a felhők vándorlását. Együtt figyelték, ahogy a hajnal ködéből kibújik a nap, és meleg fényével simogatja a világot. Néha más állatok is csatlakoztak hozzájuk, hiszen mindenki szerette hallgatni a kismadár énekét és a koró bölcs szavait.
Egy napon egy kisnyúl jelent meg, aki elveszítette a családját. A kismadár azonnal megkereste a nyúl anyukáját, a koró pedig menedéket adott a kisnyúlnak, amíg vártak. Az állatok rájöttek, hogy ha összefognak, minden bajból van kiút, és mindenki segíthet valakinek, akár kicsi, akár nagy, akár öreg, akár fiatal.
A kismadár és a koró barátsága nem csak egymásnak adott örömet, hanem a rét összes lakójának is példát mutatott. Megtanulták, hogy a barátságban nem számít, ki milyen régi vagy új, ki tud repülni, és ki csak állni tud egy helyben. A szeretet, a segítőkészség és a jóság mindig utat talál, és elhozza a boldogságot.
És így történt, hogy a koró és a kismadár barátsága örökre színesebbé tette a rétet. Ha arra jársz, talán még ma is hallhatod, ahogy együtt dalolnak a szélben, mesélnek és nevetnek, miközben segítik egymást és másokat.
Így volt, igaz volt, vagy csak mese volt, ki tudja? De a szeretet és a barátság mindannyiunkban ott lakik!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
