Egy sötétkék, csillagfényes éjszakán egy apró hópehely ringatózott az ég magasában. Ő volt Pelyhecske, akit a szél sodort erre-arra, míg el nem indult a téli erdő felé. Pelyhecske egyedül érezte magát a nagy hidegben, hiszen a többi hópehely mind más irányba repült. Néha-néha azt gondolta, talán nincs is helye ebben a hatalmas világban.
Ahogy közeledett a földhöz, megérezte a tűlevelek illatát, és valahol messze megcsikordult egy faág. Pelyhecske kíváncsian nézett körül: sejtelmes árnyak mozogtak a hófödte fák között. Vajon mi lehet e rejtélyes erdő titka, gondolta magában, miközben lassan leereszkedett egy fenyőágra.
Alighogy elhelyezkedett, megjelent egy kis mókus, aki Nebáncsnak hívta magát. – Szia, hópehely! – toppant elég közel Nebáncs. – Mit keresel te egyedül a nagy hóban? Pelyhecske csendesen válaszolt: – Csak arra vágyom, hogy valahová tartozzak, hogy találjak egy barátot.
Nebáncs elmosolyodott, s máris ugrott egyet. – Gyere velem, bemutatlak az erdő többi lakójának! Ahogy továbbhaladtak, egy nyuszi bukfencezett eléjük. – Hahó, kik vagytok ti? – kérdezte izgatottan. – Én Pompás vagyok! Pelyhecske meghajolt, s bemutatkozott, Nebáncs pedig elmagyarázta, hogy új barátra leltek. Az erdei barátok elhatározták, hogy együtt fedezik fel az erdő titkait.
Miközben sétáltak, különös neszeket hallottak a sűrű fák közül. Egyszer csak susogni kezdett a hó alatti avar. – Hallottátok ezt? – suttogta Nebáncs. Pelyhecske bátorságot vett magán, s így szólt: – Nem kell félnünk, együtt vagyunk!
Elindultak a hang irányába, s egy keskeny, hóval borított ösvényre bukkantak. Az ösvény végén egy ragyogó tisztás húzódott, ahol egy idős bagoly ült. – Üdvözöllek benneteket, vándorok! – huhogta bölcsen. – Én vagyok Hollósi, az erdő őrzője. Hogy jöttetek ide? Nebáncs egy kicsit remegő hangon felelt: – Új barátunk, Pelyhecske miatt indultunk útnak, és most titkokat keresünk.
A bagoly bólintott. – Minden erdőben rejlik egy titok: a szeretet és a jóság összefogja a lakóit, különben mindenki magányos lenne. Pelyhecske arcára mosoly ült, és megkérdezte: – Akkor én is lehetek a ti barátotok? Hollósi kedvesen válaszolt: – Itt mindenkit befogadunk, aki nyitott szívű. Menjetek, fedezzétek fel a téli erdő varázsát!
A kis csapat folytatta útját a tisztáson át. Együtt nézték, ahogyan a napfény csillog a havon, s a szél gyengéden ringatja az ágakat. Pelyhecske rájött, hogy a téli erdő nem is olyan félelmetes, ha barátokkal járja. Meghallgatták a madarak énekét, és minden bokor mögül új kaland lesett rájuk.
Mire lement a nap, mindannyian fáradtan, de boldogan indultak vissza a fenyőfához. – Köszönöm nektek ezt a napot – mondta Pelyhecske csendesen. – Azt hittem, egyedül maradok, de megtanultam, hogy mindig akad valaki, akihez csatlakozhatok.
Nebáncs és Pompás is mosolyogtak, s Hollósi bagoly is elköszönt tőlük. – Ne felejtsétek el, hogy egy kedves szó, egy jó cselekedet, mindig hazavezet titeket! Pelyhecske lassan elolvadt a fenyőágon, de szíve tele lett barátsággal és szeretettel.
Azóta is mesélik az erdőben, hogy akinek nyitott a szíve, annak mindig akad egy hely valahol, még ha csak hópehely is az ég magasából.
Így volt, így nem volt, igaz mese volt, talán nem is volt. De aki figyel, az tudja: a szeretet és a jóság mindenhol otthonra lel!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
