Egy különös tél: Megjelenik a haragos hóember
Volt egyszer egy kis falu a hegyek lábánál, ahol minden télen vastag hó takarta be a háztetőket, és a fák ágai csillogó zúzmarában hajladoztak. Az emberek ilyenkor finom forró kakaót ittak, és amikor elállt a havazás, a gyerekek az utcára siettek, hogy hóembert építsenek. Egyik évben azonban valami különös dolog történt: a gyerekek egy óriási hóembert gyúrtak, de ez a hóember nem mosolygott, hanem haragos arccal nézett körül.
A falu apraja-nagyja csodálkozva nézte ezt a furcsa hóembert. A szemei szénből voltak, de mintha szikrákat szórtak volna, a szája pedig lefittyedt, és a sárgarépa orr is inkább fitymálva állt. A gyerekek először nevettek rajta, de amikor közelebb mentek, a hóember halkan morogni kezdett: – Hagyjatok békén! Nem kérek semmilyen sálat vagy kalapot!
Miért lett mérges a hóember? A háttér története
Senki sem tudta, miért ilyen dühös ez a hóember. A falu legidősebbje, Bözsi néni, azt mondta: – Biztos valami bánat érte. Minden lénynek van szíve, még egy hóembernek is, csak a jég alatt lapul.
Valóban, a hóembernek titkos bánata volt. Amikor a gyerekek építették, nem figyeltek arra, hogy kedves arcot adjanak neki, csak gyorsan-gyorsan odarakták a szemet, orrot, száját. Ráadásul, amikor készen lett, egymásra kiabáltak, kié legyen a hóember, s közben nem figyeltek oda a hóember érzéseire.
A haragos hóember első találkozása a gyerekekkel
Másnap reggel a gyerekek újra odamentek a hóemberhez. Panna odalépett hozzá és így szólt: – Jó reggelt, hóember! Szeretnél egy meleg sálat?
– Nem kell semmi! – mordult rá a hóember. – Ti csak veszekedtek, nem szerettek igazán. Én is csak itt állok, és folyton fázom, mert nem figyeltek rám!
A gyerekek meghökkentek. Zoli megvakarta a fejét: – De hát mi szerettünk volna veled játszani, csak nem tudtuk, hogy szomorú vagy.
A hóember hideg hangon válaszolt: – Néha nem elég csak együtt lenni, figyelni is kell a másikra.
A gyerekek csendben nézték a hóembert, aztán Panna megszólalt: – Próbáljuk meg rendbe hozni, amit elrontottunk!
Próbálkozások a hóember megnyugtatására
A gyerekek hazafutottak, hoztak színes gombokat, egy nagy, piros kendőt és egy régi, meleg kalapot. Óvatosan, szeretettel rakták a hóemberre, közben suttogva beszéltek hozzá: – Most már nem fogsz fázni! – mondta Zoli.
Panna óvatosan igazította meg a hóember száját, hogy mosolyogjon. A többiek körbeállták, és csendesen énekelni kezdtek egy kedves dalt. A hóember először nem szólt semmit, csak nézett. Aztán halkan megszólalt: – Köszönöm, hogy törődtetek velem.
A gyerekek boldogan ugráltak körülötte, és ettől a naptól kezdve minden reggel meglátogatták, hoztak neki egy-egy meglepetést: diót, régi gombot, vagy egy kis mesét mondtak neki. Mindenki nagyon vigyázott, hogy ne veszekedjenek a hóember közelében.
A tavasz közeledtével a hóember egyre kisebb lett, de már nem volt haragos. Egy reggelre eltűnt, csak egy kis kupac hó, néhány gomb és a sál maradt utána. A gyerekek tudták, hogy a hóember szíve felmelegedett, mert szerettek rá odafigyelni, és megszerették egymást is.
Tanulságok: Mit tanít nekünk a haragos hóember?
Így történt, hogy a haragos hóember története megtanította a gyerekeket arra, milyen fontos, hogy odafigyeljünk egymás érzéseire, és ne csak a saját örömünket nézzük. Egy kis kedvesség, egy kis figyelmesség csodákra képes, még a legzordabb szívet is felmelegítheti.
Így volt, igaz volt, talán mese is volt – ilyen volt a haragos hóember története!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
