A felhők magasában, ahol a napfény még épphogy átszűrődik a puha párán, titkos kis világ rejtőzik: itt születnek a hópelyhek. Ebben a világban minden cseppnek története van, és minden hópehely egy apró csodának számít. Egyikük, Picurka, különösen türelmetlenül várta, hogy megkezdhesse örök útját.
– Mikor mehetek le a földre? – kérdezte egy nap a felhő öreganyjától.
– Mindennek eljön az ideje, Picurka – mosolygott rá a bölcs felhőanya. – Előbb még táncolnotok kell az égen a többi pelyhecskével!
A felhők között a hideg szelek lágyan simogatták a kicsi jégkristályokat. Picurka ámulva nézte, ahogy körülötte egyre többen gyűlnek össze: mind különlegesek, mind egyediek, mint a csillagok az égen.
– Nézd csak, milyen szép vagy! – szólt oda Bóbita, a legvidámabb hópihe. – Tudtad, hogy soha nincs két egyforma hópehely?
– És te is más vagy, mint én? – kérdezte Picurka csodálkozva.
– Bizony, mindenki másként születik itt a felhők között. Az égi táncunk varázslatos, hiszen így formálódunk igazán! – kuncogott Bóbita, majd pörögni kezdett a szélben.
Az ég kékjében hirtelen táncolni kezdtek a hópihék. A hideg, tiszta levegőben körbe-körbe forogtak, s apró jégkristályok kapcsolódtak hozzájuk újra és újra. Ahogy táncoltak, mindegyikük egyre szebb lett – Picurka vékony karjai például csipkékké alakultak, Bóbita pedig hatágú csillaggá vált.
– Érzitek ezt? – suttogta halkan egy idős hópehely. – Eljött az idő!
A szelek hirtelen megváltoztak, s a hópelyhek érezni kezdték, hogy valami húzza őket lefelé. Együtt indultak útnak a föld felé, mindegyikük szívében egy kicsi izgalommal és rengeteg kíváncsisággal.
Ahogy zuhantak a hideg levegőben, Picurka szeme elé tárult a téli világ szépsége. Fák ágain csillogott a dér, a háztetők pedig fehérbe öltöztek.
– Vajon hol érkezünk majd le? – kérdezte izgulva Picurka.
– Mindegy, hová hullunk, a földön is jó dolgokat tehetünk – felelte Bóbita.
Végül Picurka egy kis kertben landolt, éppen egy magányos hóember orrán.
– Hát te ki vagy? – kérdezte a hóember barátságosan.
– Én Picurka vagyok, most érkeztem a felhőkből – felelte a hópehely.
– Akkor üdvözöllek a földön! Barátokat keresel, ugye? – mosolygott rá a hóember.
– Igen, szeretném megismerni a többieket – mondta Picurka.
Nem sokkal később további hópelyhek érkeztek, és együtt csodálták a világot. Az emberek örömmel szánkóztak a lejtőkön, hóangyalt rajzoltak a gyerekek, és mindeközben a hópelyhek halkan beszélgettek.
– Nem gondoltam volna, hogy ekkora örömöt okozunk – mondta Bóbita.
– Igen, a szeretet ott van mindenütt, ahol mi vagyunk – felelte Picurka boldogan.
Ahogy telt-múlt az idő, a nap egyre magasabbra emelkedett. A hópelyhek lassan olvadni kezdtek.
– Mi lesz most velünk? – kérdezte Picurka kissé szomorúan.
– Ne félj, ez a természet rendje – szólt a hóember. – Amikor elolvadtok, vízcseppek lesztek, majd ismét feljuthattok a felhőkbe, és újra hópelyhekké válhattok.
Picurka elmosolyodott. Most már tudta, hogy minden utazásnak van folytatása, és a szeretet örökké körforog a világban, akár a hópelyhek.
Így történt hát, hogy Picurka megtanulta: minden út fontos, a szeretet és a barátság pedig elkíséri az embert, még akkor is, ha új formát ölt az életben.
Így volt, így volt, igaz mese volt! Vagy talán nem is volt igaz – de ilyen szép mese lett belőle!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
